Nem csak a vezetőség, a szurkolók is teljes mellszélességgel kiállnak Paulo Sousa, a Videoton edzője mellett a Slovan elleni EL-selejtező visszavágója előtt. Még a miniszterelnök is csodálja a portugált.
Az ország Márta nénije teljesen felépült combcsonttöréséből. Geszti Péter édesanyja egyéves betegeskedés után annyira jól van, hogy meg sem áll Kaliforniáig, ám ezúttal a mélytengeri fürdőzést biztosan kihagyja.
A mai napipg nem adta fel, hogy újra társra találjon... ...elárulta, olyan partnerre vágyik, aki valóban méltó hozzá. "Egész életemben összesen, ha tíz férfihez tartoztam, sőt, sokat mondok, a két kezemen bőven meg tudom számlálni azokat, akik a nagy Ő-k voltak, azaz számítottak az életemben. "Most meg mit látok, hallok? Felkelnek reggel, átfordulnak a másik oldalra, és megbökik a mellettük…
Erről a mókusról sokáig beszélnek majd, megszökött és emberekre vadászik Több embert megtámadott és megharapott egy agresszív mókus a németországi Saarlandban. "Valószínűleg egy szürke mókusról van szó, amely megszökött gazdájától és most élelmet keres. A mókusoknak ez a nagy és agresszív fajtája ugyanis nem honos a tartományban" - mondta kedden Hubert Dörrenbacher erdész. A hatóságok…
Tiniként a legnagyobb színészekkel szerepelt Rostás Ottó rendőr zászlós. A Chaplinnek becézett gyerekszínész ma a Budapesti Rendőr- főkapitányság (BRFK) egyik legismertebb, nagy dumás zsaruja.
Úgy tűnik, esélyt adott a denveri Aurorában történt mészárlás tettese, hogy megállítsák őt, még mielőtt végrehajtja a vérengzést. Csak éppen az általa küldött jelet senki nem vette észre.
Az út közepén, mások - köztük gyerekek szeme láttára - közösült egy pár a romániai Iaşi megyében. a férfit és a nőt őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.
Évente 800 halált okoznak a szoláriumok Európában A készülék használóinál ötödével magasabb a melanóma kialakulásának kockázata - derül ki egy friss elemzésből. A szoláriumok közel 800 halálos kimenetelű bőrrákos megbetegedést okoznak évente Európában, és a készülék használóinál 20%-kal magasabb a melanóma kialakulásának a kockázata - derül ki a British Medical Journal című brit orvosi…
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése értelmében doppingvétség miatt nem indulhat a londoni olimpián Kővágó Zoltán Európa-bajnoki bronzérmes diszkoszvető.
Sean Conway (31) öt fárasztó hónapon van túl. A fiatalember egy mini olimpiai lánggal, egy biciklivel és egy hátizsákkal vágott neki hat kontinensnek és huszonöt országnak, hogy világrekordot döntsön és még az olimpia előtt visszatérjen hazájába, Angliába.
Stábbulival ünnepelte a hetedik évad végét a Jóban Rosszban csapata. Bálizs Anett idén is várta a közös programot, hiszen fárasztó hónapok állnak mögöttük.
Még Toncsinak is új lesz a szerep Bálint Antóniát kérték fel háziasszonynak a cigányvajdák országos találkozójára, ahová külföldről is érkeznek vendégek. Várnak vajdákat Indiából, Csehországból, Olaszországból és Szerbiából is. "Bálint Antónia egykori szépségkirálynőként emeli majd ennek a napnak a fényét" - hangsúlyozta Kállai Csaba országos cigányvajda. Toncsi is…
Hatalmas nevetések és véres viták váltják egymást a CISV Hungary Gyermekalapítvány nyári táborában, ahol tíz ország 15-16 éves fiataljai ismertetik meg egymást saját kultúrájukkal három héten át, és vitatnak meg olyan erkölcsi kérdéseket, amik minden országban egyformán felmerülnek.
A Bors szóra bírta Jurij Zsirkovot, a Honvéd EL-selejtezős ellenfele, az Anzsi orosz válogatott sztárját. A bal oldali védő szerint Dzsudzsák Balázs nem miatta távozott a klubtól.
Avagy mire képes egy nő a tökéletes esküvőért Menyasszonyi ruháért futott versenyt seregnyi nő Belgrádban menyasszonyi ruhában. A győztes díja az volt, hogy megtarthatta versenyruháját, azaz megspórolhatta esküvői öltözékének kölcsönzési vagy csináltatási díját... ...a táv csupán 150 méter volt, és nem a ruhához illő cipőben kellett végigloholni: a versengők tetszés…
Idén is a Magyar Dal Napjával indul a Sziget Fesztivál augusztus 5-én. A tegnapi sajtótájékoztatón a szervezők bejelentették, hogy szoros verseny után ebben az évben a Magyar Dal Fővárosa Szombathely lesz.
Kristen Stewart, az Alkonyat-filmek sztárja szerdán nyilvánosan kért bocsánatot barátjától és filmbeli partnerétől, Robert Pattinsontól, amiért hűtlen lett hozzá.
Szédítő magasságban dolgoznak azok a bátor munkások, akik évek óta azon fáradoznak, hogy New York új látványosságot kapjon. Az extrém építkezésről friss képek mesélnek.
Solon, Ohio - Drog, alkohol és fiatalkorú szex – valahogy így lehetne jellemzi azt a habpartit, mely egy hatalmas orgiába csapott át. Néhány tininek az édes bulizás börtönnel végződött.