2012. április 16. hétfő

ápr. 16
6:48
A Nyócker 3 dimenzióban (Spa Trend Online)
A tétova félrelépők című francia-angol-belga koprodukció új kísérletet tesz arra, hogy kitalálja, hogyan érdemes, illetve nem érdemes öregedni, ha már öregedni muszáj. Julie Gavras harmadik játékfilmjében a kapuzárási pánikot Isabella Rossellini és William Hurt adja elő. Jóval fiatalabb nemzedékeknek tesz egy dimenzióval gazdagabbá stafírozott gesztust az első bemutató után "nyóc" évvel a Nyócker…
ápr. 16
6:50
Carreras is fellép a szombathelyi Iseumban (Spa Trend Online)
A nemrég újjáépített szombathelyi Iseumban, a pártalan római romterületen ebben az évben többhetes rendezvénysorozat várja nyáron az érdeklődőket, s az Iseumi Szabadtéri Játékokon Puccini, Mozart és Andrew Lloyd Webber darabja mellett a tervek szerint José Carreras áriaestjét is meghallgathatják az érdeklődők.
ápr. 16
6:52
Velünk élő hangok (Spa Trend Online)
Amikor a Casablanca zárójelenetében Humphrey Bogart az "ez egy gyönyörű barátság kezdete" helyett magyarul azt mondta, "Louis, maga épp olyan szentimentális, mint én", sokan felszisszentek. Hogy került ide ez a mondat, hova tűnt az eredeti? Egy-egy film újraszinkronizálásakor klasszikus szövegek tűnnek el. Szakmabeliek szerint, ha egy film jogdíjai már nincsenek meg, gyakran olcsóbb a…
ápr. 16
6:54
Silla és a kellékek (Spa Trend Online)
Minden alkalommal csodálattal nézem a látványt. Elsősorban nem az egészet, bár a kompozíciók is szépek, hanem a részleteket.
ápr. 16
14:36
Horrorsorozat Spielberg gondozásában (Spa Trend Online)
Az AXN csatorna májusban A Folyó (The River) címmel újabb exkluzív sorozatot tűz műsorára. Az Amazonas mélyén játszódó horrorszériát Steven Spielberg, illetve a Parajelenségek (Paranormal Activity) című mozisiker rendezője Oren Peli jegyzi.
ápr. 16
16:42
Meghalt Palásthy György filmrendező (Spa Trend Online)
Életének 82. évében meghalt Palásthy György filmrendező, a Hahó, Öcsi!, A szeleburdi család és az Égigérő fű című film alkotója - tájékoztatta az MTI-t a filmművész családja hétfőn.
ápr. 16
16:57
Meghalt Palásthy György filmrendező (Infostart)
Életének 82. évében meghalt Palásthy György filmrendező, a Hahó, Öcsi!, A szeleburdi család és az Égigérő fű című film alkotója - tájékoztatta az MTI-t a filmművész családja hétfőn.

Keresés