2012. július 5. csütörtök

júl. 5
5:51
Ciprus átvette Dániától a stafétabotot (Kripto Akadémia)
Az európai pénzügyi válság rányomja bélyegét az egymást váltó soros elnökségekre. Dánia nem élvezhette felhőtlenül az elmúlt hat hónapot, a szuverén adósságválság közepette kellett navigálnia. Ciprusra még bonyolultabb feladat vár, hiszen saját magát is ki kell rángatnia a krízisből.
júl. 5
6:09
Indulatokat keltett a nyelvtörvény Ukrajnában (Kripto Akadémia)
Nagy botrányt kavart a kedden elfogadott nyelvtörvény Ukrajnában, mind a parlamentben, mind azon kívül összetűzésekhez vezetett. A tüntetők és rendőrök közti harcokban többen megsérültek.
júl. 5
6:11
Nicolas Sarkozy a vádlottak padján? (Kripto Akadémia)
Nem sok jóra számíthat Nicolas Sarkozy azt követően, hogy kedden házkutatást tartott nála a rendőrség. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a nyomozóhatóság a végére akar járni illegális kampányfinanszírozásával kapcsolatos ügyének. S egyre több jel utal arra, hogy a májusban megbukott volt francia elnök sáros az ügyben. Még akár az sem elképzelhetetlen, hogy esetleges elítélését követően utódja és riválisa,…
júl. 5
6:13
Eltávolítják Basescut? (Kripto Akadémia)
Ma kezdi meg az államfő felfüggesztési eljárását a román kabinet. Bár csak pénteken hoznak döntés, máris tudni, hogy július 22-re tervezik az elnök távozásáról szóló népszavazást. A kormánypárt állítja, az elmúlt napokban hozott intézkedéseik során betartották minden jogi és alkotmányos előírást, az Európai Unió szerint Románia olyan sok jogsértést követett el, hogy már nem tekinthető jogállamnak.
júl. 5
7:39
Állatkínzó magyar huszárok Svédországban (Metropol)
A huszárok Magyarországról indultak, több mint kétezer kilométert tettek meg Svédországig. Finnországon és a Baltikumon keresztül lovagoltak volna vissza Magyarországra.
júl. 5
7:39
Exhumálni fogját Jasszer Arafatot (Kripto Akadémia)
A Palesztin Hatóság beleegyezett a Rámalláhban eltemetett Jasszer Arafat özvegyének kérésébe, miszerint exhumálják az egykori palesztin vezetőt, miután egy svájci intézet vizsgálata megállapította, a Nobel-békedíjas politikust polóniummal mérgezték meg.
júl. 5
8:51
Titokzatos betegségben halnak meg gyerekek Kambodzsában (Metropol)
Az esetekben közös, hogy a betegek tíz éven aluli gyerekek voltak, akiknél először magas láz lépett fel, majd súlyos légzési nehézségek jelentkeztek.
júl. 5
9:06
Japán parlament: emberi tényezőre vezethető vissza a fukusimai atomkatasztrófa (Infostart)
Emberi tényezőre vezethető vissza a tavaly márciusi fukusimai nukleáris baleset - állapította meg a japán parlament tényfeltáró bizottsága, amely csütörtökön hozta nyilvánossága jelentését.
júl. 5
9:09
162 bevándorlót mentettek ki egy hajóról (Metropol)
A hajó az indonéziai Panaitan-szigettől 80 kilométerre délnyugatra kezdett el süllyedni, és vészjelzést adott le szerda reggel.
júl. 5
11:15
Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek hat embert Londonban (Kripto Akadémia)
Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek hat embert csütörtökön Londonban. A rendőrség szerint az ügy nincs kapcsolatban a három hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékokkal.
júl. 5
11:30
Lezuhant egy repülőgép Kárpátalján (Infostart)
Kárpátalján lezuhant az ukrán határőrség repülőgépe, hárman meghaltak - közölte csütörtökön az ukrán rendkívüli helyzetek minisztériumának sajtóosztálya.
júl. 5
11:51
Kannibálokat fogtak Pápuán (Metropol)
A rendőrség szerint a kannibál szekta legalább négy férfi és három nő megöléséért felelős.
júl. 5
11:53
Lezuhant egy repülőgép Kárpátalján (Metropol)
A baleset szerda délután történt a nagybereznai körzetben, Oroszmocsár (Ruszkij Mocsar) környékén.
