Vitatott előterjesztéssel kíván előállni több európai uniós tagállam az Európai Unió energetikai és gazdasági minisztereinek következő tanácskozásán. Miközben Németország teljesen szakít az atomenergiával, Nagy-Britannia, Franciaország, Lengyelország és Csehország azt indítványozzák a Süddeutsche Zeitung értesülései szerint, hogy az Európai Unió támogassa új atomreaktorok építését.
Kilenc embert zárt ki az egyiptomi választási bizottság a május 23-án megrendezendő elnökválasztásból. Köztük Omar Szulejman korábbi titkosszolgálati főnököt, valamint további kilenc pályázót. Nem indulhat a szalafista, radikális iszlám nézeteiről ismert Haszem Abu Iszmail, sőt a Muzulmán Testvériség által indított Hairat al-Sater sem.
Hírek szerint már tegnap - lapzártánk után - Szíriába érkezett az ENSZ első megfigyelő csoportja azt követően, hogy szombaton a világszervezet Biztonsági Tanácsa arról döntött: missziót küld az országba a tűzszünet ellenőrzésére.
Tizennyolc órán át tartottak, és hétfő reggelre véget értek a véres harcok a kormányerők és a tálib lázadók között Kabulban és a környékén - közölte az afgán belügyminisztérium egyik illetékese.
Ma kezdődik a norvég fővárosban a tavalyi kettős merénylet elkövetőjének pere. Anders Behring Breiviket azután állítják bíróság elé, hogy a második elmeszakértői vélemény szerint a szélsőséges nézeteket valló, idegengyűlölő férfi beszámítható.
Megkérdőjelezte az oslói bíróság illetékességét a 77 rendbeli gyilkossággal vádolt Anders Behring Breivik, akinek pere hétfőn kezdődött meg a norvég fővárosban.
Irak kész közvetíteni az iráni nukleáris kérdés rendezésében, és ez megfelel Teherán érdekeinek is - írta a Kommerszant című orosz lap hétfőn. A közvetítést Dzsalal Talabani iraki államfő ajánlotta fel.
Az áldozat zsarolási próbálkozása állhatott annak a brit állampolgárnak a meggyilkolása mögött, akinek ügye Csungking (Chongqing) város nagyhatalmú párttitkárának leváltásához és feleségének emberöléssel való gyanúsításához vezetett - derül ki helyi forrásokra hivatkozó hétfői jelentésekből.
A forintpiacon kezd körvonalazódni az a kockázati forgatókönyv, hogy Magyarország esetleg nem jut megállapodásra új hitelprogramról a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a magyar jegybanktörvény körüli nézeteltéréseken kívül költségvetési problémák is a megállapodást hátráltató tényezők között…
Először 1962-től Sandu (Sanyi), majd később Lugojanu (Lugosi) fedőnéven jelentett a Szekuritáténak - a román kommunista diktatúra titkosszolgálatának - Higyed István nyugalmazott lugosi lelkész, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület egykori püspökhelyettese.
Az Európai Roma Kulturális Alapítvány civil összefogást hirdet a nemzetiszocialista rezsim alatt meggyilkolt szintik és romák emlékművének befejezésére.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden határozottan elítélte az észak-koreai rakétaindítást, és bejelentette, hogy újabb szankciókat léptet életbe Phenjannal szemben és további lépéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha a kelet-ázsiai kommunista állam újabb rakétaindítást vagy nukleáris kísérletet hajtana végre.
Kárpátalján ismét meggyalázták a vereckei magyar honfoglalási emlékművet. Ismeretlenek kék és sárga festékkel mázolták be az emlékjel felületének nagyobb részét.
Az Európai Központi Bank (EKB), az Európai Bizottság, a Nemzetközi Valutaalap, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a magyar kormány képviselőinek részvételével szakmai informális egyeztetés tartottak hétfőn Frankfurtban az MNB-törvényről.
Kényszerleszállást hajtott végre hétfőn London második legnagyobb repülőterén, Gatwicken a Virgin Atlantic brit légitársaság egy óriásgépe, amelyről vészcsúszdákon menekítették ki az utasokat.
Londonban több órára lezárták a Gatwick repülőteret, miután kényszerleszállást hajtott végre a Virgin Atlantic brit légitársaság egy óriásgépe. A légikikötőt már megnyitották, de a járatok továbbra is jelentős késésekkel indulnak és érkeznek. Egy budapesti járat is több órát késett.
A Világbank hétfőn 12. elnökévé választotta az amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakembert, akit Barack Obama amerikai elnök jelölt erre a posztra.