A Magyarországnak összeállítandó IMF-hitelprogram bizonyosan csökkenti majd rövid távon a magyar befektetési eszközöket terhelő - a térségi átlagnál magasabb - kockázati felárakat.
Az emberierőforrás-miniszter reményei szerint előbb-utóbb az EU potenciális munkaerőként, munkavállalóként is tekinteni fog a közép- és kelet-európai romákra.
Az Európai Bizottság hivatalos figyelmeztetést intézett Magyarországhoz a távközlési szektorral kapcsolatban 2010-ben hozott adóügyi szabályok, illetve a különleges kiskereskedelmi adók ügyében.
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija szerint olyan jogvédő szervezeteket kell kialakítani, amelyek segítenek azokon, akik antiszemita támadások áldozatai lettek.
Két év alatt több mint tízszázalékos leépítést tervez az Air France: a francia légitársaságánál 2013 végéig megszűnő 5122 állás egyharmada a nyugdíjba vonulókat érinti, kétharmadára pedig önként távozók jelentkezését várják.
Budapest - Két év után most találkozott újra Walesben élő keresztszüleivel László Attila (15). A 2011-es Csillag Születik győztese igyekszik minél több mindent megmutatni Nagy-Britanniában élő szeretteinek fővárosunkból, persze ez nem megy zökkenőmentesen.
A magyar államfő szerint politikai akaratra és megfelelő finanszírozásra lenne szükség ahhoz, hogy előrelépést lehessen elérni a fenntartható fejlődés megteremtésében.
Az elektronikával és a számítástechnikával foglalkozó cégek körében több mint 65 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma az első negyedévben 2011 azonos időszakához képest.
Kínai fiatalok azt hitték, hogy egy új gombafajtára leltek, pedig csak egy valaki régen elásott művagináját találták meg a föld alá temetve. A felfedezésről egy helyi adó is beszámolt, de miután rájöttek az óriási bakira, elnézést kértek a kellemetlen tévesztésért.
Budapest – Hogy akarják így bevezetni a dugódíjat? A hivatalos adatok szerint a kelleténél 25 ezerrel kevesebb P+R parkolóhely található a fővárosban és környékén.
Kedd este ismét Budapesten koncertezik Sting. Menedzsmentje már jó előre elküldte az ilyenkor szokásos kívánságlistáját, amelyből kiderül, nincsenek extra óhajai, csupán egy kényelmesen berendezett öltözőt kér kanapéval, állólámpával és növényekkel, valamint internetkapcsolattal.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya májusban 115,9 milliárd forint volt, az idén az első öt hónapban a deficit 344,1 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Kijev - Ukrajnában nem csillapodnak a kedélyek, mégis valamelyest fellélegezhet Kassai Viktor (36). A labdarúgó-Európa-bajnokság legnagyobb bírói bakiját elkövető játékvezető és csapata ellen nem tesznek hivatalos panaszt az európai szövetségnél az ukránok.
Gimibe járnak a lányaim, eddig mindig jó jegyeket hoztak. Idén a nagyobbiknak több tárgyból is kettese lesz. Már megmondtuk neki, hogy büntetésből nem jöhet velünk nyaralni, de nem igazán hatotta meg. Pedig még csak 12 éves. Mi lesz így később?
Gniewno - A pályán eddig veretlen, az ajándékboltokban pedig verhetetlen a labdarúgó-Európa-bajnokságon a franciák elleni szombati negyeddöntőre készülő spanyol válogatott.
Az ellenzéki párt attól tart, hogy a BTI nyilvános könyvvizsgálói jelentésében szereplő tételek nem szolgáltatnak valós információt a cég pénzügyi helyzetéről.
A II. János Pál pápa elleni merényletről és Emanuela Orlandi római diáklány elrablásáról is beszélt Ali Agca volt terrorista a Corriere della Sera olasz napilapban.
Gdansk - Teniszlabdával és jógázással is készül a német labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. Az eddig hibátlan együttes ma Görögországgal találkozik a negyeddöntőben, a csatára nem csak focival hangolódnak játékosai.
Nőtt májusban az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fél évre előretekintő összetett konjunktúramutatója a szakértők által várt stagnálás helyett.
Budapest - Tűző nap, forróságot okádó macskakövek, extrém erős, nyolcas UV-sugárzás. Nem cserélne ilyenkor az ember a köztársasági elnöki palota őreivel, akik rezzenéstelen arccal állnak zárt egyenruhában, csizmában, kesztyűben.
Bukarest – Öngyilkosságot kísérelt meg szerda éjjel Adrian Nastase (62) volt román miniszterelnök. A politikus nyakon lőtte magát, de csütörtökön sikeres operációt hajtottak végre rajta, így állapota stabil.
Pécs - Már a 28 600 forintos csekket is befizettük, hétfőn lesz a feleségem abortusza – vázolta VV Fecó (28), aki párjával, Angélával úgy döntött: nem vállalnak harmadik gyereket a 39 négyzetméteres panellakásba.
Kora őszre elkészül a nemzeti innovációs stratégia, amely egységben lesz az oktatással, a kutatási tevékenységgel, a fejlesztési súlypontok meghatározásával.
A három csapás törvény alapján életfogytiglant kellett volna kapnia a 28 éves férfinek, de az ügyészség nem fellebbezett az első fokú ítélet ellen, így hét év börtönt szabtak ki rá.