2013. augusztus 16. péntek

aug. 16
4:54
Vadra, halra és aranyérmekre hajt Decker (Blikk)
Szolnok – Horgászattal és vadászattal kapcsolódik ki Decker Attila (25). A világbajnok magyar férfi vízilabda-válogatott második számú kapusa imádja a természetet, az állatokat.
aug. 16
4:58
Haláltusája közben is verték az izsáki rendőrök (Blikk)
IZSÁK – Haláltusája közben sem kímélte a brutális rendőrpáros az agyonvert Bara Józsefet (†47) – derül ki a Blikk birtokába került kórszövettani leletek és a boncolási jegyzőkönyv összevetéséből.
aug. 16
5:02
Jobban lett, mégis meghalt a koraszülött (Blikk)
Miskolc – Szívbetegséggel jött a világra, ám budapesti kezelése után már jobban volt az a pár hetes koraszülött, aki, miután visszakerült a miskolci megyei kórházba, pár nap múlva, augusztus 1-jén életét vesztette.
aug. 16
5:12
Beperli a végrehajtót és a bankot Lippai (Blikk)
Budapest – Perre megy lassan egy éve tartó végrehajtási ügyében Lippai László (53). A színész, akinek 4,5 milliós autóját tavaly novemberben egy 61 ezer forintos bírság miatt vitte el a végrehajtó, megelégelte, hogy panaszai süket fülekre találnak, s hogy egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül az autón fennmaradt hitele miatt is.
aug. 16
5:12
Testőrök nélkül maradhat Orbán lánya lagziján (Blikk)
Budapest – Komolyabb izgalom nélkül várják Orbán Viktor (50) testőrei a miniszterelnök lányának, Ráhelnek (24) az esküvőjét.
aug. 16
5:12
Komoly fájdalmai vannak, de nem panaszkodik a sármos színész (hirado.hu)
Az akcióhős filmszínésznek most a legkomolyabb ellenféllel kell felvennieee a harcot.
aug. 16
5:30
Nem zárta le az egyetem Hujber diplomaügyét (Blikk)
BUDAPEST – Feljelentést tesz a Blikk ismeretlen elkövető ellen, miután szerda délelőtt egy e-mail író félrevezette a szerkesztőséget.
aug. 16
5:32
Kirakták a lakásából Bárdosit (Blikk)
BUDAPEST – Méltatlan helyzetbe került Bárdosi Sándor (36). Az olimpiai ezüstérmes birkózó korábbi egyesülete, a BVSC-t szponzoráló MÁV ugyanis arról döntött, hogy megvonja tőle azt a lakást, amelyben több mint tíz éve él.
aug. 16
5:34
Tönkretette a mellem a plasztikai sebész! (Blikk)
BUDAPEST – Nem meri felfedni szégyenében kilétét az a közismert fiatal nő, aki pert indított – a hozzá hasonlóan több más hírességet is operáló – plasztikai sebésze ellen, aki szerinte eltorzította a testét. Állítása szerint nemhogy fürdőruhára nem mer levetkőzni a strandon, még ő maga sem nagyon mer tükörbe nézni, hogy meglássa, mi lett a kebléből. Merthogy nem készült fel olyan eredményre,…
aug. 16
6:06
Lövöldözés volt a Móricz Zsigmond körtéren (hirado.hu)
Az MTI úgy tudja, az az S. Ábel lőtt, akit májusban első fokon 2,5 év börtönre ítéltek, mert a diáktársának megölésére készült.
aug. 16
6:24
Mélyponton: statisztának jelentkezett Csomor Csilla (BorsOnline)
A Barátok közt volt sztárja, Csomor Csilla az egyik modellügynökség több ezer, statisztaszerepre váró arca közé regisztrált. Ismerősei remélik: a tett­-erős színésznő nem megélhetési kényszerből jelentkezett.
aug. 16
6:24
Balog: Nem nagyon van mit Magyarország szemére vetni (hirado.hu)
A miniszter szerint képmutatás német lapok részéről Magyarországon erőszakosan romaellenes hangulatról beszélni, miközben Németországban nagyon súlyos bűncselekmények történtek.
aug. 16
6:26
A volt külügyminiszter lett az Iráni Atomszervezet elnöke (hirado.hu)
Ali Akbar Szálehi egyben az atomenergia ügyeiben illetékes alelnök pozícióját is betölti majd.
aug. 16
6:28
Amit tudni lehet a szeptemberben érkező okosóráról (hirado.hu)
Kiszivárogtatások szerint a jövő hónapban, a berlini IFA-n debütál a Samsung okosórája, együtt a Galaxy Note 3-mal.
aug. 16
6:30
Száz év után újra fészkel szirti sas Csehországban (hirado.hu)
Száz év után újra felszállt fészkéből egy szirtisas-fióka Csehországban.
