2013. május 20. hétfő

máj. 20
0:12
Eurofutball: eddig sosem látott magasságban a Yeovil Town (She)
Angliában soha nem látott magasságba jutott a Yeovil Town labdarúgócsapata: a 40 ezres város gárdája – amelyé az egyik legkisebb költségvetés és legalacsonyabb átlagnézőszám volt a harmadik ligában – a League One feljutásért rendezett osztályozóján 2–1-re legyőzte a Brentfordot a Wembleyben, így története során először feljutott a másodosztályba, a Championshipbe.
máj. 20
0:30
NBA: a kiváló kezdés után előnyben a San Antonio (She)
Az első negyed kitűnő védekezésének köszönhetően a San Antonio Spurs 105–83-ra legyőzte a Memphis Grizzliest az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA), így előnyhöz jutott a rájátszás nyugati döntőjében. Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc nyitányán minden várakozást felülmúlóan simán diadalmaskodott a Popovich-legénység, amely ászait pihentetve is korán döntésre vitte a…
máj. 20
0:34
NHL: kétszer egyenlített a Rangers Bostonban, kevés volt (She)
Ugyan egyszer az első, majd egyszer a második harmadban is egyenlített New York Rangers a Boston Bruins vendégeként az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának meccsén, a hazaiak – hatékonyabb helyzetkihasználásuknak és a remekül védő Tuukka Rask kapusnak köszönhetően – végül 5–2-re győztek, így összesítésben 2–0-s előnyhöz jutottak a Keleti főcsoport elődöntőjében.
máj. 20
4:00
A Memphis lányos zavarában padlóra került az első meccsen (Agroinform)
A San Antonio veteránjai nem illetődtek meg a főcsoportdöntőtől, és átgázoltak a Memphisen az első felvonáson.
máj. 20
5:48
Nagyot haraptak a Bocsok a második meccsen (Agroinform)
A Boston Bruins 5-2-re tángálta el a New York Rangerst, míg az Ottawa kétszeres hosszabbítás után szépített.
máj. 20
6:48
NBA: a Spurs kezdésnek legázolta a Memphist (She)
Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportjában, a döntő első mérkőzésén a pályaválasztó San Antonio Spurs (2.) esélyt sem adott a Memphis Grizzliesnek (5.), és 1–0-s előnyre tett szert az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban. Folytatás holnap.
máj. 20
7:06
NHL: az Ottawa szépített a Penguins ellen (She)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) Keleti főcsoportjában, az elődöntő harmadik, illetve második mérkőzésén hazai környezetben nyert az Ottawa Senators (7.) és a Boston Bruins (4.). Az Ottawa a Pittsburgh Penguins (1.) ellen nyert túlórában, a Boston három góllal győzte le a New York Rangerst (6.).
máj. 20
7:08
Argentína: Mori és Mora volt a River Plate megmentője (She)
Az argentin élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 14. fordulójában az Unión vendégeként döntetlent játszott a River Plate. Utóbbi a 35. percre kétgólos hátrányba került, de előbb Rogelio Funes Mori szépített, majd a hajrára csereként beszálló friss ember, Rodrigo Mora egyenlített.
máj. 20
7:24
MLS: a Red Bulls túlórás góllal nyert a Galaxy ellen (She)
Az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS) alapszakaszában a New York Red Bulls otthon Tim Cahill 91. percben szerzett találatával nyert a Los Angeles Galaxy ellen.
máj. 20
7:26
Tenisz: Nadal közelebb és távolabb Federertől - világranglista (She)
A spanyol Rafael Nadal egy helyet előrelépve a negyedik a férfiteniszezők legfrissebb ATP-világranglistáján, így a pozíciókat tekintve közelebb került ahhoz a svájci Roger Federerhez, akit a római ATP-torna döntőjében éppen vasárnap győzött le. Viszont amíg egy hete 865, addig most 1105 pont választja el egyik nagy ellenlábasától.
máj. 20
7:42
Tenisz: Azarenka a pályán veszített, a világranglistán nyert (She)
A WTA-világranglista élén álló amerikai Serena Williams a római WTA-tornán aratott sikerével jelentősen megnövelte előnyét a második helyezett orosz Marija Sarapovával szemben (a 425 pontból lett 1605), aki a negyeddöntőben feladta a tornát.
