Egy átlagos magyar család bevételeinek 40 százaléka a lakhatással összefüggő költségekre megy el. Az áramnál és a gáznál ugyan hatósági árat kell alapul vennünk, vagyis nincs más választásunk, mint kifizetjük a fogyasztás után megállapított összeget, ám szerencsére vannak olyan szolgáltatások is, amelyeknél mi magunk dönthetünk a pénztárcakímélő megoldásokról.
Miskolc — „Nem ismerek olyan embert, aki jobban megérdemli az életet, mint Rakaczki Bence" – ezt Hornyák Mátyás (18) miskolci gimnazista mondta évfolyamtársáról, a Diósgyőr focicsapatának 19 esztendős kapusáról.
Budapest—Brüsszel — Sűrű napjai vannak Áder János (53) államfőnek. A Blikk megtudta, Áder és családja jelenleg nagy munkában van: még csak most számolják fel brüsszeli életüket, és jönnek végleg haza Magyarországra.
Vecsés — Napokig alig tudott aludni szerdai címlaplányunk! Erdei Bettina annyira izgult a fotózás előtt, hogy alig jött álom a szemére. Az aggodalom azonban alaptalan volt, hiszen a szépség képeivel az egész családja elégedett volt.
Budapest - Egy teherrel kevesebb lett Gregor Bernadett (40) vállán, aki nagyon sokat dolgozik azért, hogy imádott családja jó körülmények között élhessen.
Budapest - Esküvő helyett végrendelkezett Klapka György (84). A Blikk megtudta a titkot, amit eddig csak megbecsülni lehetett: kétmilliárdos vagyonáról döntött az aranyember.
Tévések, énekesek és sportolók is megfordultak Éden Szandi ágyában. Celeb szeretőiről szaftos sztorikat mesélt a volt valóságshow-sztár, de a nevüket titokban tartja. Egyelőre.
Hiába a klíma, a feng shui szerinti munkatér kialakítása és a remek állás, ha a munkatársak pokollá teszik az ember életét. Egy kutatás szerint a dolgozók mintegy harmada törekszik arra, hogy véletlenül se menjen egy időben szabira elviselhetetlen munkatársával.
Szerelmi bánatában kis híján eldobta magától az életét egy 26 éves szabadbattyáni fiatalember. Egy panelház kilencedik emeletéről a mélybe akart ugrani. Két fehérvári rendőr az életét kockáztatva mentette meg őt.
Los Angeles közelében épült a Sea Org, a szcientológiai egyház szerzeteseinek kiképzőtábora. A Daily Mail szerint embertelenül bánnak azokkal, akik beköltöznek ide.
Véget ért a Mega-szerelem Gigi és Benji között. A hivatalos változat szerint a munka választotta szét a párt, a fiú viszont úgy érzi, a megasztár döntését valaki sugallta.
Még csak 18 éves, de már ösztöndíjat kapott a Torontói Királyi Zenekonzervatóriumtól (RCM). Bácsi Tamás zongoraművészt őstehetségnek tartják Kanadában. A sikersztori a héten véget érhet: holnap Tamást családjával együtt várhatóan kitoloncolják.
Ma este bemutatkozik az MTK és a Bp. Honvéd az Európa Liga második selejtezőkörében. Habár az MTK némileg esélytelenebbnek tűnik a szlovák Senicánál, ha nem jut tovább, anyagilag akkor sem jár rosszul.
Még naponta jár pszichiáterhez, de éjszakánként már nyugodtan alszik VV Zsuzsi. A lány két héttel öngyilkossági kísérlete után a jövőt tervezi. Rövidesen ismét Olaszországba megy szerelmével.
Az Orbán Viktor által bejelentett járulékcsökkentés még akkor is hasznos, ha nem biztosan teremt új munkahelyeket. Kevesebb lehet az elbocsátás – mondták a Borsnak cégvezetők.
Molnár Ferenc Caramel akár a parlamentben is harcolna a cigánytelepen élők jogaiért, azokért, akik között ő is nevelkedett. Az énekes úgy érzi, adnia kell valamit a romáknak.