aug. 16
6:42
Alekosz: a sakkozóknak is járnak a jó csajok (BorsOnline)
Különleges küldetést választott magának a ValóVilág4 győztese. Alekosz arra szánta el magát, hogy a bulvármédia segítségével népszerűsíti a szerinte méltatlan helyzetbe került sakkozást.
aug. 16
6:42
Román külügyminisztérium: Budapest látszatpolitikai lépést tett (hirado.hu)
Konjunkturális látszatpolitikai lépésnek tartja Bukarest, hogy Németh Zsolt bekérette Románia budapesti nagykövetét.
aug. 16
6:44
Orgona-trombita mű ősbemutatója Budapesten (hirado.hu)
Kollonay Zoltán zongora-orgonaművész különleges kompozíciója a Belvárosi Szent Mihály-templomban hangzik majd el vasárnap.
aug. 16
6:46
Nagy erejű földrengés Új-Zélandon (hirado.hu)
Áldozatokról, illetve anyagi kárról nem érkezett jelentés.
aug. 16
6:48
Felavatták Dobó István arcmását az egri várban (hirado.hu)
A várkapitányról nem maradt fent hiteles ábrázolás, ám pár éve fellelték az egykori egri hős maradványait.
aug. 16
7:00
Mi mit is kaptunk Orbántól? (BorsOnline)
Orbán Viktor kormányfő gáláns ajándékkal lepte meg a jövő héten férjhez menő világklasszis úszónőt: értékes herendi teáskészletet küldött Hosszú Katinkának és amerikai vőlegényének.
aug. 16
7:00
Csepreghy: A 8 ezer milliárdos uniós keret 100 százalékát lehívjuk (hirado.hu)
A rossz projektgazdáktól akár el is veheti az állam a fejlesztéseket.
aug. 16
7:02
Ateistát plusz pénzért temet csak el a lelkész (BorsOnline)
Százötvenezer forint ellenében járult volna hozzá Fülöpszálláson a református egyház ahhoz, hogy a falu temetőjében helyezzék polgári szertartással örök nyugalomra Seres Ferencet.
aug. 16
7:02
"A harag napja" következik Egyiptomban (hirado.hu)
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a szemben álló feleket maximális önmérsékletre szólította fel.
aug. 16
7:18
Szellő döntheti el, örökölnek-e az ikrei (BorsOnline)
Szellő István kezében van a gyermekei jövője, hiszen a megboldogult Renáta nem csak a lakását, annak hitelét is az ikreikre hagyta. Ha a híradós megmenti gyerekeinek örökségként az ingatlant, milliókat kell fizetnie.
aug. 16
7:18
A Szűz ma a legjobb döntéseket hozza - napi horoszkóp (hirado.hu)
Az Ikrek tündérmeseként éli meg ezt a pénteket, az Oroszlán és a Skorpió is remekül halad, a Nyilas idealizmusa nem ismer határokat.
aug. 16
7:20
Fenyegetik a miskolci kórház dolgozóit (BorsOnline)
Forrnak az indulatok Miskolcon, ahol kilenc kisbaba hunyt el tíz nap alatt a megyei kórház koraszülöttosztályán. Egyelőre senki nem tudja, mi okozta a haláleseteket.
aug. 16
7:36
Nem hisznek az epilepsziás sofőrnek (BorsOnline)
Sokan kétségbe vonják, hogy valóban epilepsziás roham miatt gázolt volna el öt embert J. György a fővárosi Örs vezér téren. A szakértő azonban lehetségesnek tartja a sofőr védekezését.
aug. 16
7:36
Csöndes a forintpiac (hirado.hu)
Alig mozdult az árfolyam péntek reggelre.
aug. 16
7:38
Augusztus 20.: több ezer rakéta, különleges programok (hirado.hu)
A korábbinál is nagyobb szerepet kapnak a színek az augusztus 20-ai fővárosi tűzijátékon, amelynek három felvonását a Balatonon is előadják. A közmédia is különleges programokkal készül az ünnepre.
aug. 16
7:40
ENSZ: humanitárius segély kell Észak-Koreának (hirado.hu)
Sürgősen 98 millió dolláros azonnali segélyre lenne szükség a világszervezet szerint.
aug. 16
7:42
Vegyes képet mutat a zalai kukoricatermés (hirado.hu)
A tavalyi kemény szárazságot követő termésnél jobb, de az átlagostól elmaradó hozamok várhatók idén a kukoricából Zalában.
aug. 16
7:54
Hujber ügyében mégsem zárult le a vizsgálat? (BorsOnline)
A színművészeti egyetem cáfolta, hogy lezárult volna a Hujber Ferenc szakdolgozatával kapcsolatos vizsgálat. A színészt meglepte a dolog, mert előző nap pont az ellenkezőjéről értesült.
