2012. július 10. kedd

júl. 10
5:15
Szerbia: súlyos válság (Kripto Akadémia)
Lassan alakul meg Belgrádban a kabinet, három hónappal a parlamenti választások után a kormánypártok ma aláírhatják a koalíciós szerződést. Pedig a vezetésre komoly feladat hárul: az ország eladósodását, és a hatalmas költségvetési hiányt kell egyidejűleg csökkenteni.
júl. 10
5:51
Bukaresten a világ szeme (Kripto Akadémia)
Bár sohasem volt Traian Basescu román államfő a világsajtó kedvence, pénteki felfüggesztését mégis a szociális-liberális kormányerők hatalommal való visszaéléseként kommentálja a legtöbb orgánum. A menesztéséről döntő referendum közel 100 millió lejbe, azaz 6,5-7 milliárd forintba kerül a román adófizetőnek. Az első felmérés szerint nagy arányú részvétel várható, túlnyomó többségben vannak azok,…
júl. 10
5:53
Bizalmat kapott a görög kormány (Kripto Akadémia)
Bizalmat kapott az új görög kormány, amelyet három párt, a júniusi voksoláson győztes konzervatív Új Demokrácia (ND), a választás harmadik helyén végzett Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK), valamint a kisebb baloldali tömörülés, a Demokratikus Baloldal alkot.
júl. 10
6:09
Kihívások előtt az egyiptomi elnök (Kripto Akadémia)
Az egyiptomi alkotmánybíróság tegnapi ülésén semmisnek nyilvánította Mohamed Morszi elnök rendeletét, amely a bíróság által, június 14-én hozott döntést, a parlament alsóházának feloszlatását kívánta érvényteleníteni. A bírói testület jelezte, ítéletei "véglegesek, nem lehetnek fellebbezés tárgyai".
júl. 10
6:11
Függetlenségének egyéves évfordulóját ünnepelte Dél-Szudán (Kripto Akadémia)
Az egy éve kikiáltott függetlenségét ünnepelte tegnap Dél-Szudán. Szalva Kiir, az ország elnöke a feszült viszony ellenére a szudáni államfőt, Omar Basírt is meghívta a ceremóniára, melyen a gazdasági válság ellenére számos államfő és magas rangú tisztviselő részt vett.
júl. 10
6:13
Damaszkuszban tárgyalt Kofi Annan (Kripto Akadémia)
Nagyon őszinte és konstruktív volt a Bassár el-Aszaddal folytatott megbeszélés - jelentette ki Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja, miután a szír elnökkel tárgyalt Damaszkuszban.
júl. 10
6:42
Spanyolország júliusban megkapja a mentőcsomag első részletét (Infostart)
Az euróövezet pénzügyminiszterei keddre virradóra megállapodtak a Spanyolországnak szánt pénzügyi mentőcsomag felhasználásának módjáról, azzal, hogy még július végéig átutalják a csomag első, 30 milliárd eurós részletét a megrendült spanyol bankok újratőkésítéséhez.
júl. 10
9:06
Bűnösnek találták a volt izraeli kormányfőt (Infostart)
Korrupció vádjában bűnösnek találta egy jeruzsálemi bíróság kedden Ehud Olmert volt izraeli miniszterelnököt - jelentette az izraeli közrádió.
júl. 10
10:18
Elbocsátási hullám jöhet Franciaországban (Infostart)
Fekete őszt jósol foglalkoztatási szempontból a francia gyáriparosok szövetsége, a Medef elnökasszonya, aki szeptembertől komoly csőd és ezzel párhuzamosan elbocsátási hullámra számít Franciaországban. Laurence Parisot szerint szembe kell nézni azzal, hogy bizonyos gyárak és munkahelyek végérvényesen eltűnnek a francia tájképről.
júl. 10
12:06
Basescu átadta az elnöki hivatalt (Infostart)
Bukarestben átadta az elnöki hivatalt Crin Antonescu ideiglenes elnöknek Traian Basescu, miután a román alkotmánybíróság hétfőn úgy döntött: érvényes a parlamentnek az államfőt tisztségéből felfüggesztő döntése. Traian Basescu leváltásáról népszavazáson döntenek az állampolgárok július 29-én.
júl. 10
14:12
Befejeződött a túszdráma egy francia óvodában (Infostart)
Őrizetbe vette kedden a rendőrség azt a fegyveres férfit, aki korábban túszokat ejtett a Párizs közeli Vitry-sur-Seine egyik óvodájában - közölte a francia elitalakulat, a Raid parancsnoka.

Keresés