St. Julians (Málta) — Hiába próbál végső búcsút venni családja Csabától (†41), a rejtélyes körülmények között elhunyt férfiról még az sem derült ki, hogyan halt meg.
Budapest — A börtön kapuján kilépve Földesi Szabó László (55), a sikkasztással vádolt exzsaru alig várta, hogy átölelje feleségét, Rózsát, és újra apja lehessen kislányának.
Vasad — Egész nap csörgött a telefonja tegnapi címlaplányunknak! Piróth Petrát (25) hajnalban ébresztette az első gratuláció, néhány perccel később pedig már aláírást is kértek tőle.
Budapest-Tárnok - Zalatnay Sarolta (63) valószínűleg elfelejtett szólni a hónapok óta beharangozott életrajzi filmje rendezőjének, Koltay Gábornak és a pénzügyi hátteret biztosító producer cégnek egy apróságról: a produkció jogait 11 évvel ezelőtt az Artisjus Jogvédő Irodában aláírásával hitelesítve jegyezték be közösen egykori menedzserével a kettőjük nevére.
Budapest — Csókjelenetet vállalt Havas Henrik az m1-en futó, Marslakók című tévésorozatban! A dolog pikantériája, hogy a 62 éves Tanár úrnak a nála 39 évvel fiatalabb Marenec Fruzsinával (23) kellett intim helyzetbe kerülnie. Vagyis kellett volna, Fruzsina ugyanis kibújt a csók alól egy színházi „álcsókkal"...
Nem aprózza el az esküvőjét a brit Susanne Eman (33), legalábbis ami a menyasszonyi ruhát illeti. A kétgyermekes édesanya hivatalosan is a világ legkövérebb arája szeretne lenni.
A pornókirálynő, Jenna Jameson úgy néz ki, nem bírja elviselni, ha valaki valamiben jobb nála. Ezért úgy döntött augusztusban, Franciaországban 999 nővel és férfival fog lefeküdni egyetlen nap alatt, és megdönti Lisa Sparxxx rekordját, aki 2004-ben 919 személyt elégített ki - írja a Manna.ro.
Glasgow - Elütött, majd több száz méteren át tolt maga előtt egy kétségbeesett járókelőt az a nő, aki egy boltból menekült a biztonsági őrök elől Angliában.
Holladay – Börtönviselt pedofil pályázott meg egy állást az egyik amerikai iskolában – és az ottani törvények szerint el is vállalhatja a munkát, ha megnyeri.
Magyarország - Újra útnak indult hazánk legnagyobb utazó nagycirkusza. A Magyar Nemzeti Cirkusz porondján a szokásosnál idén még több állat produkciójában gyönyörködhetnek kicsik és nagyok egyaránt.
A házilag kevert limonádé finomabb, egészségesebb és olcsóbb is, mint a gyári üdítők, ráadásul egyszerűen megunhatatlan, hiszen rengeteg variációban elkészíthető. Különféle gyümölcsökkel akár tízóraira, uzsonnára vagy könnyű desszertként is fogyasztható a ránk váró forró napokon. Íme néhány receptötlet Huszár Tamástól, a kecskeméti Bagatell Étterem üzletvezetőjétől
Budapest - 5194 grammot nyom és 35 centiméter az átmerője. A Predator névre keresztelt szörnyeteg, ami minden bizonnyal Magyarország legnagyobb hamburgere, másfél órás vajúdás után született meg Regölyi Péter (31) konyhájában.
Szó szerint, és átvitt értelemben is három új dimenzióval bővült a Sötét zsaruk harmadik szélesvásznú kalandjának összhatása, amely máris hatalmas siker az egész világon
Wellington – A világ leggyilkosabb vízeséseit hódítja meg kajakjával egy vakmerő trió, a vadvízi evezősöket pedig egy profi fotós kíséri el hajmeresztő kirándulásaikra.
Szeged - Egy nagy kék lavórban vittek be négy kis sakált április 22-én a helyi vadasparkba. A kölyköket az erdőben találták, és feltehetően egy vadász végzett szüleikkel.
