2012. április 27. péntek

ápr. 27
5:18
Phenjan: ismét atomkísérlet közeleg (Kripto Akadémia)
Oroszország szerint Észak-Korea egy héten belül harmadik föld alatti nukleáris kísérletét hajthatja végre. Moszkva ezért riadókészültségbe helyezte távol-keleti egységeit - jelentette a Kyodo News japán hírügynökség. A tokiói orosz nagykövetség egyik illetékese ugyanakkor cáfolta a hírt.
ápr. 27
6:12
Kémhálózatot tartott fenn egy kínai vezető (Kripto Akadémia)
Kémkedett párttársa után a március közepén minden hatalmától megfosztott Po Hszi-laj, Csungking tartomány vezetője, akinek előzőleg nagy jövőt jósoltak az ország vezetésében.
ápr. 27
6:14
Új szövetség születőben (Kripto Akadémia)
Európát adóssághalmok alól kell kiásni, s ebben olyan szövetségesekre van szüksége, mint Kína - mondta Orbán Viktor tegnap Varsóban. A magyar miniszterelnök Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai miniszterelnök és a közép- és kelet-európai kormányfők kerekasztal-beszélgetésén vett részt a lengyel fővárosban. A fórum peremén szlovák kollégájával, Robert Ficoval is tárgyalt.
ápr. 27
6:45
Hollande egyre magabiztosabb, Sarkozy egyre harcosabb (Infostart)
A francia elnökválasztás esélyesének számító Francois Hollande szerint a Nemzeti Frontra (FN) szavazó 6,4 millió francia megnyerése érdekében nem szükséges úgy beszélni, mint a szélsőjobboldali politikusok. A szocialista jelölt ezt konzervatív riválisának, Nicolas Sarkozy államfőnek üzente, aki szerinte az első forduló óta "az FN elképzelései után fut".
ápr. 27
7:06
Komárom-Esztergom megye összes kórházát átveszi az állam (Metropol)
A komáromi, a kisbéri, a tatai, az oroszlányi és a dorogi kórház átvételével az intézményvezetőktől kapott adatok szerint a megyében 1185 aktív ágyból 1016 marad meg, a krónikus ágyak száma 731-ről 846-ra bővül, és több helyen jönnek létre új osztályok, illetve nappali ellátást biztosító részlegek.
ápr. 27
7:21
Felére csökken az amerikai katonák száma Okinaván (Infostart)
Az amerikai és a japán kormány megállapodása értelmében a Japán déli részén fekvő Okinava szigetéről kilenc ezer katona távozik, de egyelőre nem tudni, hogy mikor.
ápr. 27
8:15
A holland parlament elfogadta a jövő évi költségvetést (Infostart)
A holland parlament csütörtök este elfogadta a jövő évi költségvetést.
ápr. 27
8:18
Újabb prostibotrány gyanúja az amerikai titkosszolgálatnál (Metropol)
Újabb prostituáltbotrány gyanúja merült fel az amerikai titkosszolgálatnál, ezúttal egy olyan ügyet vizsgálnak, amely tavaly történt Salvadorban - értesült az AFP csütörtökön washingtoni kongresszusi forrásból.
ápr. 27
9:48
Szökésben van Kína vak jogvédő aktivistája (Metropol)
Megszökött vidéki házi őrizetéből Kína egyik, külföldön legismertebb jogvédő aktivistája, a vak Csen Kuang-cseng.
ápr. 27
10:06
Súlyos kritika az Európa Tanácstól (Metropol)
Az Európa Tanács (ET) szerint többpárti támogatáshoz kellene kötni a jelenleg kétharmados médiatörvény elfogadását, változtatásra lenne szükség a magyar médiahatóság és a Médiatanács tagjainak kinevezési és jelölési módján, a közmédiában el kellene törölni az MTI kizárólagos hírkészítési jogát és meg kellene szüntetni a médiabiztos intézményét.
ápr. 27
10:06
Külföldre menekült a vérfürdővel fenyegetőző ügyvéd (Kripto Akadémia)
Külföldre menekült a vérfürdővel fenyegetőző moszkvai ügyvéd - adta hírül pénteken az Eho Moszkvi rádió.
ápr. 27
11:18
Szexrabszolgák és prostituáltak Magyarországról (Kripto Akadémia)
Virágzik az emberkereskedelem Európában, és a bejelentett áldozatok számához képest elenyésző mértékben indítanak eljárást az elkövetők ellen - állapította meg a szervezett bűncselekmények elleni küzdelem koordinálásáért felelős Eurojust.
ápr. 27
11:20
Az Európai Parlament elé kerül a Benes-dekrétumok ügye (Kripto Akadémia)
Pozitív tartalmú ajánlásnak minősítette pénteki közleményében Bagó Zoltán fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az egykori Csehszlovákiában kiadott Benes-dekrétumok ellen az EP petíciós bizottságához benyújtott előterjesztést.
ápr. 27
11:54
Bolívia kifogásolja a Tóásó Előd szabadon engedésére vonatkozó magyar kérést (Kripto Akadémia)
Független bolíviai igazságszolgáltatásba való beavatkozásnak tekinti a Tóásó-ügyben a nyomozást vezető ügyész a magyar külügyminisztérium múlt heten megfogalmazott kérését, miszerint a La Paz-i kormány és az igazságügyi szervek saját büntetőeljárási törvényüket betartva haladéktalanul rendelkezzenek Tóásó Előd szabadlábra helyezéséről - adta hírül az eju.tv bolíviai hírportál.
