Bár látszólag tökéletes az idill a Megasztár hatodik szériájának férfi zsűritagjai között, Bereczki Zoltán a versenyzőkön és társain is gyakran köszörüli a nyelvét.
Mégsem kerül német kézbe a Vasas FC: egy szerdai megegyezés értelmében a HunGast cégcsoport vezetésével egy magyar tulajdonosi kör szállt be az angyalföldi futballklubba.
Amióta Seherezádé kijött a villából, azóta a számára legfontosabb két emberrel, édesanyjával és a kisöccsével tölti minden szabadidejét. Boldogsága azonban nem teljes, mert a beköltözése előtt Rómában hagyott kutyáját még mindig nem tudta magához ölelni, ugyanis volt barátja, Claudio gyakorlatilag túszul ejtette az ebet.
Pókembernek nevezik a 17 éves Cantoni Noelt, aki mászott már fel biztosítás nélkül 34 méteres hotel tetejére, és bármikor szaltózik egyet 15 méteres magasságból.
A filmesek mindig kitalálnak valami újdonságot. Először volt a némafilm, aztán a hangos, a fekete-fehér alkotásokat felváltották a színesek, mostanában pedig már a 3D a divatos.
Hosszú szünet után újra a magyar kézilabda-válogatottat erősíti Pérez Carlos. Igaz, már negyven is elmúlt, ám a játékán nem fog az idő, most is fiatalokat megszégyenítő módon parádézik a pályán.
A lehető legrosszabb időpontban érkező torokgyulladás után lábadozik Szűcs Ádám, aki elmondása szerint mindenképpen a Megasztár színpadára akar állni ma este.
Havi kettő, heti három, vagy napi négy? Mindenkinek más a szexuális étvágya. Most szexuálpszichológusok segítségével keresünk választ az örök kérdésre.
A hosszú hétvége és a tavasz meghozta az utazók kedvét: rengetegen kerekedtek fel egy kis wellnessezésre, kirándulásra az országban. A szállodások dörzsölhetik a tenyerüket, szinte mindenhol ki lehetett tenni a megtelt táblát. A vendégek 80-90 százaléka magyar.
Nemrég tért haza Irakból a fiatal amerikai katona, Abel Gutierrez. Otthon rádöbbent, túl sok embert ölt meg, és ezért öngyilkos lett. Előbb azonban kishúgát is kivégezte.
Szép sikerrel zárta a Sportország Trophy elnevezésű, 15 ország 260 versenyzőjét felvonultató nagyszabású nemzetközi műkorcsolyaversenyt Szabó Judit Fruzsina.
Óriási partit adott az Oscar-díjas színésznő, hogy megünnepelje: örökbe fogadott egy gyermeket. Hollywood krémje jókívánságokkal halmozta el az újdonsült anyát.
Egyre többfelé találkozunk a körömdiagnosztikával. Nyilván nem véletlenül terjed ilyen gyorsan ez a módszer, mert körmeink valóban mindent elmesélnek rólunk.
Orlando — Huszonöt év alatt készítette el kétkezi munkával saját szarkofágját Fred Guentert, aki születése óta elrendelt sorsának érzi, hogy egy nap az ősi egyiptomiak szertartásai szerint szálljon a sírba.
Sötét ruhás idegenek mászkáltak a háza kertjében, a családfő ezért fegyvert ragadott. Ahogy kilépett a házból több lövést is kapott. Pechére nem tudta, hogy a szomszédjában éppen komoly erőkkel razziázik a helyi rendőrség.
Louisville — Alida (3) és Mr. Gibbs (1,5) elválaszthatatlanok. De őket, ahogy sok gyermeket és kutyáját, nemcsak a baráti szeretet fűzi össze, hanem a kislány létfenntartó oxigénpalackja is, amit a séták és játék közben a retriever-uszkár keverék cipel utána hűségesen.
Úgy látszik, az egy évvel ezelőtt májdaganattal operált Éric Abidal állapota nem kielégítő, a Barcelona hivatalos honlapja ugyanis azt írja, hogy a védő a következő hetekben májátültetésen esik át.
Szeretné, ha divatos színekben ragyogna tekintete? Akkor hát keresse elő szépségládájának legélénkebb árnyalatait, a kék és a zöld szemhéjpúdert és a piros rúzst!
Phuket - "Csodás nászutunk volt, az élmények még közelebb hoztak bennünket egymáshoz" - áradozta a landolás után Patkó Csenge. Az Összeesküvők álompárja Thaiföldön romantikázott két héten át, és mindet kipróbáltak, amit csak lehetett.
Itthon kevesen tudják: a Mystery Gang Amerikában sikert sikerre halmoz. A csapat kiváló koncertélményekkel és csajozós sztorikkal gazdagodik a turnék alatt.
Pennsylvania — A síron túlról küld e-maileket egy fiatalon elhunyt amerikai férfi – legalábbis ezt állítják a barátai, akik több levelet is kaptak a tavaly júniusban elhunyt jó baráttól.
E hétvégén a húsz fokot is elérheti a nappali hőmérséklet, ami minden bizonnyal sok kerékpárost csalogat a szabadba. Alább ezért azt foglaltuk össze László János, a Magyar Kerékpárosklub elnökének segítségével, hogyan készítsük fel a drótszamarunkat a szezonra.
Los Angeles — Jó hírünket viszi a nagyvilágban Nicole Kidman (44). Az ausztrál színésznőt a Los Angeles-i reptéren kapták lencsevégre egy kalocsai hímzéses nyári ruhácskában, amit azóta megmutatott az ausztráliai Sydneyben is, hacsak közben át nem öltözött a repülőgépen.
Gyirmót — Újra kispadra ült Csank János (65). A magyar labdarúgó-válogatott 1996. április 1.–1998. június 30. közötti szövetségi kapitánya tavaly augusztus 27-e óta volt külső szemlélője a hazai futballnak.
Szabálysértési eljárást kezdeményez a Budapesti Rendőr-főkapitányság a március 15-i ünnepségek során a Bankcenterbe behatoló tüntetők ellen. Az IMF-irodának is otthont adó épületbe tegnap a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom tagjai vonultak be, majd petárdákat is robbantottak.
Budapest — Beáldozza az év elején kinevezett főbírót a kormány? Navracsics Tibor igazságügyi miniszter korlátozná Szájer József (Fidesz) uniós képviselő feleségének, Handó Tünde főbírónak a jogkörét.
Miskolc — Iván Karola (25) éjszakánként még mindig felriad nagyobbik lánya, Bettina (4) kétségbeesett sikítására, ahogy üvölt, mentse ki őt a lángokból, ám a kicsi, Regina (†1,5) bennégett a lakástűzben. A szakértők pedig már több mint két hónapja azon tanakodnak, hogy mi okozhatta a január 9-i tüzet.
Ma már a Hortobágyon élő gólyák is tudják: március 15. a szabadság ünnepe. Tegnap ugyanis jó néhányuknak véget ért kényszerű tartózkodásuk a helyi madárkórházban.
Zimmer Feri, a legendás panziós megformálója, Reviczky Gábor is megkapta idén a Kossuth-díjat, többek között Ákos, Demjén Ferenc, Miklósa Erika, Pásztor Erzsi társaságában.