2013. május 20. hétfő

máj. 20
16:28
Romlott az orosz külkereskedelemi mérleg (hirado.hu)
Az orosz külkereskedelemben 49,8 milliárd dollár többlet keletkezett az idei első három hónapban, ami 15,2 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.
máj. 20
16:30
A kormány által ismert ügynöklista eredetét firtatja az LMP (hirado.hu)
Írásbeli kérdéssel fordul Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a milyen névsor alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát.
máj. 20
16:36
Debilnek nézték a fiút, kiderült, hogy zseni (BorsOnline)
Az orvosok azzal "biztatták" az anyukát, hogy a fia soha nem lesz képes olvasni, sőt a cipőfűzőjét sem tudja majd bekötni, olyan gyengeelméjű. A srác ma 14 éves, és matekzseni, magasabb az IQ-ja, mint Einsteinnek.
máj. 20
16:42
A nukleáris energia ellen tüntettek Tajvanon (hirado.hu)
Mintegy tízezer ember demonstrált vasárnap a fukusimai szerencsétlenséget és következményeit felidézve.
máj. 20
16:44
Felrobbant egy robbanóanyagokat gyártó üzem Kínában (hirado.hu)
Legalább 12 ember meghalt abban a nagy erejű robbanásban, amely a kelet-kínai Santung tartomány egy robbanóanyagok-üzemében történt.
máj. 20
16:46
Bakafesztivált rendeznek a Monostori erődben (hirado.hu)
A háborúk névtelen hőseiről, a bakákról megemlékező fesztivált és II. világháborús motorok találkozóját tartják vasárnap a komáromi Monostori erődben.
máj. 20
17:00
Alig változott a forint árfolyama (hirado.hu)
Hétfőn 16 órakor 290,39 forinton jegyezték az eurót.
máj. 20
17:02
Szlovéniában szeptemberben kezdődik a privatizációs hullám (hirado.hu)
A szlovén kormány május 9-én állami vállalatok privatizációját, adóemelést és megszorító intézkedéseket is tartalmazó akciótervet fogadott el.
máj. 20
17:04
A hitoktatásra vonatkozó végrehajtási utasítást hiányolja Erdő Péter (hirado.hu)
A esztergom-budapesti érsek emlékeztett rá, hogy Bölcskei Gusztáv református püspökkel már tavaly júniusban kérték a kormányt, hogy hozza meg a szükséges rendelkezést.
máj. 20
17:06
Izsák Balázs: a kormány régiósítási terve Ceausescu betelepítései politikájára épül (hirado.hu)
A román kormány régiósítási terve Nicolae Ceausescu kommunista diktátor betelepítési politikáján alapul - vélte hétfőn keltezett blogbejegyzésében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
máj. 20
17:08
Még egy hétig pályázható a látássérültek rehabilitációs programja (hirado.hu)
Mintegy 120 millió forinttal segítenek nyolc központban.
máj. 20
17:12
Belehalt a bántalmazásba az idős bácsi (BorsOnline)
Életét vesztette az az idős férfi, akit feleségével együtt éjjel raboltak ki ismeretlenek Egerszalókon. A brutális támadás éjfél után történhetett, a rendőrség nyomozást indított.
máj. 20
17:12
Nekiestek Orbán tankjainak (Blikk)
máj. 20
17:18
A kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem díszdoktora lett Mario Vargas Llosa (hirado.hu)
A perui származású író 2010-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat.
máj. 20
17:30
Zokogó gyerekkórus fogadta a népvezért (Blikk)
máj. 20
17:32
Csődbiztos védheti a családokat (Blikk)
Budapest — Jövőre csődöt jelenthetnek az eladósodott családok! Hosszú évek várakozása után elkészült ugyanis a kisebbik kormánypárt, a KDNP családi csődről szóló törvényjavaslatának koncepciója, amely akár még a tavaszi ülésszakban a parlament elé kerülhet – adta hírül a Figyelő.
máj. 20
17:36
Londoni elemzők: 3,25 százalékig csökkenhet az idén az MNB-alapkamat (hirado.hu)
A JP Morgan az általuk eddig várt 305 forintos euró árfolyambecslést 290 forintra módosította hétfői előrejelzésükben.
máj. 20
17:38
Jótékonysági koncertet ad szerdán Budapesten Pataky P. Dániel (hirado.hu)
Schumann-, Bartók- és Kodály-dalokat énekel szerdán este Pataky P. Dániel Budapesten a Fészek Művészklubban.
máj. 20
17:40
Kadmiummal szennyezett rizst találtak Dél-Kínában (hirado.hu)
A vizsgált minták csaknem felében a megengedettnél magasabb mértékű, rákkeltő kadmiumot találtak a hatóságok a dél-kínai Kuangtung tartományban.