aug. 16
7:54
Szudáni áradások: több mint ötven halálos áldozat (hirado.hu)
A szudáni meteorológiai intézet szerint az elkövetkező napokban a heves esőzések folytatódása várható.
aug. 16
7:56
Soros százmilliói erősítik a „civil” baloldalt? (hirado.hu)
A Soros György nevével fémjelzett alapítvány tavaly közel félmilliárd forintot költött a hazai civil ellenzék megerősítésére - írta a Heti Válasz. A lap újságírója a 180 percben elmondta: a leghangosabban tüntető civil szervezeteknek alig van más forrásuk.
aug. 16
8:12
Miről beszélgetett Orbán és Csányi? (BorsOnline)
A magyar–cseh focimeccsen egymás mellé ült Orbán Viktor és Csányi Sándor. Mindenki árgus szemekkel figyelte ôket: Orbán egyik erős embere, Lázár János ugyanis uzsorásnak nevezte az OTP elnök-vezérigazgatóját. Erre Csányi feljelentette az államtitkárt. Kerestük Lázárt, hogy mit szól a találkozóhoz, de nem sikerült elérnünk. Megkérdeztük a miniszterelnök sajtófônökét is, miről beszélgetett a…
aug. 16
8:12
Új-zélandi földrengés: csak kisebb károk keletkeztek (hirado.hu)
Az új-zélandi szervek értékelése szerint a földmozgás 6,6-es erősségű volt. Az amerikai földtani intézet 6,8-es erősséget mért. A rendőrség közlése szerint senki sem sérült meg.
aug. 16
8:30
Aki ilyen tüneteket észlel magán, mégis jobb, ha orvoshoz fordul (hirado.hu)
A betegséget szinte mindenki ismeri, mégis lenéző humorral emlegeti a köznyelv.
aug. 16
8:32
Október végén tartják a cseh választásokat (hirado.hu)
Október 25-26-ra írja majd ki a cseh államfő az előrehozott parlamenti választásokat; a képviselőház kedden várhatóan feloszlatja magát.
aug. 16
8:48
Vizsgálat indult az izsáki zsaroló rendőrök ellen (BorsOnline)
Hivatalosan is vizsgálják, hogy felettesei valóban megfenyegették-e a törzszászlóst, aki koronatanú az izsáki rendőrőrsön halálra vert Bara József ügyében.
aug. 16
8:50
Bükfürdő Gyógy- és Élménycentrum új lakója, SPAncsi a pingvin. (x) (BorsOnline)
Bükfürdő vendégköre folyamatosan változik: a különleges adottságú gyógyvíznek köszönhetően még napjainkban is rendkívül magas a gyógyulni vágyók létszáma, azonban egyre nagyobb arányt képviselnek a családos, gyermekkel érkező látogatók.
aug. 16
9:06
Őrület: Győzike megtalálta a világ közepét (BorsOnline)
A hatodik nászútjáról frissen hazatért Gáspár Győzőt annyira elkápráztatta a Kárpátok környéke, hogy lelkesedésében most mindenkit oda küld.
aug. 16
9:06
Várkonyi Andrea ösztönösen neveli lányát (Metropol)
Párja, Bochkor Gábor segítségével tudja összeegyeztetni a munkát és a gyermeknevelést a TV2 Tények népszerű híradósa.
aug. 16
9:06
Mínuszban kezdett a BÉT (hirado.hu)
Az elemző egész napra rossz hangulatot jósol.
aug. 16
9:08
S. Ábel lövöldözött Budapesten? (BorsOnline)
Több lövést leadott egy férfi csütörtök este a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben, személyi sérülés nem történt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese péntekre virradó éjszaka az MTI-vel.
aug. 16
9:08
Neon vízesés (Metropol)
Két fiatal kaliforniai fotós fényrudakat dobott különböző vízesésekbe.
aug. 16
9:08
Csecsemőhalál: iratokat foglaltak le a Borsod megyei kórházban (hirado.hu)
Néhány napon belül 9 csecsemő halt meg az intézményben.
aug. 16
9:10
Lottóláz: havi 5 millió forintot kamatozik a nyeremény (BorsOnline)
Sorban állnak a lottózókban, külföldről is sokan jönnek át a határon szerencsét próbálni, mivel az ötös lottó e heti húzásán 2 milliárd 260 millió forintot lehet nyerni.
aug. 16
9:24
Mostanában deszkával hasít Hosnyánszky (BorsOnline)
Egyre járatosabb a wakeboardozásban Hosnyánszky Norbert, a Barcelonában világbajnoki címet szerzett vízilabda-válogatott ásza, akit a barátai képeznek ki az extrém vízi trükkökre.
aug. 16
9:24
Halálos baleset Szentkirálynál (hirado.hu)
Egy ember meghalt, egy másik megsérült a 4623-as úton, Szentkirály és Tiszakécske között történt balesetben.

Keresés