máj. 20
8:12
Cador Rida az összetett győztes a Gemenci Nagydíjon (Agroinform)
Cador Rida nyerte meg a Szekszárdon és Tolna megye útjain rendezett 39. Gemenci Nagydíj nemzetközi kerékpáros versenyt.
máj. 20
8:14
Heti műsor - BL-döntő, Roland Garros, Monacói Nagydíj. Mi kell még? (Agroinform)
Pazar hét áll előttünk, amelynek fő attrakciója a Bajnokok Ligája fináléja lesz.
máj. 20
8:18
Elcsípte a Bajnokok Ligáját a Milan (Infostart)
Az AC Milan a hajrában, a 84. és 87. percben rúgott góljával fordított a már korábban kiesett Siena otthonában, és győzelmének köszönhetően megszerezte a harmadik helyet és ezzel a Bajnokok Ligája-indulás jogát az olasz labdarúgó-bajnokság 38., utolsó fordulójában.
máj. 20
8:30
Puyol Abidalnak és Vilanovának adta át a trófeát - videó (Agroinform)
A bajnoki trófeát a súlyos májbetegségből felépült védő és a rákkal kezelt vezetőedző közösen emelt fel.
máj. 20
8:54
Videó: „rémálomdöntő” és Bayern-Dortmund a klasszissal (She)
Szombat este a londoni Wembleyben rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012–2013-as kiírásának döntőjét, amelyben a Bayern München és a Borussia Dortmund csap össze. A finálét Magyarországon közvetítő Sport Televízió már lázasan készül egy minden igényt kielégítő műsorra. A korábbi labdarúgó-játékvezetőt, a sportcsatorna szakértőjét, Puhl Sándort kérdezte az NSO Tv a háttérről és a kedvenc…
máj. 20
8:56
Videó: pokolból a mennybe - Svédország a világbajnok! (She)
A társházigazda Svédország nyerte meg a jégkorong-világbajnokságot, a döntőben 1–0-s hátrányból felállva 5–1-re kiütötte a torna meglepetéscsapatát, Svájcot, amelytől a csoportmérkőzések során 3–2-re kikapott. A Henrik Sedin vezette északi válogatott 2006 után lett ismét a világ legjobb csapata. Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!
máj. 20
9:06
Ancelotti megerősítette távozási szándékát (Agroinform)
Carlo Ancelotti és a sportigazgató Leonardo is megerősítette, hogy a vezetőedző távozni akar a Párizsból - Madridba.
máj. 20
9:12
PSG: Ancelotti tájékoztatta a vezetőket az elképzeléseiről (She)
Carlo Ancelotti tegnap tiszta vizet öntött a pohárba. A francia PSG olasz szakvezetője a párizsi klub sportigazgatójával, Leonardóval, valamint Naszer al-Helafi mindenható tulajdonossal egyeztetett a jövőről. Legalábbis az ő elképzeléseiről tájékoztatta feletteseit.
máj. 20
9:14
Napoli: Mazzarri négy szezon után feláll a kispadról (She)
Walter Mazzarri távozik az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Napolitól – közölte a klub hivatalos honlapján. Az 51 éves vezetőedző négy szezon után lemond, döntését a vasárnapi, Roma elleni idegenbeli vesztes (1–2) bajnoki után jelentette be.
máj. 20
9:24
Mazzari négy év után távozik Nápolyból - hivatalos (Agroinform)
A Roma elleni szezonzáró bajnoki mérkőzés után bejelentette lemondását Walter Mazzari, a Napoli vezetőedzője.
máj. 20
9:30
Ismét nyert a Boston (Metropol)
A Boston Bruins második mérkőzését is megnyerte a New York Rangers ellen.
máj. 20
9:48
Barca: „Fontosabb a bajnoki címnél, hogy Tito és Abidal velünk van” (She)
Először lépett pályára a Camp Nouban a Barcelona labdarúgócsapata azóta, hogy egy héttel korábban matematikailag is biztossá vált a bajnoki címe megszerzése. Az együttes 2–1-re nyert a Valladolid ellen, majd Carles Puyol csapatkapitány szólt a katalán szurkolókhoz.
máj. 20
9:48
NBA: előnyben a San Antonio (Metropol)
A San Antonio Spurs hazai környezetben rendkívül magabiztos győzelmet aratott a Memphis Grizzlies felett.