máj. 20
17:48
Felismerhetetlen külsővel sokkolt az egykori szívtipró (BorsOnline)
Keanu Reeves már régen maga mögött hagyta kisfiús báját, ám amikor vasárnap megjelent a cannes-i film fesztiválon, mindenki ledöbbent a látványon.
máj. 20
17:48
Vádlójával találkozi Portik a bíróságon (Blikk)
Budapest — Portik Tamás első embere a tanúk padján. A Prisztás József meggyilkolásával vádolt olajos bűnöző legfőbb bizalmasa, Radnai László az ügy koronatanújaként áll ma a bíróság elé. A hírek szerint a férfi mindent kipakolt egykori üzlettársáról. Annyi mindent mondott, hogy két másik büntetőügyre is elég lenne.
máj. 20
17:50
Jó a séród, blöki! (Blikk)
máj. 20
17:54
Koszovó kész végrehajtani a Szerbiával kötött brüsszeli megállapodásban foglaltakat (hirado.hu)
Hashim Thaci koszovói kormányfő hétfőn Pristinában azt mondta, hogy Koszovó minél hamarabb megegyezésre törekszik Szerbiával.
máj. 20
17:56
Erre már Brüsszel is fölfigyelt: csúcstéma az energiaár (hirado.hu)
Kiszivárgott dokumentumok szerint az Unió komolyan veszi a magas energiaárak miatt kialakult szociális feszültséget a szegényebb államokban.
máj. 20
18:06
Mozitérkép sztárokkal (Blikk)
Budapest — Több hollywoodi sikerfilmben is visszaköszönnek olyan magyar épületek és helyek, amelyek mellett naponta elsétálunk, de nem figyelünk fel rájuk. Gyakran díszletként használt városrészek teljesen más arcukat mutatják a vásznon, mint a hétköznapokban.
máj. 20
18:08
Tömegmészárlásra készült, elítélhetik (Blikk)
Budapest — Ítélet, vagy felmentés – a Fővárosi Törvényszék ma hirdet első fokon ítéletet Somogyi Ábel (25) ügyé­ben. A volt joghallgató három évvel ezelőtt készült tömegmészárlásra: 22 embert végzett volna ki, mert, mint blogjában akkor leírta, 22 rossz évéért így áll bosszút.
máj. 20
18:24
Hullazsákba rakták az élő kisfiút (BorsOnline)
A legmegdöbbentőbb családi tragédia Szaúd-Arábiában történt még februárban. Újabb részletek derültek ki arról autóbalesetről, ahol a kiérkező mentősök egyikének sem tűnt fel, van túlélője a borzalomnak.
máj. 20
18:24
Csúcsra értek Erőssék (Blikk)
Kancsendzönga — Sikerült a csúcshódítás! – kürtölte világgá az alaptáborból Kollár Lajos expedícióvezető, miután Erőss Zsolt (45) és Kiss Péter (27) tegnap oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül jutott fel a Kancsendzönga 8586 méter magas csúcsára.
máj. 20
18:26
Nyílt nap a Barca-oviban (BorsOnline)
Gyermekeiket is bevonva ünnepelték a bajnoki címet a Barca focistái. Lionel Messi kisfia ugyan egy idő után durcásra vette a figurát, ám a nagyobbak élvezték a bulit.
máj. 20
18:30
Elhunyt Guttman Mihály (hirado.hu)
Az erdélyi zenepedagógus 87 éves volt.
máj. 20
18:32
Peking hivatalosan tiltakozott Phenjannál a kínai halászok elfogása miatt (hirado.hu)
A kínai külügyminisztérium is megszólalt hétfőn az észak-koreai fogságban lévő kínai halászok ügyében, követelve biztonságuk szavatolását.
máj. 20
18:42
Új életet akart kezdeni, most emberi roncsot ápol (BorsOnline)
A fiatal nő férjével és négy gyerekével Franciaországba költözött, ám egy szerencsétlen rögbibaleset miatt férje agykárosodást szenvedett és magatehetetlenné vált.
máj. 20
18:42
Hamilton a MotoGP sztárvendége volt (Blikk)
Le Mans — Motorversennyel készült Lewis Hamilton (28) a hét végi, Monacói Nagydíjra. A Mercedes pilótája nem váltott két kerékre, mindössze Le Mans-ba látogatott el a hét végén a MotoGP világbajnoki futamára.
máj. 20
18:48
Kötelező állami beruházási keretet javasolt a cseh államfő (hirado.hu)
Milos Zeman szerint a válságba került gazdaságokat csak nagyobb beruházásokkal lehet növekedési pályára állítani.
máj. 20
18:50
Ezekhez a családokhoz rendelik ki a vagyonfelügyelőt (hirado.hu)
Elkészült a Kereszténydemokrata Néppárt terve a magáncsődről, amely szerint egy gondnok segítene a tartozások rendezésében.
