2012. június 21. csütörtök

jún. 21
4:57
Kiss Ernő nem volt részeg (Blikk)
Budapest - Váratlan fordulat! Kiss Ernő nem volt részeg, amikor 2007-ben összetört három parkoló gépkocsit.
jún. 21
5:15
Nagyszüleivel utazna nyereményéből Judit (Blikk)
Budapest - Nagyszüleit vinné el nyaralni a hónap szépének járó százezer forintból Dilányi Judit (30).
jún. 21
5:33
Félmilliós jogdíj jár Majkának (Blikk)
Csak akkor kapja meg a jogdíjakat Majka, ha regisztrál az Artisjusnál
jún. 21
5:51
Boros: Sok rádiótól kerestek (Blikk)
Budapest - Kimondták a halálos ítéletet szerdán a Neo FM rádióra, azonban ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy a Bumeráng is eltűnik.
jún. 21
5:53
Győzikét pénzmosással és csalással gyanúsítják (Blikk)
Salgótarján - Még nagyobb bajban Győzike (38)! A Blikk megtudta, hogy a show-man ellen újabb eljárást indított a NAV, méghozzá csalás és pénzmosás miatt, amit a gyanú szerint társakkal követett el.
jún. 21
10:03
Videó: Cseh Lacinak is az esőkabát a legfontosabb (Blikk)
jún. 21
10:21
Legénylakást tart fenn Szabó Győző (Blikk)
Budapest — Szabó Győző egy igazi magának való ember. Családos, de van legénylakása, sőt horgásztanyája is, ahol igazán egyedül lehet – vallotta be a hot! magazin legfrissebb számában.
jún. 21
10:21
Videó: A spanyoloknak szurkol az aktmodell (Blikk)
jún. 21
10:23
Iszonyat! Élve égett el a pásztor (Blikk)
Egy tibeti pásztor meghalt, társa súlyosan megsérült, amikor mindketten felgyújtották magukat az északnyugat-kínai Csinhaj (Qinghai) tartomány tibetiek lakta településén - jelentette az Új Kína hírügynökség.
jún. 21
10:57
Íme a legbizarrabb péniszbalesetek (Blikk)
A férfiak - jogosan - nagyon vigyáznak legérzékenyebb testrészükre, ám ettől függetlenül velük is előfordulhat, hogy valami rosszul sül el. Íme a legcikibb övön aluli balesetek!
jún. 21
11:15
Szexre kényszerítette ügyfeleit (Blikk)
Newport - Meztelenre vetkőztette női klienseit az a pszichiáter, aki privát rendelőjében halott idéző szeánszokat tartott Nagy-Britanniában.
jún. 21
11:51
Láb nélkül mászta meg a Kilimandzsárót (Blikk)
Toronto - A két kezére támaszkodva mászta meg Afrika legmagasabb pontját, a Kilimandzsárót egy láb nélküli férfi.
jún. 21
12:09
Milliárdokat örököl ma Vilmos herceg (Blikk)
15,5 millió dollárt, azaz csaknem 3,5 milliárd forintot örököl Vilmos herceg édesanyja örökségéből harmincadik születésnapján.
jún. 21
12:11
Irigylik a pénzt gyerekeiktől a leggazdagabb apák? (Blikk)
A világ legnagyobb cégeinek tulajdonosaira általában jellemző, hogy már igen fiatalon dolgozni küldik gyermekeik cégükhöz: a 14-15 éves "trónörökösök" persze nem felelősséggel járó pozíciókat töltenek be, hanem ők a "lótifutik", mondhatni a rabszolgák.
jún. 21
12:27
Így osztják be a pénzt a leggazdagabb apák (Blikk)
A világ legnagyobb cégeinek tulajdonosaira általában jellemző, hogy már igen fiatalon dolgozni küldik gyermekeik cégükhöz: a 14-15 éves "trónörökösök" persze nem felelősséggel járó pozíciókat töltenek be, hanem ők a "lótifutik", mondhatni a rabszolgák.
jún. 21
12:27
Videó: Díjaztuk az operett legjobbjait (Blikk)
jún. 21
12:45
Lakónegyedre zuhant a katonai gép! (Blikk)
Az indonéz légierő Fokker 27-es repülőgépe gyakorlórepülést hajtott végre hétfős legénységgel a fedélzetén, utasokat nem szállított. A gép a hadsereg egyik lakótelepére zuhant. Az első jelentések szerint hatan meghaltak, a legénység hetedik tagja súlyosan megsérült.
