Nem megy a németeknek hazai pályán. Hiába szerepel öt pilótájuk is a mezőnyben, legutóbb hat éve fordult elő, hogy hazai versenyző – Michael Schumacher – nyert a Német Nagydíjon. Talán majd vasárnap.
Budapest - A devizahiteleseknek meg kell tanulniuk, hogy nekik sincs ingyen ebéd: nem kell megsegíteni őket – mondta egy kiszivárgott diplomáciai távirat szerint Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke 2008-ban az amerikai nagykövetnek.
A Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatójának elmondása szerint a dugódíjnak van közlekedésszakmai létjogosultsága, de csak akkor, ha a hozzá kapcsolódó beruházások megvalósulnak.
Szekeres Adrien a mai napig izgul fellépés előtt. A hétvégén egy balatoni fesztiválon énekel, és olvasóinknak azt is elárulja, mi az első dolga, ha lejön a színpadról.
Hazugságvizsgálatnak vetették alá a Bándy-gyilkosság feltételezett elkövetőjét, akinek lehetséges társait, többi közt unokatestvérét továbbra is keresi a rendőrség.
Egy rendkívül ritka betegség okozta a nyolcéves Blake Driggers halálát. A kisfiút agyevő baktérium támadta meg, ami egy hét leforgása alatt végzett vele.
A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára elmondta: az igen jól felkészült delegáció az e heti találkozókon további ismereteket szerzett a magyar gazdaság részterületeiről.
Az oroszok gyönyörű teniszcsillaga, Maria Sarapova őszinte vallomást tett. A világranglista jelenlegi harmadik helyezettje imádja a ritmikus gimnasztikát és egy gyermekkori álma válna valóra, ha találkozhatna a női sportág képviselőivel.
Miközben tagadja, hogy férfimasszőröket molesztált, John Travolta egy olyan görög szigetre ment nyaralni, amely a melegturizmus egyik fellegvárának számít.
Csütörtökön a szenátus védelmi bizottsága törvénytelennek minősítette, hogy Basescunak elnökségének szüneteltetése idején speciális kommunikációs eszközöket biztosítsanak.
Elsősorban a Csatáry-ügyről írtak külföldi lapok pénteken, a La Libre Belgique pedig a Kanadában menedéket kereső magyar romák problematikáját boncolgatta.
Amikor a betegek felkeresik a New York-i székhelyű Dr. Oliver Zong lábspecialistát, gyakran kérik, hogy távolítsa el róluk a felesleges zsírt, de nem a hasukról vagy a combjukról, hanem a lábujjaikról.
Harry herceg a Batman londoni premierjén új barátnőjével, Cressida Bonassal jelent meg, ami azonnal elindította a szóbeszédet; hamarosan ismét királyi esküvőre kerülhet sor.