Budapest - Magára költené a hónap szépének járó százezer forintot Kiss Aida (22), szerdai címlaplányunk ugyanis igazi nőhöz méltón saját magát kényeztetné a nyereményből.
Budapest – Az elmúlt egy hétben háromszor is járt a szalonban és mindennap nyereményautójának kütyüjeit tanulmányozta VV Attila (33). A Való Világ ötödik szériájának nyertese végre átvehette a kocsit, amiből valószínűleg egy ideig most nem is akar kiszállni.
Budapest - Három év után visszatérhet a képernyőre Máté Krisztina (41)! A TV2 egykori híradósát egy bennfentes az RTL Klub székházában látta, nem is akármilyen környezetben.
Szeged - Három év után újra hópárduc kölykök születtek a Szegedi Vadasparkban. Május 30-án két hím és egy nőstény látta meg a napvilágot a Vadaspark hópárduc kifutójának elkülönítőjében.
A fiatalt ájultan találták meg egy internetkávézóban, majd nem sokkal később meg is halt. Előtte állítólag 40 órán át játszott egy számítógépes játékkal.
Cologne - Egy német nő azt hitte, eltemette édesanyját, amikor megbízott ezzel egy kegyeleti céget. Három héttel később, első látogatásakor azonban döbbenten látta, hogy a sír tetején hagyták édesanyja koponyáját, amelyet kukacok és lárvák szálltak meg.
London - Elkábított, majd megerőszakolt egy 19 éves lányt Angliában az a rendőr, akit korábban az egész testület elismert bátorságáért és kiemelkedő munkájáért.
Az édesanya boldogan tudatta az egész világgal, hogy gyermeket vár, terhessége részleteit megosztotta blogjában és egy percig sem gondolta, hogy borzalmas tragédiába fullad élete legnagyobb napja.
Budapest - Bár nem választották be a Nemzet Sportolói közé, mégis egy elitklub tagja Török Ferenc (76). Az egykori öttusázó azon kevesek közé tartozik, akik versenyzőként és szövetségi kapitányként is a csúcsig jutottak, olimpiai aranyérmet ünnepelhettek.
POZSONY – A miniszterelnökök lesznek a vezérszurkolók csütörtök este a Slovan Bratislava–Videoton labdarúgó-Európa-liga-selejtezőn. A találkozón drukkol Orbán Viktor (49) magyar kormányfő, s a hírek szerint szlovák kollégája, Robert Fico (47) is.
PÁRIZS – Világbajnokságot nem nyert, kontinenselső sem volt, Bajnokok Ligája-diadallal sem dicsekedhet, mégis ő a legdrágább futballista. Zlatan Ibrahimovicért (30) fizették ugyanis eddig a legtöbb átigazolási díjat.
NYÁREGYHÁZA – Több millió forintot érő versenylovakat ítéltek szörnyű éhhalálra tulajdonosaik! A jószágok zörgő csontú gebékké váltak, többet már meg sem tudtak menteni az iszonyú végtől.
Budapest - Ez bicskanyitogató! Nem kizárt, hogy bíróság elé állítanak egy neves bírót és egy ügyészt, ugyanis Clyde, vagyis a sorozatgyilkossággal vádolt Varga Sándor (31) beperelte őket, mert megsértődött rájuk.
Magyarország – Ha megeszed a répát, tudsz majd fütyülni! Kit ne „etettek" volna a szülei ezzel a kegyes hazugsággal gyerekkorában, amikor undorral tologatta félre a kanalával a zöldségeket a húslevesben?
San Onofre - Igazi szörfőstehetség kecskemama és fia, a furcsa páros újabban már mindennap felbukkan a kaliforniai San Onofre strandján, hogy tudását csiszolgassa.
Grainville - A szó szoros értelmében falra mászott Károly herceg, ám ezúttal nem felesége, Camilla nyaggatásától, hanem egy mászófal hívogató kapaszkodóitól ihletve.
BALATON – Romantikus nyaraláson ünnepelte második házassági évfordulóját Kozma Orsi és férje, Benedek Tamás. Igazság szerint csak pár hét múlva lenne esedékes az időpont, de a szerelmeseknek egyszerűen nincs máskor ennyi egymást követő szabadnapja, mint most.
London - Ruhahalmok és szemeteszsákok alá rejtette felesége oszlásnak indult tetemét a TetraPak-örökös, Kristian Rausing (49). A milliárdos férfi 50 szobás londoni luxusotthonában, egy emeleti szobában dugta el a holttestet, az ajtó keretét szigetelőszalaggal ragasztotta be, hogy a szag ne áradjon szét a házban.
BURGASZ – Feltételezések szerint a detonáció előtt már körülbelül egy órával a helyszínen tartózkodott az a férfi, akit a bolgár hatóságok a burgaszi terrormerénylet elkövetésével gyanúsítanak.
Budapest - Közel kétezer embert hallgatnak meg a napokban a Voice című új énekes tehetségkutató munkatársai, hogy kiválasszák, ki az a 150 énekes, aki a mesterek előtt, illetve mögött próbálkozhat. Azok ugyanis háttal ülnek majd a színpadnak, csak akkor fordulnak meg, ha tetszik nekik, amit hallanak.
RAMENSZKOJE – Helytállt az eurómilliókból összevásárolt orosz Anzsi Mahacskala elleni idegenbeli Európaliga-selejtezőn a Budapest Honvéd. A kispestiek „csak" 1-0-ra kaptak ki – a biztató eredményhez hozzájárult a magyar futballcsapat „önkéntes kémje" is.
GIGLIO – Újabb per veheti kezdetét a Costa Concordia luxushajó tragédiája kapcsán, ha a jogi szakemberek elég bizonyítékot tudnak összegyűjteni egy újabb botrányos körülménnyel kapcsolatban.
Alig pár hónap telt el az X-Faktor 2011-es szériája óta, de az Egyesült Államok nyugati partvidékén élő ifjabb Malek Miklós (37) újra Magyarországon tölti a mindennapjait. Az RTL Klub zenei tehetségkutatójának mentora rendkívül elfoglalt ezekben a hetekben, csupán Los Angelesben élő menyasszonya hiányzik neki.
Tatabánya - Megbotránkoztató jelenetnek lehettek tanúi a Tatabánya belvárosában sétálgatók csütörtök délután. Egy fiatalember anyaszült meztelenre vetkőzve mászkált a nyílt utcán, igencsak felkavarva ezzel a kedélyeket.
HÉVÍZ – Új családjával látogatott el a hévízi gyógyfürdőbe Szerednyey Béla (54), akit olvasó-riporterünknek sikerült megörökítenie a népes társaság körében.
LOS ANGELES – Robin Williams (60) is beállt azon színészek sorába, akik eljátszhatják az USA elnökét. Ráadásul nem kitalált, hanem valódi elnököt, Dwight Eisenhowert, aki 1953 és 1961 között irányította az országot.
POZSONY – A miniszterelnökök voltak a vezérszurkolók csütörtök este a Slovan Bratislava–Videoton labdarúgó-Európa-liga-selejtezőn. Az 1-1-re végződő találkozón a díszpáholyban drukkolt Orbán Viktor (49) magyar kormányfő és szlovák kollégája, Robert Fico (47). Sőt értesüléseink szerint a stadionban egy nem hivatalos tárgyalást is megejtettek.