Szinte minden hétköznapi témakörből össze lehet szedni néhány olyan tényt, amely érdekes, és mégis úgy van vele az ember, hogy, vagy nem tudott róla, vagy, bár a szeme előtt volt, mégse vette észre soha. Íme néhány ilyen kis színes, a szerelem témaköréből, a neon.hu gyűjtésében:
Lejárt a türelmi idő, a gázcégek elkezdték kikapcsolni a hálózatból azokat a fogyasztókat, akik 60 napnál régebben nem fizetik számlájukat. Csak a Főgáznál 250 ezren tartoznak.
A vádirat szerint nem figyelt oda eléggé P. András, aki Zlin típusú repülőgépével a nézők közé zuhant 2009-ben a Dunakeszi repülőnapon. Egy ember meghalt, a pilóta kedden áll először bíróság elé.
Szigorú szabályok tartják kordában a Megasztár versenyzőit. Tilos alkoholt fogyasztaniuk a verseny ideje alatt. Nagy Kristóf Bozont kifejezetten rosszul bírja az italt, ezért is örül a tilalomnak.
Köszönhetően a csökkenő regisztrációs adónak, és az apadó hazai minőségi használtautó kínálatnak, jelentősen megugrott azoknak a vásárlóknak a száma, akik külföldről hoznak be használtautót. Tavaly 78 százalékkal nőtt az import kocsik száma. A gépjárműállomány ezúttal sem fiatalodott, a behozott autók átlagéletkora 8 év volt
Ogden - A századik évet megélni már önmagában teljesítmény, Mary Ellen Hardison azonban nem elégedett meg ennyivel: ejtőernyős ugrással ünnepelte nemrégiben 101. születésnapját.
Húsvétkor utazni jó. Az áprilisi idő kirándulásra csábít, a városok megtelnek élettel, olyan élményeket élhetünk át, amelyeket máskor soha. Egy a gond, fél Európa ugyanezt gondolja. Összegyűjtöttünk néhány viszonylag olcsó megoldást a húsvéti kalandozásra.
Bár idén nem indulhat az olimpián, mert 16 honfitársa jobb időt futott nála, mégsincs elkeseredve. Attól fél a legjobban, ha felhagy a sportolással iszonyatosan elhízik.
Egy ideje kapcsolatban vagy, a szex csodálatos, valamiért mégis kételkedsz benne, hogy igazán szeret? Előfordulhat, hogy a pasi csak megjátssza az érzelmeit. Íme 5 intő jel!
A hétvégi Videoton–Debrecen futballrangadónál érdekesebb volt a stadion VIP-lelátója, ott ugyanis az ország vezetésének színe-java felsorakozott. A Bors megleste, kik ültek ott.
Memphis - Szolgálati kocsijában, munkaidő alatt szexelt egy rendőr az Egyesült Államokban. A légyott alatt ráadásul elfelejtette kikapcsolni a CB rádiót, így az egész rendőrség hallhatta a nyögéseket és sikolyokat.
Egy fiatal brit pár az ódon kastélyból lett Ryde Castle Hotelben tartotta menyegzőjét, miközben a tűzijáték nem csak a szerelmüket, hanem az egész várat lángra lobbantotta.
Csodás változáson esett át II. Erzsébet, mióta Katalin hercegnő a királyi család tagja: fiatalosabb, elegánsabb, mint valaha. Az uralkodónő állítólag jobban kijön Katalinnal, mint egykor Dianával.
Elképzelhető, hogy kábítószer hatása alatt állt az a 21 éves tatabányai férfi, aki egy késsel és egy húsvágó bárddal megölte az édesanyját hétfő délután lakásukban, majd az apjára is rátámadt, tettének elkövetése után pedig kivetette magát a szomszédos ház tízedik emeletéről.
Tavaly január óta átlag 4,3 százalékkal nőttek a bruttó bérek. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak átlag 219 ezer 100 forintot kerestek, ami nettó 142,7 ezer forint volt. A januári 5,5 százalékos infláció miatt azonban a nettó bérek értéke 3,8 százalékkal csökkent.