júl. 5
12:27
Nemzetközi adót javasol az ENSZ a fejlődő országok segélyezésére (Kripto Akadémia)
Nemzetközi adót javasol egy csütörtökön közzétett ENSZ-jelentés a gazdasági válság miatt csökkenő fejlesztési segélyezés kiegészítésére.
júl. 5
13:39
Lezuhant egy katonai helikopter Romániában (Metropol)
Lezuhant egy katonai helikopter Románia délkeleti részén csütörtökön, az első információk szerint négy katona életét vesztette.
júl. 5
13:39
Lezuhant egy katonai helikopter Romániában (Kripto Akadémia)
Lezuhant egy katonai helikopter Románia délkeleti részén csütörtökön, az első információk szerint négy katona életét vesztette.
júl. 5
13:57
Terrorgyanú Londonban (Metropol)
Hat embert vettek őrizetbe. Összesen nyolc londoni lakásban és egy üzlethelyiségben kezdődött házkutatás.
júl. 5
14:51
Ismét tüntettek az ukrán nyelv védelmében (Metropol)
Mintegy ezren tüntettek csütörtökön Kijevben.
júl. 5
14:51
Brüsszel még kivár a romániai helyzet kommentálásával (Kripto Akadémia)
Az Európai Bizottság szoros figyelemmel követi a romániai belső helyzet alakulását, de egyelőre nem kíván kommentárt fűzni az ottani fejleményekhez - jelentette ki az európai uniós végrehajtó testület szóvivője csütörtökön szokásos napi sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva.
júl. 5
16:03
Ponta: Basescut le kell váltani (Metropol)
Basescu szerint az ellene irányuló akciónak az a célja, hogy elterelje a figyelmet Ponta plágium-botrányáról.
júl. 5
16:39
Ponta: Basescu nem méltó az államfői tisztségre (Kripto Akadémia)
Traian Basescu nem méltó az államfői tisztségre - jelentette ki csütörtökön Victor Ponta román miniszterelnök, azokra az ironikus megjegyzésekre utalva, amelyeket Basescu tett róla aznap a parlament együttes ülésén.
júl. 5
17:33
Kiállt az ENSZ az internetes véleményszabadság mellett (Metropol)
Az online véleményszabadság mellett az internethez való hozzáférést is biztosítani kell.
júl. 5
17:33
Terrorgyanú és vaklárma Londonban (Kripto Akadémia)
Terrorcselekmények előkészítésének gyanújával őrizetbe vettek hat embert csütörtökön Londonban, Birmingham közelében pedig fegyveres rendőrök menekítették ki egy autóbusz utasait, miután bejelentés érkezett az egyik utas "gyanús viselkedéséről". Ez utóbbi incidens azonban - jóllehet az utóbbi évek legnagyobb brit terrorriadóját váltotta ki - végül vaklármának bizonyult.
júl. 5
17:35
A politikai elit e-mailjeit szivárogtatja ki a WikiLeaks (Metropol)
"Ezek a dokumentumok kínosak Szíria számára, de ugyanúgy kínosak Szíria ellenlábasai számára is" - magyarázta Assange.
júl. 5
21:09
Több ezer résztvevő a román ellenzék tüntetésén (Kripto Akadémia)
Több ezer ember gyűlt össze csütörtök este Bukarestben az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) által rendezett tüntetésen, amelyet a jogállam védelmében és a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL) "visszaélései és jogsértései" ellen hirdettek meg a szervezők.
júl. 5
21:24
Rendelet könnyíti meg az államfő leváltását Romániában (Infostart)
Traian Basescu államfő felfüggesztését kezdeményezte a bukaresti parlament csütörtöki ülésén a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL). A bukaresti kormány rendelettel módosította a népszavazási törvényt, hogy megkönnyítse az államfő leváltását. Az ellenzék tüntetést szervezett több romániai nagyvárosban.
júl. 5
22:03
Fodrászüzletet robbantottak fel Irakban (Metropol)
Öngyilkos merénylő robbantott fel egy fodrászszalont Irakban csütörtökön, a támadásban öt férfi meghalt, tizenhatan megsebesültek.
júl. 5
22:03
Basescu felfüggesztését kezdeményezték (Kripto Akadémia)
Traian Basescu államfő felfüggesztését kezdeményezte a bukaresti parlament csütörtöki ülésén a kormányzó Szociál-liberális Szövetség (USL). A bukaresti kormány rendelettel módosította a népszavazási törvényt, hogy megkönnyítse az államfő leváltását. Az ellenzék tüntetést szervezett több romániai nagyvárosban.

Keresés