Tovább liberalizálná a kínai bankszektort Ven Csia-pao miniszterelnök. Mint tegnap elmondta, meg kell szüntetni az állami banki monopóliumot, hogy még több pénz áramoljon az országba. Egyes feltételezések szerint kijelentése újabb egyértelmű üzenet volt a konzervatívoknak. A pekingi vezetésben ugyanis egyre komolyabb hatalmi harc dúl a haladók és a régi pártapparátus tagjai között.
Az Alaszkai-öbölnél ért véget a tavaly március 11-i földrengés és cunami után elsodródott japán halászhajó, a Ryou-Un Maru hosszú utazása. Az amerikai parti őrség iktatta ki a forgalmas hajózási útvonalakat veszélyeztető, elszabadult vízijárművet.
Megállíthatatlannak tűnik a német Kalózpárt. Azt követően, hogy az internet szabadságáért harcoló politikai erő március 25-én a saarlandi tartományi választáson 7,2 százalékos eredményt ért el, országosan lélegzetelállító adatokat produkál a közvéleménykutatások során: az RTL szerint 12 százalék szavazna rá, így a párt már megközelítette a Zöldeket. A kalózok gyors sikere a párt vezetését is…
Kettészakad Mali, a világ egyik legszegényebb állama. Az egykori észak-afrikai, Francia-szudán néven ismert gyarmaton a tuareg lázadók, az Azavad Felszabadító Nemzeti Mozgalma (Mouvement National de Libération de L'Azawad, MNLA) nevű szervezet tegnap bejelentette, hogy az általuk elfoglalt északi országrészt önálló államnak tekintik.
Aranyékeszerek kupaca hevert a kocsi padlóján, amikor a rendőr megállította a brit rablóbandát. Ám nem ez buktatta le a tolvajokat, hanem egyikük házának biztonsági kamerája.
Romániában felajánlotta lemondását az ellenzéknek az államfő. Traian Basescu akkor távozna hivatalából, ha az ellenzéki pártok támogatnák az egykamarás parlamentre és karcsúbb törvényhozásra vonatkozó alkotmánymódosítást.
A családról beszélt a pápa a hagyományos római húsvéti keresztúton. A katolikus egyházfő azt mondta: számos család helyzetét a munka bizonytalansága és a gazdasági válság súlyosbítja.
Helikopterekkel és mentőkutyákkal próbálnak annak a 150 katonának a nyomára bukkanni, akiket a pakisztáni-indiai határon temetett maga alá a lavina. A világ legmagasabban fekvő harcmezején több katonával végez az időjárás és a természet, mint a golyó.
Jobbikos zsidózásról (a tiszaeszlári vérvád felelevenítéséről) cikkezik a Le Monde. A francia napilap szerint példátlan, hogy egy ilyen felszólalás elhangozhatott "egy európai uniós ország parlamentjében".
Az ukrán kormány átszabja a választókerületeket, így adott körzetekben kisebbségbe kerülnek a magyarok. Ám ez nem elég a kárpátaljai magyar szervezeteknek, ahelyett, hogy összefognának, széthúzással játszanak a hatalom kezére.
Időben katapultált az a két pilóta, akinek vadászgépe lakott területre zuhant Virginia államban. Összesen öt ember sérült meg, a repülő - még zuhanás közben kiengedett üzemanyaga - eláztatott egy teherautót.
Romániában elutasította az államfő ajánlatát és nem működik együtt sem vele, sem és a kormány fő erejét adó Demokrata Liberális Párttal az ellenzéki szociálliberális szövetséget alkotó három párt.
Hadat üzent a román ellenzék Traian Basescu államfőnek. Az ellenzéki szociálliberális szövetséget (USL) alkotó három párt kongresszusi határozatot hozott szombaton arról, hogy nem működik együtt az elnökkel és a bukaresti kormány fő erejét alkotó Demokrata Liberális Párttal (PDL) és összefog leváltásukra a 2012-es választási évben.
Franciaország nem tartja be a levegő tisztaságára vonatkozó európai előírásokat, pedig a szennyezettség csökkentése háromezer emberéletet menthetne meg a kilenc legnagyobb francia városban, idézi a stop.hu a párizsi Le Figarot.
Nem tudnak közös jelöltet állítani a magyar pártok a marosvásárhelyi önkormányzati választásokon. Bár a korábban kiszemelt Vass Levente szerint kell a magyar egység, a pártok ehelyett egymással veszekszenek.