Az MNB adatai szerint a háztartások betétállománya 7539 milliárd forintot tett ki június végén, a hitelállomány csak 36 milliárddal kevesebb, 7503 milliárd forint volt.
A magyar tévénézők háromnegyede figyelemmel kíséri a nyári olimpiai játékokat, sőt egyre több nőt ültetnek le a képernyő elé a versenyek – derült ki egy felmérésből. A pszichológus szerint összekovácsolja a családot, ha együtt nézik a közvetítéseket.
A Magyar Telekom nem számít fel tranzakciós díjat a postán teljesített sárgacsekkes befizetések után a T-Home nyugdíjas, vezetékes telefonos előfizetőinek.
Az Eurostat előzetes adatai szerint a 17 tagú euróövezetben júniusban 11,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta a májusi 11,1 és az áprilisi 11 százalékot követően.
Az orosz hatóságok "sikkasztás szervezése" miatt kedden vádat emeltek Alekszej Navalnij ellenzéki blogger ellen, megtiltva neki, hogy elhagyja az országot.
Robert Pattinson egy Los Angeles-i hotelben lakik, mióta kiköltözött a luxusvillából, ahol Kristen Stewarttal laktak. Rob vadidegeneknek önti ki a szívét, ha végre kimozdul szállodai szobájából.
Ez már a második súlyos áramkimaradás a héten a dél-ázsiai országban. A kimaradás miatt több mint 200 vonat kényszerült kényszerpihenőre, és leállt a főváros metrórendszere is.
Bronx - Hajléktalanként tengődött Bronx utcáin egy aranytorkú férfi. James Percell (49) öt évig élt az utcán, R&B dalokat énekelt a járókelőknek, mikor is isteni szerencséjére Kenneth Williams menedzser elé sodorta az élet. A férfi eldöntötte, hogy kihozza nyomorból.
Minden embernek megvan a saját mozihőse, a példakép, aki akár a rajongó személyiségére is komoly hatást gyakorolhat. Az azonosulás extrém esetekben a valósággal való kapcsolat teljes elvesztését eredményezi.
A Fidesz támogatottsága a teljes népesség körében 23 százalék, az MSZP ebben a közegben 13 százalékon áll. Az LMP támogatottsága 6, a Jobbiké 11 százalék.
Elsőre a szakemeberek sem tudták eldönteni, milyen húst találtak abban a Hungaroringen lebuktatott büfében, ahonnan aztán egy illegális feldolgozóüzemhez vezettek a szálak.
Kötelező lehet a biciklirendszám Ausztriában már a közeljövőben, hogy biztonságosabbá váljanak Bécs útjai - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap.
Életükért könyörgő sebesültek, az éhhalál kínzó kapujában vergődő gyerekek szívet szaggató pillantása, segítségért könyörgő nemi erőszak áldozatai... A fotósok szinte nap, mint nap szembesülnek hasonló szituációkkal. A kérdés az, mi a fontosabb; a szakma vagy az emberiesség?
A Magyar Nagydíj afterpartiján, a Symbolban ünnepelte meg 31. születésnapját a Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso orosz barátnőjével, Dasa Kapusztyinával és pilótatársaival.
Valóságos halszörny maradványait tárták fel az amerikai Colorado államban, az óriásragadozó fogait a cápák is megirigyelhetnék. A leletek korát legkevesebb ötvenmillió évesre becsülik.
Szabó Máté Korózs Lajos szocialista elnökségi tag beadványának is helyt adva fordult Alkotmánybírósághoz a rokkantsági ellátórendszer 2012-es átalakítása miatt.
Heves harcok dúlnak Amerikában a két nagy politikai párt között az idei elnökválasztás miatt. E háborúnak egyik látványos csatája az, amelyet a fegyvertartás kapcsán vívnak a demokraták és a republikánusok, különösen a denveri lövöldözés után.
Ahhoz, hogy szexinek érezd magad, nem feltétlenül a jó szex a kulcs. A szexuális önbizalom gyakran olyan apróságokon múlik, amikhez még csak be sem kell menni a hálószobába. Egy-két szexi fehérnemű, hangulatvilágítás, vagy akár egy jógaóra is segíthet abban, hogy ellenállhatatlannak érezd magad az ágyban.
Budapest - Megröntgenezték, UV-fénnyel pásztázták, majd acetonnal és szikével ugrottak neki a restaurátorok Cézanne felbecsülhetetlen értékű festményének.