Az Egyesült Államok lakosságának túlnyomó többsége támogatja a fegyverviselést, 87 százalékuk pedig egyetért az emberölés lehetőségével önvédelem esetén - adta hírül kedden az abc.es spanyol hírportál egy nemrég készült amerikai felmérésre hivatkozva.
A tavasz beköszöntével az időjárás változáshoz is alkalmazkodnia kell bőrének: a szél, az eső és a hőingadozás is könnyen meglátszik rajta. A nappali és fényvédőkrémeken, különféle kozmetikai kezeléseken kívül ezért érdemes lehet kipróbálnia az otthon is elkészíthető, egyszerű pakolásokat.
Budapest - Szurkolónak álltak a celeb lányok! Kisó (31), Iszak Eszti (23), Kondákor Zsófi (32) és Lola (23) egy egyetemi kidobós kupa sztárcsapatát buzdítják lelkesen.
A pénzintézet szerint így elkerülhetők lennének a kényszerállamosítások, és a jövőben időben be tudna avatkozni a felügyelet - mondta újságíróknak a bécsi jegybank elnöke.
Joachim Gauck szerint az európai nemzetállamok gazdasági értelemben már nem olyan erősek, hogy komolyan figyelembe vegyék őket a világ nagy hatalmi központjaiban.
Az esetről videofelvétel is készült, jól látható, hogy a rendőrök targoncával a földre lökik a lángoló férfit, és rugdalni kezdik, végül tűzoltó készüléket irányoznak rá.
Eger és Nyíregyháza után 2012-ben a vasi megyeszékhely nyerte el a címet, amellyel a magyar dal napja szeptember 9-i országos rendezvénysorozat központja lesz.
Egy pénzügyekkel foglalkozó cégnél dolgozom, szintén tanácsadóként. Szeretem a munkám, jól is csinálom, és folyamatosan képzem magam, hiszen másként nem tudnék tényleg jó javaslatokat adni.
Akik mindent bevetnek a cél érdekében, a cél pedig a siker A sikerét tenni is kell - nem keveset. Lehet az ember a világ legfiatalabb kétszeres Forma-1-es világbajnoka, a fogorvosnál tett látogatást akkor sem kerülheti el... Sebastian Vettel a felkészülésből a fogait sem hagyta ki, persze nem ő az egyetlen híresség a nagyvilágban, aki - bármennyire is hihetetlen, de - nem született tökéletes,…
Wigan — A rendőrség vetett véget vagy száz huligán tombolásának egy angliai McDonald'sban, miután a halálra rémült alkalmazottak megnyomták a pánikgombot.
Erőszakos bűncselekmények, európai uniós eljárások Magyarországgal szemben, valamint a kormány gazdaságpolitikai intézkedései szerepeltek leggyakrabban a média hírműsoraiban márciusban.
Több millió forint értékű alkatrészt vittek el ismeretlenek egy szolnoki autóbontóból - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Amíg boldogan élt Ashton Kutcherrel, a Twitteren szinte minden nap megjelentetett magáról valamilyen fotót Demi Moore. A szakítás óta azonban most először jelentkezett be a színésznő.
Volt, aki átszámítva 40 millió forintot ajánlott a 22 éves Volkswagen Golfért. Ebből a pénzből körülbelül 300 hasonló kocsit lehetne venni Magyarországon.
Rosário — Elszántan várja a világ legjobb futballistája, a háromszoros aranylabdás Lionel Messi (24) a labdarúgó-Bajnokok Ligája Chelsea–Barcelona elődöntőjét, ám ha igazak a Rosarino FM rádió értesülései, egészen másra is készülhet a katalán klub dél-amerikai csatárcsillaga.
Székelyföld autonómiája Magyarország hathatós támogatása nélkül nem valósítható meg - mondta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke kedden az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt.
A kulcsi gyilkosság helyszínelésekor az ingatlanon talált, ismeretlen eredetű csontok több embertől származnak - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Hungary's economy is expected to stagnate this year but grow by 1.8 percent in 2013, the International Monetary Fund said in its spring World Economic Outlook published on Tuesday.
Az fn24.hu hírportál arról számolt be: egy birtokába jutott, Németh Lászlóné fejlesztési miniszter által jegyzett kormányzati előterjesztés szerint jövőre 62, 2014-ben 141 milliárd forinttal terheli meg a költségvetést az új diákhitelrendszer bevezetése.
Helikoptereket és repülőgépeket kért az Európai Uniótól Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár a nemzetközi szervezet szíriai megfigyelői missziójához - közölte kedden Luxemburgban a dél-koreai diplomata.
A gasztronómiai, turisztikai és kulturális vonatkozásokkal egyaránt bíró fesztiválok támogatására új ideiglenes kollégiumot hozott létre a Nemzeti Kulturális Alap együttműködésben a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal.