A barbadosi kormány azt tervezi, hogy tanulmányozza a szigetországban élő majmokat, mivel az utóbbi időkben növekedni látszik az állományuk - jelentette be a környezetvédelmi hatóság.
Bizalmatlansági indítványról szavaz ma a román parlament, mert az Ungureanu-kabinet kormányhatározattal hozta létre a magyar kart a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.
Megfordulni látszik a trend Franciaországban: Nicolas Sarkozy népszerűségének növekedése megállt, s ismét egyértelműen Francois Hollande látszik a voksolás favoritjának, legalábbis a második fordulóban.
Múlt héten kilencvenhat éves korában halt meg a független Algéria első elnöke, Ahmed Ben Bella. Legendás alakja volt a fölszabadítási küzdelemnek, de mint csaknem minden nemzeti hősnek, hosszú élete igazságtalanul alakult.
Az amerikai képviselőház egyhangúlag megszavazta, hogy születésének 100. évfordulóján a legmagasabb elismeréssel, a Kongresszusi Aranyéremmel tüntesse ki Raoul Wallenberget, aki a náci megszállás alatt mintegy 100 ezer zsidó életét mentette meg Magyarországon.
Észak-Korea nem fogja beengedni a területére a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) szakértőit, hogy tanulmányozzák atomprogramját - jelentette a tokiói média diplomáciai forrásokra hivatkozva.
Közös törvényjavaslattal igyekszik szabályozni a három legnagyobb olasz parlamenti erő a költségvetésből származó pártfinanszírozást, így akadályozva meg az állami támogatás eltörlését.
Egy hónap leforgása alatt tizenegyről négy százalékpontra csökkent Barack Obama amerikai elnök előnye Mitt Romney-val, a legesélyesebb republikánus elnökjelölttel szemben egy friss közzétett közvélemény-kutatás eredménye szerint.
Túlzott mértékű krómot tartalmazó, az emberi egészségre veszélyes gyógyszerkapszulákat gyártókra és értékesítőkre csapott le a kínai rendőrség a keleti országrészben - derül ki keddi médiajelentésekből.
Az amerikai képviselőház egyhangúlag megszavazta kedden, hogy születésének 100. évfordulóján a legmagasabb rangú elismeréssel, a Kongresszusi Aranyéremmel tüntesse ki Raoul Wallenberget, aki a náci megszállás alatt legalább 100 ezer zsidó életét mentette meg Magyarországon.
A magas tisztséget betöltő kínai politikusok elleni fegyelmi vizsgálatok nem a Kínai Kommunista Párton (KKP) belüli harc jelei - állítja a Hszinhua hírügynökség kommentárjában, amelyet kedden közölt a média.
Áder János államfővé jelöléséről írt a Berliner Zeitung című baloldali német lap, a Die Welt című német konzervatív lap, a Neue Zürcher Zeitung című liberális konzervatív svájci lap és a Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap, míg a Die Welt az új magyar alkotmányt méltató vendégkommentárt közölt, a Der Standard című osztrák liberális napilapnak az Európai Unió válságáról, az…
Bizalmatlansági indítványt terjeszt be szerdán Mihai Razvan Ungureanu kormánya ellen a román ellenzék, egyebek mellett a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) alapított magyar kar miatt - jelentette be kedden Victor Ponta, a Szociálliberális Szövetség (USL) társelnöke.
Elektronikus levélben is el lehet küldeni a Vatikánba az egyházfőnek szóló jókívánságokat XVI. Benedek pápává választása hetedik évfordulója alkalmából - jelentette be a Vatikáni Rádió.
Kényszerleszállást hajtott végre a szimferopoli repülőtéren az Aerosvit ukrán légitársaság Kijevből Dubajba tartó repülőgépe, mert az egyik utas megverte az egyik légi utaskísérőt - jelentette az unian.net hírportál.
Szlovákiában megannyi bírálat merül fel a 2010. január elsején bevezetett elektromos útdíj rendszerrel, amelyet a későbbiekben a személyautókra is kiterjesztenének. Kevés a megfelelő eszköz, de a rendszer sem úgy működik, ahogy kellene.
Barack Obama alapos vizsgálatot követel a latin-amerikai útját beárnyékoló szexbotrány miatt. Miközben az amerikai elnök egy regionális csúcstalálkozón például a Kubával szembeni politikáról tárgyalt, addig testőrsége egyes tagjairól kiderült, hogy prostituáltakkal múlatták az időt. Több ügynököt haza is küldtek.