jún. 21
13:03
Az ország negyede csúszik a számlákkal (Blikk)
A magyar lakosság negyede nem tudja fizetni időben a számláit. A Tárki felmérése szerint főleg a munkanélküliek és az Észak-Magyarországon élők képtelenek befizetni a csekkeket.
jún. 21
13:39
Összetörte a kocsit, majd benne hagyta a gyerekeit (Blikk)
Houston - Autójával egy busznak ütközött, majd a kocsiban ülő gyermekeit hátrahagyva, otthagyta a baleset helyszínét egy felelőtlen anya az Egyesült Államokban.
jún. 21
15:27
Kérdés-válasz az ideiglenes örökbefogadásról (Blikk)
Sokan vannak, akik szeretnének aktívan részt venni az állatok mentésében. Erre ideiglenes befogadóként mindenkinek van lehetősége. Alább az érdeklődők választ kaphatnak a legfontosabb kérdésekre
jún. 21
15:45
Videó: VV Kingát nem érdeklik a pasik (Blikk)
jún. 21
16:03
Megismétlődhet a görög focicsoda? (Blikk)
jún. 21
16:05
Tejszínhabos tök: ilyet még nem evett (Blikk)
A piaci standokon halmokban áll már a frissen termett zöldség, gyümölcs. Használjunk fel minél több szezonális alapanyagot a vitamindús fogásokhoz. Íme egy-egy ötlet Kovács Sándor mesterszakácstól, a kecskeméti Bagatell Étterem séfjétől.
jún. 21
16:21
Indul a "Csobbanj EUrópával" turné (Blikk)
Az előző évekhez hasonlóan a hét végén idén ismét útjára indul a „Csobbanj Európával" elnevezésű turné.
jún. 21
16:23
Paksy lapátra került (Blikk)
Budapest — Bár még nem végleges a londoni olimpiára utazók névsora, a kajak-kenusoknál a női kvóták elosztása hatalmas vitákat szült.
jún. 21
16:39
Gáspár Laci exe már mással randizik (Blikk)
jún. 21
16:39
Két keréken száguldott Alonso! (Blikk)
Valencia - Fernando Alonso (30) imád kerékpározni. A Ferrari-csapat Forma–1-es pilótája az elmúlt napokban is gyakran pattant kétkerekűre, s elsősorban bringázással készült az újabb világbajnoki erőpróbára, a hét végi Európa Nagydíjra.
jún. 21
17:15
Larion Zoé hazatérhet a kórházból (Blikk)
Hévíz — Párja lesz Larion Zoé (29) segítségére műtétje után, a 2011-es Blikk szépe versenyünk győztese ugyanis még hetekig lábadozik majd.
jún. 21
17:33
Idegenvezető lett László Attila (Blikk)
Budapest - Két év után most találkozott újra Walesben élő keresztszüleivel László Attila (15). A 2011-es Csillag Születik győztese igyekszik minél több mindent megmutatni Nagy-Britanniában élő szeretteinek fővárosunkból, persze ez nem megy zökkenőmentesen.
jún. 21
17:51
Időgép fotókból - ilyen volt fél éve! (Blikk)
A nyári napfordulókor a nappal, a téli napfordulókor pedig az éjszaka a leghosszabb.
jún. 21
17:53
Ezért hoz káoszt a dugódíj! (Blikk)
Budapest – Hogy akarják így bevezetni a dugódíjat? A hivatalos adatok szerint a kelleténél 25 ezerrel kevesebb P+R parkolóhely található a fővárosban és környékén.
jún. 21
18:09
Kassait 32 ezren gyűlölik az interneten (Blikk)
Kijev - Ukrajnában nem csillapodnak a kedélyek, mégis valamelyest fellélegezhet Kassai Viktor (36). A labdarúgó-Európa-bajnokság legnagyobb bírói bakiját elkövető játékvezető és csapata ellen nem tesznek hivatalos panaszt az európai szövetségnél az ukránok.
jún. 21
18:11
Spanyol mez a legkelendőbb (Blikk)
Gniewno - A pályán eddig veretlen, az ajándékboltokban pedig verhetetlen a labdarúgó-Európa-bajnokságon a franciák elleni szombati negyeddöntőre készülő spanyol válogatott.
