2012. április 5. csütörtök

ápr. 5
5:18
Lemondott Tadic (Kripto Akadémia)
Lemondott Boris Tadic szerb elnök, ezzel lehetővé tette az elnökválasztás előrehozását május 6-ra, arra a napra, amikor a parlamenti választást is megrendezik. Tadic stratégiai szempontból hozott fontos döntést, amely a parlamenti voksolás végeredményére is hatással lehet.
ápr. 5
5:54
Közel a vég Szíriában? (Kripto Akadémia)
Bassár el-Aszad öcsém nem marad hatalmon túl sokáig az utcákat uraló erőszak miatt, jelentette ki tegnap a szír elnök nagybátyja a BBC brit közszolgálati adónak adott interjúja során. Eközben a nemzetközi vöröskereszt ismét Damaszkuszban tárgyal a mentőakció kiterjesztéséről.
ápr. 5
5:56
Elárasztotta a bűz és a szemét Palermót (Kripto Akadémia)
Ellepte a szemét a szicíliai Palermót. A helyzet annyira tragikussá vált, hogy szakértők szerint járványok fenyegetnek a dél-olaszországi városban.
ápr. 5
6:12
Nagyágyúit indítja az RMDSZ (Kripto Akadémia)
Vége felé közeleg a jelöltállítás a romániai helyhatósági választáson. Tőkés pártja még nem ismertette jelöltjeit, de az RMDSZ lista kialakult.
ápr. 5
6:14
Rövidesen megbukhat a cseh koalíció (Kripto Akadémia)
Napjai lehetnek hátra a cseh kormánynak. A háromtagú koalíció legkisebb pártja, a Közügyek (VV) ugyanis jelezte, vissza kívánja hívni minisztereit a kabinetből.
ápr. 5
6:16
Megalakult Robert Fico új szlovák kormánya (Kripto Akadémia)
Szerdán délelőtt Pozsonyban letette hivatali esküjét a szlovák parlament 150 képviselője. A délutáni órákban Ivan Gasparovic köztársasági elnök kinevezte Robert Fico második kormányát.
ápr. 5
6:18
Ki kell vonulni (Kripto Akadémia)
Ha a NATO elveszíti afganisztáni háborúját, az nem a harcmezőn következik be, hanem az emberek fejében. Olyanokéban, mint Robert Bales amerikai őrmester, aki, miután az állandó életveszély, egy korábbi sérülése és otthoni gondjai elvették a józan eszét, 16 ártatlan civilt mészárolt le egy afganisztáni településen.
ápr. 5
7:03
Veszélyben a választás Líbiában (Infostart)
Elképzelhető, hogy a Líbia nyugati és déli részén dúló törzsi összecsapások miatt el kell halasztani a júniusra tervezett alkotmányozó nemzetgyűlési választásokat - figyelmeztetett szerdán szóvivője útján az észak-afrikai arab ország kormánya.
ápr. 5
8:00
Rendőrségnek keresztelte lányát (Kripto Akadémia)
Órákon át nem engedte Romániába lépni Rendőrséget a rendőrség, mármint azt az 57 éves nőt, akinek Politia, azaz Rendőrség a keresztneve, mert azt hitték a határon, hogy ilyen néven csakis hamis lehet az útlevele.
ápr. 5
8:15
Előrehozott választásokat akar a csehek többsége (Infostart)
Petr Necas jobbközép kormányának távozását és előrehozott parlamenti választásokat szeretne a csehek többsége - derült ki egybehangzóan abból a két országos felmérésből, amelyet a mostani kormányválság kitörése után készített a STEM/MARK és a Median közvélemény-kutató intézet.
ápr. 5
8:18
Előrehozott választásokat akar a csehek többség (Kripto Akadémia)
Petr Necas jobbközép kormányának távozását és előrehozott parlamenti választásokat szeretne a csehek többsége - derült ki egybehangzóan abból a két országos felmérésből, amelyet a mostani kormányválság kitörése után készített a STEM/MARK és a Median közvélemény-kutató intézet.
ápr. 5
9:48
Rakétákat lőttek ki Eilatra (Metropol)
Egyiptomi területről, a Sínai-félszigetről lőttek ki rakétát szerda éjjel Eilatra, a Vörös-tenger partján, az Akabai-öbölben fekvő izraeli üdülővárosra.
ápr. 5
10:06
Szigorú iszlám jogrendet vezetnének be Egyiptomban (Metropol)
A szigorú iszlám jogrend, a saría bevezetését nevezte "első és végső" célnak az egyiptomi parlamentben többséggel bíró Muzulmán Testvériség iszlamista mozgalom elnökjelöltje.
ápr. 5
10:42
Felrobbant egy olajvezeték Törökországban (Metropol)
Robbanások és tűz miat elzártak Törökországban egy Irakból a Földközi-tenger térségébe olajat szállító csővezetéket.
ápr. 5
10:42
Tiltakoznak a szélsőjobboldali pártok uniós finanszírozása ellen (Kripto Akadémia)
Nem ért egyet az Európai Parlament képviselőinek többsége az EP húsztagú vezetői fórumának azon döntésével, hogy uniós finanszírozáshoz jusson az elsősorban szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetsége (ENMSZ) - írta csütörtökön megjelent legfrissebb számában a European Voice című brüsszeli hetilap.