máj. 20
10:00
Nadal feljött a negyedik helyre (Agroinform)
A nőknél változatlanul az immár 24 meccse veretlen amerikai Serena Williams vezet.
máj. 20
10:06
Real: a drukkerek rögvest száműznék Mourinhót (She)
A spanyol As sportnapilap internetes kiadása legújabb szavazásában arra volt kíváncsi, hogy az olvasók szerint Alberto Torillal vagy José Mourinhóval fejezze-e be a bajnoki idényt a Real Madrid labdarúgócsapata. Nos, a végeredmény lehengerlő, s a portugál számára egyben lehangoló.
máj. 20
10:06
Jégkorong-vb: Svédország nyert (Metropol)
A svédek ezt megelőzően 2006-ban voltak világbajnokok.
máj. 20
10:08
Videó: gálázott a Spurs, a csodakosár sem maradt el (She)
A San Antonio Spurs szerzett vezetést az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportdöntőjében, miután hazai pályán 105–83-ra legyőzte a Memphis Grizzliest. A magabiztos sikerből Tony Parker 20, Kawhi Leonard 18, Danny Green pedig 16 ponttal vette ki a részét. Íme, a mérkőzés összefoglalója!
máj. 20
10:08
Változatlanul Williams vezet, Babos a 100. (Metropol)
Változatlanul az utóbbi hónapokban bombaformában játszó, és immár 24 meccse veretlen amerikai Serena Williams vezeti a női teniszezők világranglistáját.
máj. 20
10:36
A PSG elnöke megkéri Ancelotti árát (Agroinform)
Nasszer Al Khelaifi hajlandó elengedni Carlo Ancelottit a Real Madridhoz, de viszonzást vár cserébe.
máj. 20
10:42
Légiósok: Pintérnek fontos bajnokit kell kihagynia (She)
Pintér Ádám, a spanyol élvonalbeli Real Zaragoza magyar labdarúgója eltiltása miatt kihagyja csapata soron következő bajnokiját. A Zaragoza vasárnap a Real Betishez látogat a Primera División utolsó előtti fordulójában.
máj. 20
11:00
Légiósok: Priskin a góljáról beszélt, a balhéról nem (She)
Priskin Tamás, a már biztos kieső Alanyija Vlagyikavkaz labdarúgócsapatának magyar légiósa győztes gólt szerzett a Dinamo Moszkva elleni vasárnapi bajnokin (1–0), a dulakodásba torkolló meccsen a fővárosiak magyar középpályását, Dzsudzsák Balázst kiállították. Priskin a találkozó után mesélt góljáról, illetve beszélt a jövőjéről is.
máj. 20
11:12
A duplázásnak elég motivációt kell jelentenie - Pintér Attila (Agroinform)
Kondás Elemér, a DVSC vezteőedzője szerint bármi előfordulhat a Győri ETO elleni kupadöntőn.
máj. 20
11:14
Mourinho ünnepelni küldte a bírót az Atléticóhoz (Agroinform)
Nem a pályán, hanem az öltözőfolyosón zárult José Mourinho és Clos Gómez játékvezető pénteki párviadala.
máj. 20
11:18
Videó: csúnyán átverte a portói futballista a játékvezetőt (She)
A Porto a Pacos Ferrerira ellen aratott 2–0-s győzelmével 27. alkalommal nyerte meg  portugál labdarúgó-bajnokságot. A 30. (utolsó) fordulóban a Porto vezető gólját egy – a visszajátszások után egyértelműen – jogtalan büntető előzte meg, a mindent eldöntő találatot Jackson Martínez szerezte az 52. percben. Nézze meg a mérkőzés összefoglalóját!
máj. 20
11:30
Szluckij különös kívánsága, gyermeket nevezzenek el róla (Agroinform)
A bajnok CSZKA Moszkva vezetőedzője, Leonyid Szluckij azt szeretné, ha valamelyik játékosa róla nevezné el gyermekét.
máj. 20
11:36
Ligue 1: Ibra a szezon legjobbja, a PSG tarolt a díjátadón (She)
Zlatan Ibrahimovicot, a PSG labdarúgócsapatának támadóját választották a francia Ligue 1-ban az idény legjobbjának. A bajnok párizsi együttes svéd válogatott támadója 29 találatnál jár a bajnokságban, így gólkirály lesz, hiszen már csak egy forduló van hátra, és a góllövőlistán második Pierre-Emerick Aubameyang 19 gólnál tart.