Fabrice Muamba hajszálon függő élete regénybe illik. A Bolton 23 éves focistája, aki egy szombati meccsen esett össze, gyerekkora óta küzd nehéz sorsa jobbra fordításáért.
Hófehérke gonosz mostohájának szerepéhez Oscar-díjas színésznő kellett, de a Tükröm, tükröm című bizarr feldolgozás még így sem esti mese. Csak 12 éven felüli Tarsem Singh-rajongóknak!
Damu Roland ügyében kedden hirdették ki a másodfokú ítéletet, eszerint négy év, hat hónap börtönt kapott Palácsik Tímea megerőszakolása miatt indított büntetőügyben. A nemi erőszakot azonban nem lehetett bizonyítani, a színészt két rendbeli személyi szabadság megsértése miatt ítélték el. Damu az indoklás alatt pofákat vágott, mire a bíró figyelmeztette, hogy nem köteles meghallgatni az indoklást,…
A legújabb kutatások szerint sok nőnek nincs szüksége vibrátorra, vagy más közvetlen stimulációra ahhoz, hogy elérje az orgazmust. Elég, ha lemennek az edzőterembe.
Budapest legöregebb akácfáját 1789-ben ültették és törzsének körmérete 417 centiméter. A fa a '30-as években kezdhetett el dőlni, majd miután a nyolcvanas évekre az egyik vezérága teljesen elszáradt, gerendákkal kellett alátámasztani.
Elképzelhető, hogy kábítószer hatása alatt állt az a 21 éves tatabányai férfi, aki egy késsel és egy húsvágó bárddal megölte az édesanyját hétfő délután lakásukban, majd az apjára is rátámadt, tettének elkövetése után pedig kivetette magát a szomszédos ház tízedik emeletéről – számolt be az MTI.
Koncentrációzavar, ingerlékenység, fejfájás, fáradtság - mindezek a tünetek jelentősen csökkentik a teljesítményedet. A megoldás azonban egyszerűbb, mint gondolnád: inni kell!
A Jobbik a halálbüntetés visszaállítását, illetve egy erről szóló társadalmi vita elindítását kéri a kormánytól – jelentette be Németh Zsolttal közösen tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Staudt Gábor.
Jenna kisebbik gyermeke, a 9 éves Libby Dye egy ritka kórban, a Turner-szindrómában szenved. Már most tudni, hogy a betegség miatt a kislány meddő lesz, de édesanyja nem viselné el, ha nem lehetne saját családja.
Charlize Theron amerikai színésznő, a hamarosan mozikba kerülő Prometheus című új film sztárja bevallotta, hogy teljesen lenyűgözte szereplőtársa, Michael Fassbender hímtagja.
Újabb botrány robbant ki a Katolikus Egyház körül, ezúttal Hollandiában. A Telegraph értesülései szerint az 50-es években legalább tíz fiút „mentettek meg” a homoszexualitástól.
Az a baja, hogy nem sikerült megdöntenie Hermann Maier 2000 pontos abszolút csúcsát. Egyébként minden összejött neki: pénz, pasi, sőt, még inni is tudott rendesen a szponzori bulin.
Már csak két mérkőzést kell megnyernie a Sapa Fehérvár AV19-nek, hogy megszerezze tizenharmadik magyar hokibajnoki címét. Az osztrák ligában is szereplő együttes a négy győzelemig tartó párharc első meccsén 7-1-re, a másodikon 12-1-re verte a Miskolci Jegesmedvéket.
Az Enquirer lerántotta a leplet John Travoltáról. A magazin egy olyan tanú vallomását közölte, aki igazolta a régi pletykát, mely szerint a világsztár meleg.
Az ivóvíz fontosságát gyakran csak akkor vesszük észre, amikor épp nem jutunk hozzá. A készletek idővel egyre korlátozottabbak lesznek, a víz értéke pedig tovább emelkedik majd. Ezért is lenne fontos, hogy már most takarékoskodjunk vele!