A Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége szerint az ideális dohánypiac kialakulásához jövedelmező, az egészségvédelmi célokkal összhangban álló rendszer kiépítése szükséges.
A fogyatékkal élők érdekvédelmi szervezete arra kérte a kormányt: az állami beruházások mellett segítse elő a magántőke bevonását olyan projektekbe, amelyek a vidéki mozgássérültek és egyéb fogyatékkal élők szegénységből való kiemelését szolgálnák.
A világhírű csellista mellett fellép a belcanto királynőjeként emlegetett Edita Gruberová, a régizenészek közül Jordi Savall, az újévi koncertet pedig René Jacobs vezényli.
Kelemen Hunor pártelnök szerint a marosvásárhelyi táblabíróság "politikai nyomásra" döntött a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar és angol tannyelvű karát megalapító, tavaly márciusi kormányhatározat hatálytalanításáról.
A Bács-Kiskun megyei településen az esőzések után kerültek a felszínre a robbanótestek. Eddig 16 darab 81 milliméteres német aknavetőgránátot találtak.
A BKK vezérigazgató-helyettese szerint, bár még viszonylag drága a környezetbarát technológia a közösségi közlekedésben, illetve nincs több dugó mint tíz éve, mégis "érdemes nyitni" a környezetbarát járművek irányába.
Furcsa látványra lettek figyelmesek egy dél-karolinai autópályán az autósok: egy anyaszült meztelen férfi sétálgatott az úton egy szintén meztelen egyévesforma kisgyereket cipelve.
A gép kapitánya rosszul ítélte meg képességeit, hogy az adott időjárási körülmények között képes biztonságban landolni a géppel - állapította meg a baleset körülményeit vizsgáló bizottság.
Az interaktív honlapon folyamatosan frissülő információk mellett oktatási anyagok, pénzügyi előadások videófelvételei, tréningek, játékok és fórum is szolgálja az ismeretterjesztést.
Az illetékes amerikai katonai bíró szerdán hozzájárult, hogy egy olyan kommandós is tanúskodhasson a WikiLeaks weboldalnak titkos iratok tömegét kiszivárogtatásával vádolt közlegény ellen, aki részt vett Oszama bin Ladent likvidáló akcióban.
Az ügyész súlyosbítást, a vádlottak védői pedig részben felmentést, részben enyhítést, részben pedig új elsőfokú eljárást kértek a szórakozóhelyen két évvel ezelőtt történt, három halálos áldozatot követelő diszkótragédia ügyében.
Arcátlan csalást emlegetnek, és az európai szövetség vizsgálatát kérik Málagában. A spanyolok a 92. percben kapott lesgól miatt dühöngenek, amivel a Dortmund jutott be a BL elődöntőjébe.
A Carl Lutz és a legendás budapesti Üvegház című tárlat főként oktatási intézményekben vándorol Izraelben, hogy megismertesse a fiatalokat a diplomata embermentő tevékenységével.
Lendületes erősödéssel nyugtázták szerdán az amerikai tőzsdeindexek a borús előrejelzésekre rácáfoló vállalati eredménybeszámolókat és a gazdaságösztönző intézkedések fenntartásáról tanúskodó Fed-jegyzőkönyvet.
A tervezet értelmében Románia négy év múlva, részletekben kezd ismét kárpótlást fizetni azokért az elkobzott ingatlanokért, amelyeket nem lehet természetben visszaszolgáltatni.
A lakosság és a betegek számára ez nem jelent változást. Az átalakulás nem jár létszámleépítéssel, a 4200 érintett dolgozó közalkalmazotti jogviszonyban folytatja munkáját.
A popsztár nyilvános erotikus megnyilvánulásai már sokszor kiverték a biztosítékot, és a legutóbbi koncertjén sem fogta vissza magát az énekesnő. Kis híján nyílt színi maszturbálásba kezdett.
Ezentúl az interneten vagy fegyvervásárokon vásárlók bűnügyi hátterét is ellenőrzik, a fegyverek kölcsönadását, és a családon belüli vagy barátok közötti adásvételét ugyanakkor továbbra sem kötik majd semmiféle vizsgálathoz.
Nem bírta elviselni a szégyent és az osztálytársai csúfolódását az a szerencsétlen 17 éves lány, akit négy fiú megerőszakolt, majd az iskolában terjeszteni kezdte az erről készült fotót. A megalázott tini felakasztotta magát.