Budapest - Árgus szemmel figyeli konkurencia a fejleményeket Vizoviczki László ügyében – értesült a Vasárnapi Blikk. Mint megírtuk, az országszerte ismert és az éjszaka császáraként emlegetett vállalkozót egy héttel ezelőtt tartóztatták le korrupció gyanújával.
Sopron - Három fős cellában várja büntetését T. Attila(19), a soproni kettős gyilkosság legkegyetlenebbnek tartott elkövetője. A fiú írásba fojtja a börtönélet szülte nyomorúságot. Leveleket fogalmaz és rajzol, ezeket a szüleinek küldi el.
Sussex — Az Alkonyat-filmekkel befutott színésznő különleges jelenség. Közvetlen, mégis távolságtartó. Hadar, akadozik, elmélázik, majd magabiztosabban hadar. Mintha egyszerre akarná titkolni, és büszkén vállalni, hogy 22 évesen világsztár. A Hófehér és a vadász című hollywoodi produkció sussexi sajtónapján mindenre készséggel válaszolt, csak barátjáról, a szintén alkonyatos színész Robert…
Budapest - Zsúfolt hónapok várnak Gesztesi Károlyra (49): a színész a napi munkái mellett rádiós műsorba kezdett (a Rádió Face-en hétfőn és pénteken 10–12-ig műsort vezet), fennmaradó energiáit pedig a regényéből készülő film szervezése köti le.
Budapest - Már másodszor soroltunk 300 ezer forint értékű üzemanyag-utalványt a Blikk Bumm játékban, és ezúttal a budapesti Kecskés Pálra (57) mosolygott rá a szerencse.
Sokat javult az állapota Medveczky Ilonának (71), akit azért kellett kórházba szállítani másfél hete, mert elvesztette az eszméletét a Népligetben, és több helyen is nagyon csúnyán megütötte magát.
Dánia feladta a leckét a nagyoknak! A sorsolás után kevesen tartották esélyesnek a dán labdarúgókat hogy beleszóljanak a csoportellenfelek, a német, a holland és a portugál válogatott alkotta hármas versengésébe.
Veszprém - Sehol egy sértő felirat, egy rosszindulatú beszólás. Ehelyett kitörő örömmel, hatalmas tapssal köszöntötték a bemutatásnál a szurkolók Nagy Lászlót (31), aki hároméves önkéntes száműzetés után a Magyarország–Norvégia világbajnoki selejtezőn tért vissza kézilabda-válogatottunkba.
MAGYARORSZÁG - Kényekedve szerint bírságolhatja a hatóság a cserepes virágokkal díszített társasházakat egy új jogszabály-módosítás miatt – tudta meg a Blikk.
Budapest - A tanulást áldozza fel karrierje érdekében Szirota Jennifer (18). A Csillag Születik idei szériájának döntőse évek óta tudatosan készül az énekesi pályára. Mivel mindene a zene, tavaly ősszel korábbi középiskolájából egy esti gimnáziumba iratkozott át, hogy a rendszeres napi suliba járás mellett maradjon ideje hódolni a szenvedélyének.
Június 11-étől 2013. június 26-ig, amikor a szerencsét és bőséget jelképező Jupiter az Ikrek jegyén halad át, az emberek szükségét érzik annak, hogy bővítsék ismereteiket, és jól értesültek legyenek.