2012. július 5. csütörtök

júl. 5
4:18
Mit mutat a varázsgömb? 11 magyar arany lesz az olimpián! (ProfitLine)
Immár negyedik alkalommal végez tudományos módszereken nyugvó becslést a várható olimpiai sporteredmények kapcsán a világ vezető pénzügyi tanácsadócége. A főbb tendenciák között elmondható, hogy a házigazda ország rendszerint jobb eredményt ér el, mint amire gazdasági ereje, vagy népességszáma predesztinálná, utóbbi két tényező azonban ugyancsak hangsúlyosan befolyásolja az éremtáblázat…
júl. 5
5:27
Tényleg ennyire biztonságosak a magyar bankkártyák? (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapokban több alkalommal is nagy nyilvánosságot kaptak azok a bűncselekmények, melyek során bankkártya-adatokkal éltek vissza, esetenként több százezer forintos kárt okozva a vétlen ügyfeleknek. A legtöbb visszaélés kis odafigyeléssel megelőzhető, legalábbis vannak olyan praktikák, amelyekkel jelentősen növelhetjük kártyánk védelmét. A Pénzcentrum.hu két részes cikksorozatában annak…
júl. 5
7:03
Kínzó kérdés: Lesz-e ma kamatcsökkentés? (ProfitLine)
Habár nem történt komoly beharangozás, a várakozások alapján nagyon egyértelmű az Európai Központi Bank mai kamatcsökkentő lépése. A döntést a piac már többé-kevésbé be is árazta, hiszen a rövid távú euró bankközi kamatok csökkenése az elmúlt hónapokban megtörtént. További nagyobb csökkenés így nem várható, ezért még mindig javasoljuk az euró befektetéseket, elsősorban természetesen nem a…
júl. 5
7:27
Ősszel érhet be a kormány 300 milliárdos akcióterve (Privátbankár)
Az Országgyűlés szeptemberben fogadhatja el a 300 milliárd forintos munkahelyvédelmi csomagot, amelynek részeként a vállalkozásoknak 100-150 milliárd forintos tehercsökkentést jelent a kedvezményezett körben meghirdetett, munkát terhelő járulékok csökkentése. Így a jelenlegi egyszerűsített adózási formák, az ekho és az eva is marad.
júl. 5
7:36
Megszavazta az osztrák parlament az európai mentőalapot (ProfitLine)
Jóváhagyta az osztrák parlament az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM) és az európai uniós fiskális paktumot szerdai ülésén, a nyári törvényhozási szünet előtt két nappal.
júl. 5
7:45
Visszavándorol a pénz a görög bankokba (Privátbankár)
Kezdik visszavinni pénzüket a görögök a hazai bankokba azután, hogy a legutóbbi választáson egyértelműen az európárti politikai erők kerekedtek felül. A választások előtt napi 100-500 millió eurót vettek ki a bankokból a görögök.
júl. 5
7:47
Ma kiderül, hogyan alakult a júniusi hiány (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma délután közli az államháztartás júniusi előzetes pénzforgalmi mérlegét.
júl. 5
8:09
Jól megy a német autógyáraknak (ProfitLine)
Nagyon jó félévet zártak a németországi autógyártók, köszönhetően az exportpiacokon mutatkozó keresletnek.
júl. 5
8:09
Est Media: eladó a Sziget (Portfolio)
Az Est Media közölte, hogy a társaság által kibocsátani tervezett átváltoztatható kötvények előzetes jegyzési időszaka a napokban lezárult, azonban az előzetes jegyzési szándéknyilatkozatok nem érték...
júl. 5
8:11
Forex tipp - USD/JPY (ProfitLine)
Mai elemzésünkben a devizapiacon kereskedőknek szeretnénk segítséget nyújtani, az egyik kedvelt devizapáros az USD/JPY technikai elemzésével.