ápr. 5
11:18
Öngyilkos merénylet Karacsiban (Metropol)
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a pakisztáni Karacsiban csütörtökön egy magas rangú rendőrtiszt autója mellett. A robbanás megölt két embert, további ötöt pedig megsebesített, a támadás célpontja azonban sértetlen maradt.
ápr. 5
11:51
Lemondott Borbély László romániai környezetvédelmi miniszter (Infostart)
Benyújtotta lemondását csütörtökön miniszteri mandátumáról Borbély László, a román kormány környezetvédelmi minisztere Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnöknek, miután a román korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást javasolt ellene - közölték csütörtökön a román hírügynökségek.
ápr. 5
11:54
Lemondott a korrupcióval gyanúsított környezetvédelmi miniszter (Metropol)
Benyújtotta lemondását csütörtökön miniszteri mandátumáról Borbély László, a román kormány környezetvédelmi minisztere Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnöknek, miután a román korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást javasolt ellene - közölték csütörtökön a román hírügynökségek.
ápr. 5
11:54
Üzérkedés és hamis vagyonnyilatkozat gyanúja miatt mondott le egy miniszter (Kripto Akadémia)
Benyújtotta lemondását csütörtökön miniszteri mandátumáról Borbély László, a román kormány környezetvédelmi minisztere Mihai Razvan Ungureanu miniszterelnöknek, miután a román korrupcióellenes ügyészség bűnvádi eljárást javasolt ellene - közölték csütörtökön a román hírügynökségek.
ápr. 5
13:42
Kormánycsapatok támadták Damaszkusz külvárosát (Metropol)
Heves támadást indítottak a szíriai kormánycsapatok csütörtökön a főváros, Damaszkusz egyik külvárosa ellen helyi emberi jogi aktivisták szerint.
ápr. 5
14:33
Moszkva támogatna egy ultimátumok nélküli BT-döntést Szíriáról (Infostart)
Oroszország támogatna egy Szíriával kapcsolatos javaslatot az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT), de csak olyat, amely nem ad ultimátumot Bassár el-Aszad elnök rendszerének - mondta csütörtökön Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
ápr. 5
15:12
Nyomoznak az osztrák kormányfő ellen (Metropol)
További nyomozást és szakértő bevonását javasolta a bécsi főügyészség csütörtökön a Werner Faymann osztrák kormányfő ellen, az úgynevezett hirdetésügyben folyó vizsgálatban.
ápr. 5
16:39
Kormányzó lesz Szergej Sojgu (Infostart)
A Moszkva körül elterülő régió kormányzója lesz a veterán Szergej Sojgu, aki több mint 18 éve az orosz kormány rendkívüli helyzetek felszámolásáért felelős minisztere.
ápr. 5
16:42
Elfogták a legkeresettebb brit bűnözőt (Metropol)
Elfogta Nagy-Britannia legkeresettebb bűnözőjét a holland rendőrség egy amszterdami luxuslakásban szerda este.
ápr. 5
17:51
Tűz ütött ki egy franciaországi atomerőműben (Infostart)
Tűz ütött ki egy franciaországi atomerőműben csütörtökön - jelentette be a francia állami áramszolgáltató cég, az EDF.
ápr. 5
18:09
Sarkozy kezdeményezi a francia uniós hozzájárulás befagyasztását (Infostart)
Harminchat oldalas levélben tájékoztatja a francia választókat a következő öt évre vonatkozó terveiről Nicolas Sarkozy államfő. A hatmillió példányban kinyomtatott dokumentum ismertetése kapcsán tartott sajtótájékoztatón a politikus csütörtökön azt mondta, azért volt arra szükség, mert a leírtakat megválasztása esetén számon lehet majd rajta kérni.
ápr. 5
18:30
Tűz egy franciaországi atomerőműben (Metropol)
Tűz ütött ki egy franciaországi atomerőműben csütörtökön - jelentette be a francia állami áramszolgáltató cég, az EDF, amely „nem súlyosnak” minősítette az incidenst.
ápr. 5
19:06
Szíria: a kormánycsapatoknak távozni kell (Metropol)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban csütörtökön felszólította a szíriai kormányt, hogy ígéretéhez híven április 10-ig szüntesse be a kormánycsapatok és nehézfegyverek bevetését a kormány ellen fellázadt szíriai városok ellen.
ápr. 5
19:08
Lemondott Umberto Bossi (Metropol)
A személyét és családját ért illegális pártfinanszírozás vádjait követően csütörtökön lemondott Umberto Bossi, az egykori kormánypárt, a jelenleg az ellenzékhez tartozó jobboldali Északi Liga vezetője.
ápr. 5
21:27
Nem írják ki a népszavazást a szlovák nyelvről (Infostart)
Szlovákiában nem írja ki az államfő a szlovák nyelv kizárólagos használatáról szóló népszavazást. Ivan Gasparovic szóvivője emlékeztetett: a referendumot a Szlovák Nemzeti Párt kezdeményezte, de az azt célzó petíció aláírásainak egy része érvénytelen volt.
ápr. 5
21:45
Terv Pompeji megmentésére (Infostart)
Olaszországban négy évre szóló tervet dolgozott ki a kormány Pompeji megmentésére. Mario Monti miniszterelnök emlékeztetett: az Európai Unió már március végén pénzügyi támogatásáról biztosította az olasz kormányt, így a restaurálás hamarosan megkezdődhet.

Keresés