BAZITA - Illatkapun keresztül vezet az út Bazitára. Messziről felismerem a hársfát – mondja mosolyogva Verebes István (64). A Zalaegerszeg melletti hegyközségben található barátságos házának teraszán foglalunk helyet, lábunk alatt a göcseji dimbes-dombos vidék a zöldellő erdőkkel.
KEREKEGYHÁZA - Berente Ottó, vagyis Ottó gazda (50) több okból is kilóg a magyar farmerek sorából: ő az egyetlen, aki nem egyedül, hanem fiával, Árpikával karöltve dönt majd a jelentkező hölgyek sorsáról. Vagyis nemcsak feleséget, hanem anyukát is keres a fiának.
Budapest - Hihetetlen hatással van az anyaság Dobó Kata (38) életére. Amióta csöpp kislányáról, Szofiról kell gondoskodnia, olyan új tulajdonságokat fedezett fel önmagában, amelyekkel eddig nem volt tisztában. Kislánya még arra is megtanította, hogy néha-néha el tudja engedni magát és lazítson berögzült szokásain, így tisztaságmániáján is.
Budapest - Novák Dezső (73) csalódott volt, amikor kimaradt az 1966-os labdarúgó-világbajnokságra utazó keretből, ám a Ferencváros védője két évvel később már hálát adott a sorsnak, mert nem volt ott a vb-n.
London - Légi parádét rendeznek a szervezők az olimpiai lánggal. Pénteken a királyi haditengerészet harci helikopterével érkezett meg a Tower-hídhoz a brit fővárosba, vasárnap pedig már egy másik turistalátványosság, a London Eye tetején lehetett látni.
Magyarország - Azt már bebizonyítottuk a világnak, hogy az olimpián a legjobbak között teljesítenek sportolóink, ám most arra is sikerült bizonyítékot találni, hogy a hálószobai teljesítményünk is aranyérmet érdemel!
Budapest — Az eddigi és tapogatózás után a héten új szakaszba léphetnek a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott hiteltárgyalások. Az IMF ugyanis egy konkrét kérdésekből álló listát készít a magyar kormány számra, amelyet várhatóan a holnapi tárgyalási napon fognak átadni.
Villa France do Campi — Minden sportnak megvan a maga veszélye, de az tény: hatalmas sziklák között a harminchárom méter mélyen lévő tengerbe ugrani valóban életveszélyes mutatvány.
Aurora - Egy hatéves kislányt, Veronica Moser-Sullivant is megölt a denveri ámokfutó, aki 12 ember életét oltotta ki az új Batman-film, A sötét lovag: Felemelkedés denveri premierjén pénteken.
Magyarország — Sorozatgyilkosnak hitték, meghurcolták, most azonban – bár még nem jogerősen – felmentette a bíróság Simon Elődöt (38). A kegyetlen tettekkel vádolt férfi két és fél évet ült ártatlanul, kőkemény bűnözőkkel együtt. Már az eljárás elejétől bizonygatta az ártatlanságát, azonban a hatóság nem ellenőrizte alibijét.
Sopron - Szinte meg sem lepte a kommandósok felbukkanása azt a férfit, akire szombat hajnalban törtek rá az egyenruhások Sopronban, egy Csengeri utcai lakásban.
Máriapócs - Bár nincs motorja vagy motorosjogsija, Zajácz Gábor (36), a „motoros atya”, már harmadik éve egyik szervezője a máriapócsi motoros zarándoklatnak.
Budapest — Bubifrizurával hódít Metzker Viki (25)! A playmate-ből dj.-vé avanzsált szőkeség a napokban szabadult meg hosszú hajkoronájától, ami mellett leginkább a praktikusság miatt döntött.
Budapest — Minden percet megragad Bruce Willis (57), hogy a Die Hard 5. forgatási szüneteiben fiatal nejével, Emma Heming-Willisszel (34) élvezhesse Budapest csodáit!
Tiszajenő – Janicsák Veca az ideális nő a Házasodna a gazda egyik vőlegény-jelöltjének, Szilveszternek. Az RTL Klub párkereső showjának szereplője bízik abban, hogy a jelentkező hölgyek között akad majd olyan hölgy is, aki hasonlít Janicsák Vecára.
Siófok — Nem is olyan régen még egy szegedi rendezvényen látták őket meghitt pillanatokban, most viszont már a siófoki Beach Clubban múlatta az időt VV Vera (28) és VV Jerzy (24).
Amszterdam — Lépten-nyomon rajongóiba botlott amszterdami nyaralása alatt Kocsis Tibor (30), ami igencsak meglepte a tavalyi X-Faktor győztesét. Tibo barátaival utazott a holland fővárosba, ahol egy Madonna-koncert és a Madame Tussaud viaszmúzeuma mellett a helyi kocsmákban kapcsolódott ki.
Magyarország — A május közepétől augusztus végéig tartó időszak igazi villámszezon Magyarországon. Legutóbb csütörtök este jött egy heves viharzóna, és keddtől is felhőszakadásokat és villámtevékenységet várnak a szakemberek.
Nehéz feladat vár a debreceniekre, hiszen a Bajnokok Ligája selejtezőjében 1-0-s hátrányból várják az albán Skënderbeut. Ráadásul a hajdúságiak nem élvezhetik a hazai pálya előnyét.
Lytham — A futballpályán sztár Carlos Tévez (28), a golfban azonban egyelőre ő is csak rajongónak számít. Az angol bajnok Manchester City argentin futballistája elfogadta honfitársa, Andrés Romero (31) felkérését és a British Open harmadik fordulójában beállt az ütőhordozójának, azaz caddyjének.
Párizs — Hatalmas sikert és pénzdíjat hozott Bradley Wigginsnek (32) az idei Tour de France – ő lett az 109 éves francia kerékpáros körverseny első brit győztese. A diadalért a csapatától és a viadal szervezőitől összesen 2,5 millió eurót (715 millió forintot) zsebelhet be.
Szombathely — Élete egyik legnehezebb mérkőzésén védett Király Gábor (36). A német 1860 München futballcsapatának kapusán ezúttal nem a tét, sokkal inkább az érzelmek miatt volt nagy a nyomás.