júl. 5
8:11
Ma már senki nem fúrná meg a gyöngyösi beruházást - Interjú (Portfolio)
A magyar telephellyel már rendelkező vállalakozások szívesen fektetnek be újra nálunk, de a kiszámíthatóságban ők is előrelépést várnak - nyilatkozta Becsey Zsolt a Portfolio.hu-nak. A miniszterelnök...
júl. 5
8:21
Túl sok a viharkár: szigorítanak a biztosítók (Privátbankár)
Szigorítanak a biztosítók a villámcsapásban tönkrement számítógépért, plazma TV-ért kifizethető kártérítési szabályokon. Mostantól csak annak fizetnek, aki az úgynevezett kisfeszültségű áramkörökből álló elektromos szórakoztatóeszközöket villám- és túlfeszültség-védelemmel is felszerelte. Az ok egyszerű: túl sok az úgynevezett másodlagos viharkár, holott ezeket egyszerűen ki lehetne védeni.
júl. 5
8:23
Kéthavi mélyponton a magyar CDS-árazás (Privátbankár)
Kéthavi mélypontra, 500 bázispont alá süllyedt a szerdai londoni kereskedésben a magyar államadósság törlesztéskockázatára kínált biztosítási tranzakciók árazása, miközben az európeriféria kockázati árazásai a nap folyamán emelkedtek.
júl. 5
8:27
Milliárdos technológiai fejlesztés egy szolnoki cégnél (HR Portál)
Összesen egymilliárd forintot meghaladó technológiai fejlesztés-sorozat zárult le a rétegelt lemez előállításával foglalkozó Derula Gyártó és Kereskedelmi Kft. szolnoki üzemében - közölte az olasz tulajdonú üzem gazdasági vezetője.
júl. 5
8:29
Parragh: Ezután megéri áttérni részmunkaidős foglalkoztatásra (HR Portál)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) számításai szerint néhány év alatt akár egy százalékkal is növeli a bruttó hazai terméket (GDP) a kisadózók tételes adózása és a kisvállalati adó bevezetése. Parragh László szerint a munkáltatóknak ezután megéri áttérni részmunkaidős foglalkoztatásra.
júl. 5
8:30
Áfa-levonási jog: időt nyerne a NAV? (Adózóna)
Nem tudom, tekinthető-e a NAV hivatalos álláspontjának az a sajtóban megjelent reagálása, miszerint az áfa-levonási jog gyakorlásával kapcsolatban 2012. június 21-én született európai bírósági ítélet kapcsán az adóhatóságnak csak a konkrét ügyeket lezáró jogerős magyar bírósági ítéletek ismeretében és birtokában áll módjában álláspontot kialakítani. Amennyiben nem időnyerési célzattal fogalmaztak…
júl. 5
8:31
Nyári üzemmódra kapcsolnak az autógyárak - szabadságon a dolgozók (HR Portál)
A kecskeméti Mecedes-Benz gyárban nem lesz nyári leállás, de a győri Audi és a szentgotthárdi Opel szokás szerint idén nyáron is szünetelteti a termelést néhány hétig.
júl. 5
8:33
Támogatják a munkahelyteremtő beruházásokat - az első a segesdi Ferrokov (HR Portál)
Elsőként a segesdi Ferrokov Kft.-vel írt alá támogatási szerződést Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a februárban munkahelyteremtő beruházások támogatására meghirdetett, mikro-, kis- és középvállalkozások számára kiírt pályázat nyertesei közül.
júl. 5
8:35
Új gyártócsarnokot avatott a Linamar Hungary Zrt. Békéscsabán (HR Portál)
A Linamar Hungary Zrt. 7600 négyzetméteres új autóipari alkatrész-gyártócsarnokot adott át békéscsabai üzemében szerdán. Az ingatlanberuházás értéke meghaladja az egymilliárd forintot, hasonló értéket képviselnek a betelepítésre váró új eszközök és technológiai berendezések is.
