Nagykanizsa - Még nagyobb mellre vágyik tegnapi címlaplányunk! Baj Angelika (25) utoljára mutatta meg így testét, hamarosan ugyanis szike alá fekszik, és hatalmas változáson megy keresztül.
Budapest — Elképesztő tempót diktál a kormány, és erre itt a bizonyíték! Az elmúlt alig egy évben 63 alkalommal bírságolták meg az állami vezetőket, vagy az őket szállító sofőröket gyorshajtás miatt.
Budapest - Menekültek a tanárok VV Cristofel (19) elől. A Blikk megtudta: a kubai macsó még a 12 osztályos általános iskolával összevont sulit sem tudta elvégezni a fegyelmezetlensége miatt, vagyis mindössze nyolc általánosa van.
Budapest - Nyomozók faggathatják hamarosan Terry Blacket (56), Csala Zsuzsát (79) és Anettkát (38) a műsorvezető mostohalányának rendőrségi feljelentése kapcsán: Eperke (20) ugyanis hamisnak véli apja végrendeletét.
Rendületlenül csúszik vissza a világ legdrágább nagyvárosainak listáján Budapest. A Mercer nemzetközi tanácsadó és szolgáltató cég 214 vizsgált városnak rangsorában a 142., míg tavaly 113. volt, 2010-ben pedig 94. Ez azonban nem jelenti, hogy a budapestieknek egyre könnyebb lenne az élete.
Akik a nyári meleget a vízparton vagy a strandon vészelik át, jobb, ha bőrüket nem csak napozókrémmel védik, hanem számolnak az ezeken a helyeken elkapható fertőzésekkel is. A gombák szeretik a meleget, a nyirkosságot, így bármelyik izzadó testrészen örömmel megtelepszenek. Elég lehet egy rosszul kiválasztott cipő, vagy a sokat hordott, kedvenc baseball-sapka is!
Budapest — Borkai Zsolt (46) lehet a példa Berki Krisztián (27) számára. A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke megmutatta, milyen egy aranyérmes gyakorlat az olimpián.
Budapest - Új gazdája kedvéért csinosodik Körte (6). Bár a bájos kutya nem tudja még kit sodor mellé az élet, szeretne a nagy találkozáskor jól kinézni.
Abony - Kovács Áron(39) gyermekkora óta dédelgetett álma vált valóra, mikor kézbe vette a helyi állatkertben cseperedő tigriskölyköket. Az alapötletet a pop királyától vette.
Budapest — Újra bíróság elé állt az az öt rendőr, akit az eddigi adatok szerint alaptalanul vádol E. Zsanett azzal, hogy 2007. május 4-én megerőszakolták őt, majd ezután kenőpénzt is kértek tőle.
Magyarország - Legtöbben már eltervezték hol fogják tölteni a szabadságukat nyáron. Ám sok állattulajdonos nem tudja mit is kezdjen ilyenkor kedvencével. Az apróbb állatok felügyeletére, mint a hörcsög, nyuszi, görény könnyen megkérhetjük ismerőseinket is. Ám nagyobb testű állatok, mint a kutya, vagy a macska már nehezen találunk jelentkezőt.
Budapest — Élete legboldogabb napjára készül VV Eszter (30). A ValóVilág egykori jogászlányára rátalált a szerelem, Eszter pedig hamarosan össze is köti az életét kedvesével, Imrével.
Budapest — Elsőfokon életfogytiglanit kaptak a csepeli kettős gyilkosság elkövetői, Kun Tamás (55) 40 év múlva, a felbujtó Deme Gábor (39) pedig 32 év múlva szabadulhat.
Budapest — Hurrá, nyaralunk! – ujjongott a Jáner család három apraja a hírre, hogy édesapjuk, István (52) ötvenezer forintos banki utalványt nyert a Blikk Bumm játékán.
Budapest — Egy kormányrendeletre hivatkozva a minisztérium visszavonta Delhusa Gjon legkisebb fia, Delhusa Flávió (20) matekérettségijét – adta hírül a HajduPress.
Budapest — Egy évig nem iszik alkoholt, nem eszik húst Pataky Attila (60). Az Edda frontembere, aki világéletében imádta a „jót", a bort, a házipálinkát, a jó kolbászokat, kemény fogadalmat tett.