ápr. 27
12:27
Négy robbantás Dnyipropetrovszkban (Infostart)
Robbantássorozatot követtek el pénteken Dnyipropetrovszkban: hivatalos bejelentés szerint négy, nem hivatalos hírek szerint pedig hat robbanószerkezet lépett működésbe a kelet-ukrajnai nagyvárosban, s 27 ember megsebesült a detonációk következtében.
ápr. 27
12:30
Három robbantás Dnyipropetrovszkban (Metropol)
A legfrissebb hírek szerint három robbanás volt pénteken az ukrajnai Dnyipropetrovszkban, s mint ajelentette, több ember megsebesült.
ápr. 27
12:30
Brüsszel eljárást indíthat London ellen a bevándorlás korlátozása miatt (Kripto Akadémia)
Az Európai Unió (EU) jogi eljárást indíthat Nagy-Britannia ellen és büntetést szabhat ki rá amiatt, hogy a bevándorlás korlátozásával uniós jogot sértett - közölte a The Daily Telegraph című brit napilap hírportálja.
ápr. 27
14:00
Robbantássorozat Dnyipropetrovszkban (Metropol)
Robbantássorozatot követtek el pénteken Dnyipropetrovszkban: négy robbanószerkezet lépett működésbe a kelet-ukrajnai nagyvárosban, aminek következtében huszonhét ember megsebesült, a hatóságok terrorcselekménynek minősítették a történteket.
ápr. 27
14:33
Megbukott a román kormány a bizalmi szavazáson (Infostart)
Megbukott a bukaresti kormány pénteken a szociálliberális ellenzéki szövetség (USL) által beterjesztett bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásán.
ápr. 27
14:54
Megbukott a román kormány (Metropol)
Megbukott a bukaresti kormány pénteken a szociálliberális ellenzéki szövetség (USL) által beterjesztett bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásán.
ápr. 27
14:56
Öngyilkos merénylő robbantott Damaszkuszban (Metropol)
Legalább hét ember meghalt és húsz megsérült, amikor egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát Damaszkusz történelmi belvárosában pénteken, miközben a szíriai főváros egy másik pontján ezrek tüntettek Bassár el-Aszad államfő ellen.
ápr. 27
15:45
Lemond Vladimír Meciar (Infostart)
Vladimír Meciar távozik pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (LS-HZDS) éléről - jelentette be a politikus pártja vezetőségének csütörtökön.
ápr. 27
15:48
Távozik pártja éléről Vladimír Meciar (Metropol)
Vladimír Meciar távozik pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom - Néppárt (LS-HZDS) éléről - jelentette be a politikus pártja vezetőségének csütörtökön.
ápr. 27
16:06
Megszűnhet a hollandiai drogturizmus (Metropol)
Egy holland bíróság pénteki ítéletében megerősítette a kormány azon tervét, hogy korlátozza a külföldiek kábítószer-vásárlását.
ápr. 27
18:09
Incidens Londonban: őrizetbe vették a robbantással fenyegetőző férfit (Infostart)
Őrizetbe vett a Scotland Yard péntek délután egy valószínűleg elmeháborodott férfit, aki London belvárosában behatolt egy irodába, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.
ápr. 27
18:12
Robbantással fenyegetőzött egy férfi Londonban (Metropol)
Őrizetbe vett a Scotland Yard péntek délután egy valószínűleg elmeháborodott férfit, aki London belvárosában behatolt egy irodába, és azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja magát.
ápr. 27
19:57
Victor Pontát bízta meg kormányalakítással Basescu (Infostart)
Victor Pontát, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét kérte fel kormányalakításra Traian Basescu román államfő, aki ezt péntek este, a román parlamenti pártokkal folytatott konzultáció után jelentette be Bukarestben.
ápr. 27
20:54
Az ENSZ megelégelte a ciprusi tárgyalásokat (Metropol)
Az ENSZ fontolóra veszi a Ciprus egyesítéséről az égisze alatt zajló tárgyalások berekesztését, amennyiben nem látja jelét konkrét eredménynek - nyilatkozta pénteken az ENSZ ciprusi különmegbízottja.
ápr. 27
21:45
Kalapács alatt George Washington alkotmánya (Infostart)
Elárverezik George Washington példányát az amerikai alkotmányból.
ápr. 27
22:42
Bizalmat kapott a cseh kormány (Metropol)
Bizalmat kapott a prágai képviselőházban a Petr Necas vezette cseh kormány. A rendkívüli bizalmi szavazást azért kérte a miniszterelnök, mert a múlt héten kettészakadt a legkisebb koalíciós párt, a Közügyek.
ápr. 27
22:44
Törvényes a brazil egyetemi faji kvótarendszer (Metropol)
A brazil legfelsőbb bíróság helyi idő szerint csütörtökön egyhangúlag úgy ítélte meg, hogy a felsőoktatásban bevezetett fajok szerinti kvótarendszer alkotmányos, és a rabszolgaság korából származó adósság jóvátétele.

Keresés