júl. 5
8:39
Úgy vitték idén a német autókat, mint a cukrot (Privátbankár)
Kiugróan jó félévet zártak a németországi autógyártók, az ágazat elsősorban az euróövezeten túli exportpiacokon mutatkozó kereslet révén fejlődik. A német gyártók közül egyedül az Opel lóg ki a sorból, melynek legnagyobb problémája, hogy a márkát Európára korlátozzák. A német gyártók idén várhatóan 13,5 millió autót adnak el.
júl. 5
8:41
Szorul a hurok az offshore-lovagok körül? Szlovákia bekeményít (Privátbankár)
Szlovákia csak bizonyos feltételekkel hajlandó részt venni a ciprusi mentőcsomagban az ország miniszterelnöke szerint. Fico tudni akarja a Cipruson bejegyzett szlovák cégek tulajdonosainak nevét.
júl. 5
8:42
OTP részvény - indokolt volt a nap végi felrántás? (ProfitLine)
Az amerikai kereskedési szünnap miatt viszonylag eseménytelenül - mondjuk ki bátran, unalmasan - telt a tőzsdei kereskedés tegnap. Az európai részvénypiacokon negatív korrekció indult az elmúlt napok markáns emelkedése után. Ma viszont eseménydús nap várható, csütörtök délután tartja aktuális kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, a piac 25 bázispontos kamatcsökkentést vár. A Budapesti…
júl. 5
8:45
Négynapos forex tanfolyam élő kereskedéssel (Portfolio)
A kereskedés egy különleges üzleti vállalkozás, ahol mindenki saját főnöke lehet. Eldöntheti, mikor, és mivel kereskedik, meghatározhatja, hogy milyen időtávon üzletel, vagyis mennyi időt szeretne a...
júl. 5
8:45
Itt az újabb mutyi: már az üdülési joggal is trükköznek (Pénzcentrum)
Egyre változatosabb módszerekkel verik át az üdülési jogok csapdájába került fogyasztókat az értékesítéssel foglalkozó cégek....
júl. 5
8:47
Az EKB kamatdöntés előtt esik Ázsia (Portfolio)
Az EKB és az angol jegybank ma délután tartja kamatdöntő ülését, aminek tükrében a távol-keleti befektetők kivárnak a jelentősebb pozíciók felvételével. Az irányadó ázsiai piacok ennek jeléül kisebb...
júl. 5
8:49
Délután végre felpezsdül az élet a forint piacán (Portfolio)
Szerdán mérsékelt gyengülés bontakozott ki a forint piacán, miután egy óvatos hangulatromlás következett be az európai tőzsdéken, és csütörtök reggel is hasonló szinteken kezd a forint. Délután végre...
júl. 5
9:00
Az MSZP kiegészítené a munkahelyvédelmi programot (HR Portál)
Az MSZP három ponttal egészítené ki a kormány munkahelyvédelmi programját: növelné a szakképzés támogatását, a felnőttképzést a munkaerőpiac igényeihez igazítaná, és a hátrányos helyzetű kistérségeket is kedvezményben részesítené.
júl. 5
9:03
Több lehetősége is van a Barclays lemondott vezetőjének (Portfolio)
Vezető amerikai és angol fejvadászok szerint Robert Diamond, a Barclays frissen lemondott elnök-vezérigazgatója a bank körül botrány ellenére, ha folytatni kívánja a karrierjét, még megteheti,...
júl. 5
9:05
Békéscsabán bővített a Linamar (Portfolio)
A Linamar Hungary Zrt. 7600 négyzetméteres új autóipari alkatrész-gyártócsarnokot adott át békéscsabai üzemében szerdán. Az ingatlanberuházás értéke meghaladja az egymilliárd forintot, hasonló...
júl. 5
9:07
A japán befektetők menekülésével lezárulhat a brazil "devizaháború" (Portfolio)
A japán befektetők, akik a válság után több közel 100 milliárd dollárt talicskáztak a legnagyobb latin-amerikai országba, Brazíliába, elfordultak az országtól. Brazília ugyanis komoly küzdelmet...