máj. 20
11:38
BL: olasz játékvezető fújja a sípot a német házidöntőn (She)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) kijelölte a Bajnokok Ligája döntőjének játékvezetőjét: az olasz Nicola Rizzoli fújja majd a sípot a május 25-én megrendezendő Bayern München–Borussia Dortmund találkozón.
máj. 20
11:48
Olasz bíró vezeti a német házidöntőt (Agroinform)
Az UEFA illetékes testülete az olasz Nicola Rizzolit jelölte ki a szombati Bajnokok Ligája-döntő játékvezetőjének.
máj. 20
11:54
Jégkorong: a világranglista élén a svédek, mi a 19. helyen (She)
A világbajnokságot tegnap megnyerő svéd férfi jégkorong-válogatott került a nemzetközi szövetség (IIHF) aktuális világranglistájának élére. A háromkoronások – akik megkapták egy évre a sportági koronát is – három helyet javítottak. A korábbi első oroszok viszont kettőt buktak (3.): a tavalyi győztes a vb-negyeddöntőben kapott súlyos verést az amerikaiaktól, akiknek ez a bravúr, majd a vb-…
máj. 20
11:56
DVTK: 2014-re épülhet fel az új diósgyőri stadion - Dudás (She)
Dudás Hunor, a DVTK NB I-es labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság ügyvezetője a boon.hu-nak adott nyilatkozatában szót ejtett a diósgyőri stadionépítésről, valamint a júliustól kötelező beléptetőrendszerről, a szakmai stáb jövőbeni összetételéről ugyanakkor nem kívánt részleteket elárulni, de a klubvezetők több modell lehetőségét is vizsgálják.
máj. 20
12:06
Allegrit meneszthetik, de ő maradni szeretne (Agroinform)
Annak ellenére sem látja tisztán a jövőjét Massimiliano Allegri, hogy csapata, a Milan elcsípte a harmadik helyet.
máj. 20
12:24
Ibrahimovic lett az Év játékosa (Agroinform)
A legjobb edzőnek járó elismerést Christophe Galtier (St. Etienne) és Carlo Ancelotti (PSG) kapta megosztva.
máj. 20
12:30
Videó: „A DVSC formája aranyat érhetne, de csak 3. lesz” (She)
Újabb bejegyzéssel jelentkezett videoblogjában Bognár György. A Nemzeti Sport és az NSO Tv állandó szakértője ezúttal az FTC–MTK örökrangadót, a Debrecen paksi győzelmét és a Budapest Honvéd bajnokverését vette górcső alá.
máj. 20
12:30
Magyarország a 19. (Metropol)
A friss világbajnok svéd csapat az élre került a Nemzetközi Jégkorong Szövetség világranglistáján.
máj. 20
12:32
Milan: a rutinos kapus egy évvel szerződést hosszabbított (She)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik helyén végző Milan rutinos kapusa, Christian Abbiati elmondta, egy évvel meghosszabbította idén nyáron lejáró szerződését a milánói klubbal.
máj. 20
12:34
Légiósok: Életem legrosszabb meccse volt - Dzsudzsák (She)
Dzsudzsák Balázs, a Dinamo Moszkva magyar labdarúgója élete legrosszabb meccsének nevezte a vasárnapi, Alanyija Vlagyikavkaz ellen elveszített bajnokit (1–0), amelyen kiállították. A találkozó győztes gólját egyébként egy másik magyar futballista, Priskin Tamás szerezte.
máj. 20
12:42
Jó csapatot hagyok az utódomra - Rafa Benítez (Agroinform)
Elköszön a Chelsea történetének legnépszerűtlenebb menedzsere, Rafa Benítez.
máj. 20
12:44
Életem legrosszabb meccsén vagyok túl - Dzsudzsák (Agroinform)
Az Alanyija-Dinamo mérkőzés botrányos véget ért, négy játékost kiállítottak, a fővárosiakat erősítő Dzsudzsákot is.
máj. 20
12:48
Olasz bíró a BL-döntőben (Infostart)
Az olasz Nicola Rizzoli vezeti a szombati Borussia Dortmund-Bayern München döntőt a labdarúgó Bajnokok Ligájában.

Keresés