Ha valamelyik sportágban, akkor a kajak-kenuban szinte biztos születik magyar aranyérem Londonban, a legnagyobb esélyes a Kovács Katalin, Janics Natasa kajakpáros.
Szörnyű betegséggel kellett megküzdenie az Operettszínház sztárjának. Peller Károly lábában elpattantak az erek. A gyógyszerek hatására húsz kilót hízott, egy ilyen testsúlyváltozás pedig az ő szakmájában végzetes lehet.
A tatai Víz, Zene, Virág Fesztiválon Gombos Edináékat olyannyira elragadta a hangulat, hogy nem kis feltűnést keltve még főzni is nekiálltak. Joshi Bharattal sürögtek-forogtak, szeletelték a paradicsomot és a paprikát, miközben a TV2 és Fem3 műsorvezetője a kislányáról mesélt.
A lakásban tartott állatok is nehezen bírják a hőséget. A budapesti Papp Imre (27) mesélte el hörcsögei - IV. Béla, és Veszprémi Linda - hogyan vészelték át a forróságot, és végül gazdái hogyan döntöttek "nyaraltatásuk" mellett.
Somfai Mátyás még mindig nem heverte ki, hogy hétvégén holtan talált rá az előtte motorozó olasz Andrea Brunodra a Baja Carpathián. A versenyzés élményéről azonban képtelen lemondani.
Édesanyját féltette legjobban az adócsalással gyanúsított P. Koltai Gábor producer, aki ellen lakhelyelhagyási tilalom van érvényben. Nem tudni, meddig, de legalább gyerekeivel lehet.
A Fővárosi Ítélőtábla perújítást rendelt el Farkas Péter ügyében – közölte tegnap a Borssal ügyvédje, dr. Pelle Andrea. Farkas jelen pillanatban Budapesten, a Kozma utcai börtönben tölti hétéves fegyházbüntetését, miután a bíróság 2008-ban kábítószerrel való visszaélés miatt elítélte.
A jótékony célú meztelenkedés volt a téma a Mokka ma délelőtti adásában. Az adás apropója az a hír volt, mely szerint Falusi Mariann levetkőzik Marjai Juditnak egy erotikus fotósorozat kedvéért.
Konakova - Nem nyílt ki az ejtőernyője, ezért 120 métert zuhant egy fiatal bázisugró Oroszországban. A vakmerő férfi túlélte a baleset, és 3 hónappal később újra lábra állt.
Spanyol focista még sohasem nyerte el az Aranylabdát abban az évben, amikor a válogatottjuk Eb-t nyert. Most Casillasnak vagy Iniestának áll a zászló, bár az olaszok Pirlóért lobbiznak.
A Kossuth Kiadó gondozásában megjelent könyv a huszadik Sziget alkalmából az elmúlt tizenkilenc évet szeretné minél több nézőpontból bemutatni, a legfontosabb eseményekkel, jelenségekkel, vetületekkel.
Elengedte a bíróság azt a pornóőrült tinédzser fiút, aki egy négy éves kislányt erőszakolt meg. A brutálisan bántalmazott gyermek édesanyja kiborult az ítélet hallatán.
Holnap megint gazdagabb lesz valaki egymillió forinttal. Két hete Ilyés Erika kétgyerekes anyuka nyert, aki lakásfelújításra, új bútorra szánja az összeget, múlt héten pedig Starcl Gusztáv Béláné, aki négy csemetéjét viszi el nyaralni, és végre a sárga csekkektől is megszabadul egy időre.
A bécsi család vasárnap érkezett meg amruni nyaralójába, ahol a tíz esztendős kisfiút édesapja kiengedte a játszótérre. Amikor hat óra körül be akarták hívni, a gyerek már nem volt sehol. Mivel Sebastian jó úszó, a szülők szerint elcsalhatták, vagy baleset érte, így a rendőrség szinte azonnal megkezdte a kisfiú keresését.