júl. 5
9:09
Nem számíthatunk jelentős elmozdulásra a nyitásban (Portfolio)
Minimális elmozdulással kezdheti a napot a hazai tőzsde - véli Varjú Péter az Erste üzletkötője. Továbbra is alacsony forgalmú napra lehet számítani a magyar börzén, a hazai pénzintézet, az OTP jól...
júl. 5
9:11
Heteken belül bekebelezheti a Volkswagen a Porschét (Portfolio)
Véget érhet a 7 éve tartó felvásárlási huzavona a Porsche és a Volkswagen között, a Volkswagen ugyanis bejelentette, hogy 4,46 milliárd euróért felvásárolja a Porsche autógyártó üzletágának azt az 50...
júl. 5
9:15
Demján Sándor tudja, mitől támadhat fel a magyar gazdaság (Privátbankár)
Demján Sándor úgy véli, jó a munkahelyvédelmi akcióterv, de igazán sikeres akkor lehet, ha a termelést serkenti, vagyis ha egy gazdaságfejlesztési programmal kiegészül. A nagyvállalkozó szerint kétezer milliárd értékű beruházási alap létrehozására lenne szükség.
júl. 5
9:15
Szigorítják a biztosítók a villámkárok kifizetését (ProfitLine)
Több biztosító szigorít a villámcsapásban tönkrement számítógépért, plazma TV-ért kifizethető kártérítési szabályokon, ezentúl csak annak fizetnek, aki az úgynevezett kisfeszültségű áramkörökből álló elektromos szórakoztatóeszközöket villám- és túlfeszültség-védelemmel is felszerelte - közölte a CLB biztosítási alkuszcég csütörtökön.
júl. 5
9:21
Izrael már támadna, Amerika még várna - 100 dollárnál a Brent (Portfolio)
Továbbra is a 100 dolláros magasságban áll a Brent árfolyama, nem mutatkozik érdemi elmozdulás a tegnapi zárószinthez képest. Bár a keresleti oldali kilátások gyengék, a befektetők ismét az iráni...
júl. 5
9:21
Hamarosan a multik polcain is magyar lesz a görög (Pénzcentrum)
Kedvez az időjárás a dinnye érésének. A 40 Celsius-fok körüli hőmérséklet ugyanakkor egyszerre áldás és gond is a gazdáknak - írja a Világgazdaság....
júl. 5
9:23
Éledezik a bika - Technikai elemzés (Portfolio)
Érdemes lehet kivárni a mai EKB döntésre valamint a délutáni amerikai makroadatokra adott piaci reakciókat, éppen ezért kissé messzebbről érdemes most nézni a részvények árfolyamgörbéjét. Mai...
júl. 5
9:25
Gigantikus tranzakciót hoztak tető alá az irodapiacon (Portfolio)
A T-Systems Magyarország Zrt. új székhelyre költözött. A 15 000 nm irodaterület, valamint az 500 parkolóhely bérbeadása a South Buda Business Parkban az elmúlt 2 év legnagyobb relokációs...
júl. 5
9:33
Megválik a Szigettől az Est Media (Privátbankár)
A részvénytársaság tájékoztatása szerint a részvénytársaság által kibocsátani tervezett átváltoztatható kötvények előzetes jegyzési időszaka lezárult, azonban az előzetes jegyzési szándéknyilatkozatok nem érték el a korábban meghatározott minimális összeget, ezért az igazgatóság átváltható kötvény kibocsátásról nem határozott. Így a társaság a Sziget Kft.-ben lévő üzletrészének értékesítése…
júl. 5
9:33
Nem lesz drágább a kölcsönzött munkaerő (HR Portál)
Az új Mt. kölcsönzésre vonatkozó szabályai továbbra is biztosítják a rugalmasságot, köszönhetően például a csoportos létszámleépítés alóli felmentésnek. Az új szabályok drasztikus átrendeződést és áremelést nem fognak eredményezni - állítja az egyik magyar munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
júl. 5
9:35
Nem megoldás az értelmiség elvándorlására a szankciókkal fenyegető szerződés (HR Portál)
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) úgy véli, a fiatal értelmiség elvándorlására nem szankciókkal fenyegető szerződésekkel, hanem a felsőoktatás problémáit komplexen kezelő politikával kell megoldást találni.
