A gyermekvárás minden szépsége semmivé foszlott egy brit édesanya számára, mikor kiderült: új párja, akinek gyermekét a méhében hordozza, valójában egy gyerekgyilkos.
A szokottnál is durvább támadásba lendülnek idén nyáron a kullancsok és a szúnyogok. Míg előbbiek legnagyobb hányada épségben áttelelt, utóbbiak szaporodásának az ár-, majd az azt követő belvíz kedvezett.
Csak tippelni lehet, milyen erőviszonybeli eltolódás várható a spanyol futballbajnokságban. A Real Madrid az új szezonban előtérbe helyezi fiataljait, miközben a Barcelonának egyelőre edzője sincs.
16 évig nem találták azt a nőt, aki részegen balesetet okozva megölt valakit, majd megszökött a tárgyalás elől. Aztán Kanadában kicsit sokat fecsegett.
Tel–Aviv - Óriási a tét a Győr labdarúgócsapata számára a Maccabi Tel-Aviv elleni 2. körös Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján. Az esélyek ugyan nem az NB I aranyérmese mellett szóltak – hiszen az izraeli bajnok 2-0-ra győzött az ETO Parkban – de a legrangosabb európai kupasorozatban a továbbjutás komoly pénzdíjakkal kecsegtet, ezért is érdemes a végsőkig küzdeni.
Chesapeake Bay - Tizenkét métert zuhant autójával az az amerikai nő, akit egy magyar származású kamionsofőr tolt le az útról a tengeröböl fölött átívelő Chesapeake Bay hídról.
London - Robin Gibb (†62) után a szeretője is örökölt, de legkisebb lánya nem! A legendás Bee Gees popegyüttes énekes-dalszerzője 2011 augusztusában már tudta, a rákbetegség lesz a végzete. Végrendeletet készített, amelyet személyes asszisztense és sofőrje tanúsított.
Los Angeles - Aki próbált már sapkát vagy bármilyen fejfedőt tartós ideig kutyája vagy macskája fején tartani, az igazán tiszteletet érezhet Leah Workman iránt, aki saját gyártású parókáiban parádéztatja modelljeit vállalkozása népszerűsítésére.
NEW YORK - Az extravagáns popdíva, aki annak idején imádta meghökkentő ruháival és olykor-olykor gyomorforgató tetteivel sokkolni a nyilvánosságot, ledobta a textilt, és smink nélkül, a' la natúr állt kamera elé.
Főleg a hatvan feletti nők panaszkodnak, hogy több centit vesztenek korábbi magasságukból. Ám tudni kell, hogy megfelelő táplálkozással, a helyes testtartást célzó gyakorlatokkal és rendszeres testmozgással enyhíthetünk a folyamaton. Lássuk a jelenség magyarázatát és néhány fontos tanácsot!
Barcelona - Úgy tűnik, rosszul döntött Risztov Éva (27), amikor a világbajnoki felkészülés hajrájában, július elején otthagyta a hódmezővásárhelyi edzőtábort és mesterét, Széles Sándort (57). Legalábbis ezt sugallják a barcelonai vb történései: az olimpiai bajnoki címvédő a 10 kilométeres számban csak a kilencedik helyet tudta megszerezni.
Budapest – Legerősebb összeállításában utazik válogatottunk női kajakosrészlege az augusztus végén, szeptember elején esedékes duisburgi világbajnokságra.
A néni vélhetően a legidősebb alkalmazottja a étteremláncnak az egész világon. Mindez azután derült ki, hogy született egy cikk arról, hogy egy 88 éves bácsi is dolgozik a McDonald's-ban.
Magyarország - A világ legkeményebb versenyeként hirdetett evezős megméretésen akarja próbára tenni magát Rakonczay Gábor (32), aki tavaly a világon elsőként egy kenuval kelt át az Atlanti-óceánon, ezzel megszerezve a Guinness elismerését.
Két faluban, negyven helyszínen, 500 programmal, 1700 előadóval várja idén az érdeklődőket a Kapolcsi Művészetek Völgye. Márta István (61) 1989 óta szervezi a mára kultikussá vált nyári eseménysorozatot, amelyről idén nosztalgikus videosorozat is készült.
Budapest - Tömeg gyűlt össze 2003 augusztusában, Cserháti Zsuzsa (†55) temetésén, ehhez képest legfeljebb tízen jöttek el kedden a Farkasréti temetőbe, hogy halálának tizedik évfordulójáról megemlékezzenek, de a csokrok csodaszépek.
BUDAPEST - Megszületett Szögeczki Ági (37) kisfia! A VV3 egykori villalakója öt nappal a kiírt időpont után adott életet első gyermekének. A nagy hírt közösségi oldalán osztotta meg ismerőseivel a boldog anyuka.
A kétgyerekes apa barátnőjével és annak gyermekeivel nyaralni ment Törökországba. 2 millió forintot fizettek az utazásáért és az ellátásért, annak a szállodának, ahol a férfi egy szörnyű balesetet szenvedett. Egyelőre nincs felelőse a történteknek, pedig a tervezők iszonyú nagyot hibáztak.
Manuel Pellegrini nehéz hónapokat él át. A Manchester City újonnan kinevezett edzője idén áprilisban veszítette el édesapját, most pedig anyját gyászolja.
Budapest - Ez már a mélypont! 2013-ban kétezer eladott CD már kimagasló eredménynek számít. Ennél már nem lehet tovább csökkenteni az aranylemez követelményeit. A rendszerváltás előtt 100 ezer eladott album kellett hozzá! Szigeti Ferenc szerint ez megalázó, a Mahasz szerint abszurdum.
Budapest - Tovább izgulhatnak a devizahitelesek: értesüléseink szerint a szerdai kormányülésen, a korábbi hírekkel ellentétben, nem fog döntés születni a devizahitel-szerződések rendezéséről. Az azonban biztos, hogy a hitelcsomag nem terjed ki valamennyi lakossági devizahitelesre, csak a lakáshitelekre fog vonatkozni.
Budapest - Több ezer forintot lecsíphetnek maguknak a buszsofőrök azzal, hogy nem kapcsolják be a klímát – tudta meg a Blikk. Információink szerint ez az oka annak, hogy nemegyszer forróságban kénytelenek utazni a budapestiek.
A gyorséttermi lánc alkalmazottja olyan képeket posztolt, amelyek kiverték a biztosítékot. Az egyik a dolgozó a péniszével megérintette a szendvicskenyeret, két nappal korábban pedig a lefagyasztotta a vizeletét posztolta az étteremben.
Barcelona - Legyőzte 10-4-re az Európa-bajnoki címvédőt a magyar női vízilabda-válogatott! Merész András (50) szövetségi kapitány együttese kedden a világbajnokságon Olaszország ellen játszott rangadót, amelynek tétje az is volt, hogy melyik együttes szerzi meg a csoportelsőséget.