jún. 21
18:13
Helyettem főz a Blikk! (Blikk)
Budapest - Nagy örömöt hozott a „konyhára" a Blikk Bumm játék legújabb nyertesünknek, a budapesti Berényi Erzsébetnek (29)!
jún. 21
18:15
Jógáznak a németek az Eb-n (Blikk)
Gdansk - Teniszlabdával és jógázással is készül a német labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. Az eddig hibátlan együttes ma Görögországgal találkozik a negyeddöntőben, a csatára nem csak focival hangolódnak játékosai.
jún. 21
18:27
"Beugrott hozzám ékszerért Bruce Willis!" (Blikk)
A korall ékszereket nézegette, megdicsérte az üzletet, de végül nem vásárolt
jún. 21
18:27
Szenvednek az államfő őrei (Blikk)
Budapest - Tűző nap, forróságot okádó macskakövek, extrém erős, nyolcas UV-sugárzás. Nem cserélne ilyenkor az ember a köztársasági elnöki palota őreivel, akik rezzenéstelen arccal állnak zárt egyenruhában, csizmában, kesztyűben.
jún. 21
18:45
Dalszövegíróként debütál a Barátok közt sztárja (Blikk)
Mérai Katalin énektanárának első albumára írt dalokat.
jún. 21
18:45
Nyakon lőtte magát a volt kormányfő (Blikk)
Bukarest – Öngyilkosságot kísérelt meg szerda éjjel Adrian Nastase (62) volt román miniszterelnök. A politikus nyakon lőtte magát, de csütörtökön sikeres operációt hajtottak végre rajta, így állapota stabil.
jún. 21
18:47
VV Fecó: Kifizettem az abortuszt! (Blikk)
Pécs - Már a 28 600 forintos csekket is befizettük, hétfőn lesz a feleségem abortusza – vázolta VV Fecó (28), aki párjával, Angélával úgy döntött: nem vállalnak harmadik gyereket a 39 négyzetméteres panellakásba.
jún. 21
19:03
Ellopták Kiszel Tünde arcát? (Blikk)
Budapest - Visszatért a „Tutti Frutti" Kiszel Tünde életébe, ezúttal egy tuttifruttiízű szénsavas energiaital képében. Egy energiaital-gyártó cég tette fel a bugyikirálynő arcát a termékére, csakhogy Tündének - állítja - nem szóltak, szerződést sem kötöttek vele.
jún. 21
19:03
Ő az utolsó kalapkirálynő! (Blikk)
Budapest - Le a kalappal Bara Marianne előtt, hiszen azon kevesek közé tartozik, akik még saját készítésű fejfedőket álmodnak a kobakokra, ezek manapság igen kelendőek.
jún. 21
19:05
Pajzán rajzra licitáltak Trunkóék (Blikk)
Budapest - A néhai zseniális jelmez- és díszlettervező, Vogel Erik (†89) pajzán rajzára licitált három humorista egy partin.
jún. 21
19:05
Nálam adták fel a nyerő szelvényt! (Blikk)
Budapest - Kiderült, a pestszentimrei lottózó eladója különleges képességekkel bír.
jún. 21
19:21
Legjobb hazai márkák között a Blikk (Blikk)
Budapest - Rangos szakmai díjat nyert el a Blikk, amelyet immár másodszor választottak be a legjobb hazai márkák közé.
jún. 21
19:39
Milliókat fizethet Berry (Blikk)
Los Angeles - Dühöng Halle Berry (46), amiért a bíróság 4 millió forintnyi gyerektartást ítélt meg kislánya, Nahla (4) apjának, a modell Gabriel Aubrynek (35) havonta.
jún. 21
19:57
Élő pajzsként használta gyermekét (Blikk)
Nagycsere - Megverte 4 hónapos terhes feleségét, majd kidobta a lakásból és bezárkózott akkor még alvó 1 éves gyermekével egy részeg férfi szerda éjszaka.
jún. 21
19:59
Először négyesben a katonacsalád (Blikk)
Pápa - Megható jelenetnek lehettek szemtanúi azok, akik csütörtökön a pápai reptéren várták az Afganisztánból hazaérkező rokonaikat.
jún. 21
20:51
Kassai: Hibáztunk! (Blikk)
Budapest – Hazatért és elismeri hibáját Kassai Viktor (36). A tavaly a világ legjobbjának megválasztott focibíró úgy utazott ki az Európa-bajnokságra, hogy esélye volt a finálé vezetésére is.

Keresés