London – Hatalmas botrány vet árnyékot II. Erzsébet uralkodásának gyémántjubileumára. A nagyszabású ünnepségsorozat egyik eseményén egy olyan vendég bukkant fel, akinek semmi keresnivalója az uralkodó család környezetében.
Montreal - Mark Webber (36) szárnyal – és nem csak a boldogságtól. A Red Bull Racing Forma–1-es autóversenyzője nem csak azért örül, mert a legutóbbi, a monacói futam győzteseként várja a hét végi Kanadai Nagydíjat.
Budapest - Úgy látszik, a magyar főváros ideális helyszín filmforgatásra! Nemcsak Bruce Willis készíti nálunk a legújabb szupermozit, hanem az egyik üdítő gyártó is Budapestet választotta.
Budapest - Bombázó a pályán! A Blikk szépe-választás 2011-es győztesének, Larion Zoénak (29) remek a gömbérzéke. Már napok óta focilázban ég, s mint azt bebizonyította fotózásunkon, bikiniben, mezítláb is jól bánik a labdával.
Szigetszentmiklós – Bizarr véletlen vagy kegyetlen tréfa? Egy halott férfit akartak kilakoltatni csütörtökön, Szigetszentmiklóson. Bár Pécs János (†54) novemberben tragikus körülmények között életét vesztette Mongóliában, özvegyének Katalinnak most még a ügyintézőkkel is meggyűlt a baja.
Hatvan centiméter magas, 8 kilogrammot nyom, színezüstből van, és 16 ország fociválogatottja harcol érte. A francia Henri Delaunayról (†72) nevezték el azt a serleget, amelyet július 1-jén a kijevi éjszakában a magasba emelhet az Európa-bajnok együttes csapatkapitánya.
A Balaton kapja a főszerepet az idei nyáron Jakupcsek Gabriella életében. A műsorvezetőt ezúttal nem csupán a családdal közös pihenés, hanem a munka is a magyar tengerhez szólítja.
Budapest - Fonott varkocsos Torma Piroskából elegáns Horn Micivé érett Bánfalvy Ági (58). A színésznő az Abigél Városmajori Szabadtéri Színpadon szombaton debütáló előadásának nemcsak producere, de az egyik meghatározó szerepet is elvállalta, ami kihívás ugyan, de nem áll távol tőle.
Budapest - A valóságshow-hős segítségét kérték a III. kerület lakói. A ValóVilág egykori plázacicája, Dya (25) és persze szomszédjai is úgy érzik, hatalmas átverés áldozatai lettek.
Los Angeles - Nem szabadul John Travolta (58) a melegvádaktól, a National Enquirer szerint a színész a nyolcvanas években hat éven át volt pilótája, Doug Gotterba szeretője.
Budapest - A legszívósabb férfiakkal is felveszi a kesztyűt Tóth Virginia (22) fitmodell. Amint a kifutóra lép vagy a ringbe száll, biztosan a lábai előtt hevernek majd az erősebb nem tagjai.
Székesfehérvár - Az ügy teljes körű kivizsgálását ígérte a székesfehérvári kórház főigazgatója, dr. Csernavölgyi István, a Blikkben megjelent orvosi műhibával kapcsolatban.
Budapest - Új névvel tér vissza a Hip Hop Boyz! O.G. Duck (37) és Levy T. (42) a kilencvenes évek legmenőbb bandájában énekelt arról, hogyan buliznak a „hegyekbe fönt", néhány napja pedig a Bravo OTTO-n kápráztatták el a közönséget.
Budapest - Nekiesett saját frizurájának VV Veronika (20). A ValóVilág fekete szépsége hirtelen ötlettől vezérelve döntött úgy, új hajkoronát varázsol magának, a megvalósítással pedig még a fodrászüzletig sem bírta ki, maga vette kézbe a dolgokat.
Budapest - Párja tanácsai alapján rúgta a bőrt Sónyák Szilvia (28)! A gyönyörű modell a Viasat 6 vadonatúj műsorában, a Büntetőben mutatta meg – vagy tucatnyi csinos lánnyal együtt –, hogy bikiniben is lehet focizni. A bíró Éden Levi.