júl. 5
9:37
Öt éves az Exact Solutions (HR Portál)
2012. június 21-én ünnepelte az Exact Solutions fennállásának ötödik évfordulóját egy golfozással egybekötött rendezvényen. Igen változatos és izgalmas időszak áll a cég háta mögött, az alkalom kapcsán Béres Gábor ügyvezető és tulajdonos a múltidézés helyett mégis inkább az eddig elért eredményeket és a jövőre vonatkozó terveit összegezte:
júl. 5
9:39
Történelmi lépésre készül az EKB (Portfolio)
Elemzők szerint ma 25 bázisponttal csökkentheti irányadó rátáját az Európai Központi Bank. A bank történetében ez lehet az első olyan alkalom, amikor egy százalék alatti szintre kerül az irányadó...
júl. 5
9:39
Nagyot bukhatsz, ha becsap a mennykő: nem fizethet a biztosító (Pénzcentrum)
Több biztosító szigorít a villámcsapásban tönkrement számítógépért, plazma TV-ért kifizethető kártérítési szabályokon - közölte a CLB biztosítási alkuszcég....
júl. 5
9:48
Európai piacok - mozdulatlanságra ítélve (ProfitLine)
Stagnálással nyitotta csütörtökön a vezető európai tőzsdék, a befektetők kivárnak az Európai Központi Bank (EKB) és a Bank of England (BoE) kamatdöntő ülése előtt. Ázsiától sem kaptak impulzust az európai piacok, a távol-keleti tőzsdéken lemorzsolódtak az árfolyamok.
júl. 5
9:50
1 százalékkal emelkedtek a brit ingatlanárak júniusban (ProfitLine)
A brit ingatlanárak váratlan emelkedést mutattak júniusban, ugyanakkor elemzők arra számítanak, hogy a lakáspiac az év hátralévő részében stagnálást fog mutatni - közölte csütörtökön a Halifax jelzálog-hitelező.
júl. 5
9:57
A délelőtt folytatódhat a semmittevés Budapesten (Portfolio)
A mai kereskedés is álmosan indult, élénkülést a délutáni amerikai makroadatok és az EKB kamatdöntő ülése hozhat. A csütörtöki napon a BUX alacsony forgalommal, minimális elmozdulással indított. ...
júl. 5
9:59
Lecsap az állam - Vizsgálat indul a zsebszerződések feltárására (Portfolio)
A zsebszerződéseket vizsgáló tárcaközi bizottság átfogó vizsgálatot kezdeményez négy megyei földhivatalnál - Győr-Moson-Sopronban, Somogyban, Vasban, valamint Zalában - az ingatlan-nyilvántartásban...
júl. 5
10:01
Hátat fordítana az Exxon a német kiskereskedelemnek? (Portfolio)
A németországi kiskereskedelmi hálózatának értékesítését fontolgatja az Exxon Mobil Corp. a Bloomberg értesülései szerint. Az 1100 darabos Esso hálózaton a vállalat 1,3 milliárd dolláros ár mellett...
júl. 5
10:06
Ipari park épül Bátonyterenyén: több száz új állás (HR Portál)
A Bátonyterenyei Ipari Park Kft. 454 millió forintos beruházással alakít ki ipari parkot Bátonyterenyén, egy 11,5 hektáros területen. Év végére készül el a beruházás, amelynek alapkövét szerdán tették le a Nógrád megyei városban.

Keresés