máj. 20
19:00
Talma-rekord a Hungaroringen (Blikk)
Mogyoród — Elképesztő tempóban száguldott Talmácsi Gábor (32) a Hungaroringen. A gyorsasági motoros-világbajnok tíz év után indult újra magyar bajnoki futamon.
máj. 20
19:02
Ünnepelt a Barca (Blikk)
Barcelona — Ötvenhatezer szurkoló ünnepelte a Barcelona labdarúgócsapatát, amikor az együttes edzője Tito Vilanova (44) és a gárda egyik játékosa, Éric Abidal (33) a magasba emelte a bajnoki trófeát. A fieszta azonban nem mindenkinek tetszett.
máj. 20
19:06
Kipukkadt: fotókon a törökországi hőlégballon baleset (hirado.hu)
Lezuhant egy turistákat szállító hőlégballon a Törökországi Kappadókiában. A balesetben két turista meghalt, huszonhárman megsebesültek.
máj. 20
19:18
Szégyellte duzzadt heréjét a tini, belehalt a rákba (BorsOnline)
A 16 éves fiú nyolc hónapon át titkolta családja előtt, hogy daganatot talált a herezacskójában. Mikor bátyjának megmutatta az óriási duzzanatot, ő azonnal a kórházba vitte, ám napokkal később összeesett és meghalt.
máj. 20
19:18
263 km/órával száguld a mountainbike (Blikk)
máj. 20
19:20
Cigányoztak, lefújta a bíró (BorsOnline)
A honi fociszövetség megszigorított fegyelmi szabályzatának bevezetése óta először szakítottak félbe rasszizmus miatt focimeccset Magyarországon. A Nógrádsáp szurkolói cigányozták a bírót.
máj. 20
19:24
Egyetlen lottózó nyerte a főnyereményt (Metropol)
Egyetlen amerikai szelvényvásárlóé lett a két hónap alatt felhalmozódott 590,5 millió dollár (133 milliárd forint) főnyeremény.
máj. 20
19:36
Tűzoltók mentették ki a rajtakapott szeretőt (Blikk)
Rio de janeiro — Ez aztán az igazi brazil szappanopera! Legalábbis ezt gondolhatta mindenki, aki szemtanúja volt a jelenetnek, amint a rajtakapott szerető megpróbált egy lepedőből készített kötélhágcsón elmenekülni kedvese lakásából.
máj. 20
19:38
Álkirálynő ütötte lovaggá a haldokló fiút (Blikk)
máj. 20
19:54
Paris Hiltont megint megszivatták (BorsOnline)
Bár a botrányhősnő mostanában ritkán hallat magáról, néhány jóakarója gondodkodik róla, hogy ne merüljön feledésebe a neve.
máj. 20
19:54
Életkorával hetvenkedik Kóbor (Blikk)
Szekszárd — „Az ősi földön ünnepelni valóban különleges érzés” – summázta Kóbor János (70), aki vasárnap 85 rokon és barát társaságában ünnepelte 70. születésnapját a Takler pincészetben 12-féle nemes nedűvel és ötfogásos lakomával.
máj. 20
19:54
SP rámozdult a címlaplányra (Blikk)
BUDAPEST — Bejött Bertók Fruzsi (19) Éder Krisztiánnak (24), vagy ahogy sokan ismerik, SP-nek. A mostanában főleg fotózással foglalkozó zenész a Viasat3-on futó A címlaplány című műsor vendégzsűrijeként fényképezte a még versenyben lévő három lányt egy-egy lemezborítóra, a fiatal lányt éppen úgy, hogy alig volt a szépségen ruha. SP-nek meg is tetszett Fruzsi, miközben fotózta őt, folyamatosan…
máj. 20
20:12
WC papír krízis fenyegeti Venezuelát (BorsOnline)
Kellemetlen időszakra készülhetnek fel Venezuelában, amennyiben nem sikerül orvosolni az országot veszélyeztető WC papír hiányt. A kormány nagy erőkkel dolgozik a megoldáson.
máj. 20
20:12
Ragaszkodott Gahan Pesthez (Blikk)
Párizs — Nagyon jó fej, ahogy mondani szokás, és önpusztító múltját sem szégyelli. Dave Gahan (51) ma este lép a Puskás Ferenc stadion hatalmas színpadára legendás együttesével, a Depeche Mod­e­-dal, de előtte Párizsban interjút adott a Blikknek, ahol új becenevéről is nyilatkozott
máj. 20
20:12
Liptai a magány ellen küzd (Blikk)
Budapest — Kerítőnek áll Liptai Claudia? A Super TV2 műsorvezetője Tillával karöltve úgy döntött, kezébe veszi az irányítást, és utánajár annak, miért van manapság annyi magányos ember.

Keresés