2012. július 3. kedd

júl. 3
5:51
Brit referendum az Európai Unióról? (Kripto Akadémia)
A brit konzervatívok arról vitáznak, van-e élet az Európai Unión kívül. David Cameron kormányfő hétvégén a Sunday Telegraph című lap hasábjain azt írta, kész fontolóra venni, hogy népszavazást írjon ki Nagy-Britannia és az EU viszonyáról, de csak a megfelelő időpontban.
júl. 3
5:53
Veszélyes precedenst teremt Bukarest (Kripto Akadémia)
Az utóbbi időben eldurvult a román korrupcióellenes harc, több vezető politikust, köztük Adrian Nastase volt kormányfőt is letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Az érintettek leszámolásról, az igazságszolgáltatás politikai befolyásolásáról beszélnek, a nemzetközi közösség egyelőre nem nyilvánított véleményt, nem csinált Timosenko-ügyet a Nastase-ügyből. Most azonban szimbolikus ügybe tenyerelt bele…
júl. 3
6:09
Feltárult a jövő San Franciscóban (Kripto Akadémia)
Régóta várt bejelentésekkel és legújabb termékeivel rukkolt elő a Google a három napos fejlesztőknek szánt úgynevezett "I/O 2012" konferencián, amelyet hatalmas érdeklődés övezett. Elemzők szerint a keresőcég az Apple elektronikai vállalatot megszégyenítő show-t kerekített a közönségnek, s nem utolsó sorban a piacon is tarol.
júl. 3
6:11
Második esélyt kapott a régi állampárt (Kripto Akadémia)
Tizenkét év után visszatér a hatalomba a régi állampárt Mexikóban. Az Intézményes Forradalmi Párt (PRI) elnökjelöltje a még nem végleges eredmények szerint a voksok 38 százalékát szerezte meg, s ezzel első helyen végzett az elnökválasztáson. Enrique Pena Nieto azt ígéri, egy megújult párt élén változásokat hoz majd a közép-amerikai országban.
júl. 3
7:39
Megfojtotta egy vödör vízben a gyermekét (Kripto Akadémia)
Rávette volt szeretőjét, hogy egy vödör vízbe fojtsa csecsemőjét - a férfit ugyanis zavarta a gyereksírás, mialatt skype-on beszélt a nővel.
júl. 3
8:15
Rendőrökhöz tört be (Kripto Akadémia)
Kétszeresen is szerencsétlenül járt egy autófeltörő Németországban: egyrészt olyan kocsiba tört be, amelyben ültek - ketten is -, másrészt mindketten rendőrök voltak.
júl. 3
8:30
Rendkívüli intézkedések a madárinfluenza ellen Mexikóban (Infostart)
Mexikóban rendkívüli intézkedéseket hozott a madárinfluenza terjedésének megakadályozására a kormány. A kór eddig 1,7 millió baromfit fertőzött meg. A járvány 10 tenyésztőtelepet érint az ország nyugati részén. Az első megbetegedéseket június 20-án észlelték. Az A-típusú madárinfluenzát a H7N3-as vírus okozza.
júl. 3
10:03
Diszkrimináció miatt panaszolta be az RMDSZ Craiova polgármesterét (Kripto Akadémia)
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál (CNCD) panaszolta be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Craiova polgármesterét a magyarságot sértő kijelentése miatt - közölte kedden az erdélyi magyar sajtó.
júl. 3
13:03
Leváltaná a házelnököket és az ombudsmant a kormánytöbbség (Kripto Akadémia)
A parlamenti házelnökök és az ombudsman leváltását kezdeményezi Romániában a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) a parlament rendkívüli ülésszakán - adta hírül kedden, értesüléseire hivatkozva a Mediafax hírügynökség.
júl. 3
15:06
Negyven embert ölt meg a pokolgép (Infostart)
Robbanószerrel megrakott teherautó robbant fel kedden a dél-iraki Díváníja város központjában, egy forgalmas zöldség- és halpiacon, negyven ember halálát és hetvenöt sebesülését okozva - közölték orvosi és rendőrségi források.
júl. 3
15:27
Államfő kontra kormányfő - Vita Romániában (Kripto Akadémia)
Csak a parlament vagy a nép dönthet Románia európai jövőjéről, és nem egyetlen intézmény, az elnöki hivatal - jelentette ki kedden a bukaresti parlamentben Victor Ponta román miniszterelnök, aki a múlt heti EU-csúcs következtetéseit ismertette.
júl. 3
15:45
Lavrov: egyes nyugati országok eltorzítják a genfi megállapodást (Kripto Akadémia)
Az orosz külügyminiszter vietnámi kollégájával, Pham Binh Minh-el folytatott tárgyalásait követő tájékoztatón kérdésre válaszolva kommentálta a többi között a Biztonsági Tanács állandó tagjainak részvételével az elmúlt hét végén tartott genfi tanácskozást követő fejleményeket.
júl. 3
17:51
Fico feltételekhez köti más országok támogatását (Kripto Akadémia)
Szlovákia csak akkor hajlandó további pénzügyi támogatást nyújtani euróövezeti társállamoknak, ha azok következetesen végrehajtják a reformokat - mondta Robert Fico szlovák miniszterelnök kedden Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélését követően.
júl. 3
18:42
Házkutatást tartottak Sarkozy otthonában (Infostart)
Házkutatást tartott kedden a rendőrség Nicolas Sarkozy volt francia elnök irodájában és otthonában - tudatta az egykori államfő jogi képviselője.
júl. 3
20:30
Könyvtárba menekülnek a hőség elől (Infostart)
A kánikula és a több millió áram nélkül maradt amerikai háztartás miatt fellendült a forgalom a helyi könyvtárakban, ahol klímaberendezés és wi-fi működik.
júl. 3
20:51
Házkutatást tartottak Nicolas Sarkozy irodájában és otthonában (Kripto Akadémia)
Jean-Michel Gentil vizsgálóbíró és mintegy tíz, gazdasági bűncselekményekre szakosodott nyomozó kutatta át Nicolas Sarkozy házát és irodáját. A volt államfő nem volt jelen a házkutatások alatt, miután hétfőn este családjával Kanadába utazott szabadságra.
júl. 3
21:27
A sziklának ütközött Costa Concordia rossz térképpel hajózott (Kripto Akadémia)
Rossz térképpel hajóztak, s nem működtek a műszaki rendszerek a január 13-án elsüllyedt Costa Concordián a szakértői vizsgálatok eredményei szerint.
júl. 3
22:00
Arafatot polóniummal mérgezték meg? (Infostart)
Jasszer Arafat nyolc évvel ezelőtti halálát valószínűleg az okozta, hogy polóniummal megmérgezték - közölte kedden az al-Dzsazíra arab televízió svájci laboratóriumi vizsgálatokra hivatkozva.

Keresés