Gödöllő — Menteni akarta magát a gödöllői rablógyilkossággal gyanúsított S. Márk (20), amikor azt állította, hogy bedrogozva, egy kigyúrt férfi tanácsára rabolta el M. Juditot (†30), és végzett vele brutális kegyetlenséggel.
SZEGED — Mint azt a Blikk megírta, Kasza Tibi (35) édesanyja a múlt héten pont aznap esett diabéteszes kómába, amikor fia a Kasza című show-műsorát forgatta egész álló nap. Az énekes-showman imádott mamája azóta jobban van, de ahogy Tibi fogalmazott: „Még gyenge, mint a harmat."
Budapest - Hiába a hangoztatott takarékosság, a politika nem magán spórol! A miniszterek nem fukarkodnak a közpénzzel, ha államtitkáraikról, helyettes államtitkáraikról van szó: sokuknak bújtatott fizetésemelést adnak.
Budapest-Kolozsvár - Fergeteges, kalandfilmbe illő fordulatokban bővelkedett Feke Pál (32) útja Kolozsvárra, ahová a színészt a helyi Magyar Napokat záró István, a király címszerepére várták az erdélyi városba.
Budapest - Olyan gyönyörű lányunokával ajándékozta meg Koncz Gábort (75) Tekla lánya, hogy már nem is vágyik fiúunokára. A Kossuth-díjas színművész, rendező mindkét lánya kislányt szült, és mindkettő olyan erős, életrevaló, hogy egyenesen olimpikont akar belőlük neveli.
LEÁNYFALU — Gondoskodó férj és édesapa Fábry Sándor (59): élettársa, Zsuzsi (45) és közös kislányuk, Borika (3) mindent megkap, amire csak szüksége van. Bejárónő, bébiszitter és kertész gondoskodik arról, hogy a legnagyobb kényelemben élhessék mindennapjaikat a Fábry-villa lakói.
Frissen készült fotók szivárogtak ki a Swing című film forgatásáról. A képeken a felismerhetetlenségig kisminkelt Kulka János látható, aki szerint a szerepe egy elképesztő utazás a nemek között.
Haláláig hónapokon át középkori módszerekkel kínozták a 25 éves B. Rékát, a gyilkosság három gyanúsítottja ellen nemrég zárták le a nyomozást. Egyikük, M. Zoltán feljelentette az őt kihallgató rendőröket, az ügyészség kényszervallatás miatt indított eljárást.
Mézesheteit, illetve – mivel feltehetően csak egyetlen hétről van szó – mézeshetét tölti Vajna Tímea és férje, Andy Bora Borán. Cápákat fotóznak, hajókáznak, az ifjú feleség pedig jet skizik – mindez milliókba kerülhet a Föld legszebb szigetén.
Keresztes Ildikó szeme sohasem maradt szárazon az X-Faktor drámai, érzelmes pillanataiban. Bár a sírós mentor távozott a show-ból, könnyekben nem lesz hiány: Tóth Gabi átvette a stafétabotot.
Forrnak az indulatok Piliscséven, ahol egy 14 éves lány gyereket szült, majd lelépett a megrontójával. Az önkormányzat állítja: hiába kérték a gyerekek kiemelését a családból.
Nem egy, hanem már két bűncselekmény elkövetésével vádolta meg az ügyészség a ma kezdődő perben Eva Varholikova Rezesovát, a milliárdos gázolóként elhíresült 36 éves asszonyt, aki tavaly augusztusban luxusterepjárójával ütközött az M3-as autópályán, és ezzel négy ember halálát okozta.
Kőkemény kritikával illeti a honi bokszszövetséget Kovács István. Úgy látja, az elnökség sokkal többet tehetne a gyenge eredmények javításáért. Egy percet sem késett Csötönyi Sándor visszavágása…
Teljes hírzárlatot kért esküvője ügyében Orbán Ráhel. Ennek egyik oka az, hogy édesapja, Orbán Viktor kikotyogta a frigy titokként kezelt dátumát. Az ifjú pár fotóit azonban el fogják juttatni a kiválasztott lapokhoz.
A Bors utánajárt, mi lett a Szombat esti láz versenyzőivel a táncos műsor után. Míg Dundikának és Istenes Bencének nincs ideje táncolni, Varga Izát egy jóval komolyabb ok parancsolta le a parkettről.
Összesen tizenöten sérültek meg, amikor összeütközött egy menetrend szerint közlekedő autóbusz és egy kamion kedd reggel a 83-as főúton, a kajárpéci lehajtó közelében. Nyolc embert kórházba szállítottak - közölte a katasztrófavédelem győri szóvivője az MTI-vel.
Hiába szólította fel színvallásra a korábbi lágerparancsnok, Csatáry László emlékére molinót készítő drukkereket Kubatov Gábor, az FTC elnöke, a zöld-fehér tábor összezárt. Eldurvulhat a helyzet.
Macskájuk szobájában szállásolták el Pimasz urat Kordáék. A műsorvezetőnek ennek ellenére nem lehetett oka a panaszra, hiszen Korda Cili sokáig egy aranyszínű franciaágyon töltötte az éjszakákat.
Az év legnehezebb hetének eddig január első hét napját tartották, de szakemberek kimutatták: valójában augusztus utolsó hete visel meg bennünket a leginkább. Ennek pedig az az oka, hogy ez átmeneti időszak az önfeledt nyaralás és a munkás őszi időszak között.
Eső, tömeg, ideges-, fel-alá rohangáló emberek. Nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne összefoglalni a tegnapi napot, amely ha nem tudnánk, hogy milyen hét van, gyakorlatilag egy átlagos hétfőnek is elmehetne.
Két különleges majomfajta utódja nevelkedik a Szegedi Vadasparkban: míg Balut, a bőgőmajomkölyköt nem fogadta el édesanyja, ezért gondozó neveli, addig a bambuszmakikölyök élvezi családja szeretetét és az anyai gondoskodást. Mindkettő látható már.
Intő példaként szolgálhat a következő, egészen elképesztő videó azoknak, akik azt fontolgatják, hogy nagyobb nyilvánosság előtt kérik meg szerelmük kezét. A túláradó szerelem ugyanis, mint az ábra mutatja, nem mindig talál megfelelő fogadtatásra.
Körülbelül 20 devizahiteles kezdett tüntetésbe kedd délelőtt a fővárosi Nagykörúton a Nem adom a házam elnevezésű civil szervezet kezdeményezésére.A tüntetők gyakorlatilag megbénították a körút forgalmát, a demonstráció erős rendőri kíséret mellett zajlik.
Tagadta bűnösségét, és nem tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszék épületében kedden megkezdődött büntetőperben Eva Varholiková Rezesová (35), aki a vád szerint ittasan, a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy évvel ezelőtt az M3-as autópályán.
A nyugati erők már készülődnek, Bassár el-Aszad elnök fenyegetőzik és akár Irán is bekapcsolódhat a hacokba. A szíriai háború már a küszöbön áll. Akár globális konfliktus is lehet a támadásból?
Az első pofon a legnagyobb - mondja a jól ismert nóta és vélhetően most már Péter is. A magyar fiatalember 100 pofont gyűjtött be sikerrel, s mindezt videóra is vette.
Katy Perry rapperstílusban vicsorított, Justin Timberlake díjakat kaszált, Lady GaGa és Miley Cyrus vetkőzött az idei MTV video- és zenei díjátadó gálán.
Tagadta bűnösségét, és nem tett vallomást a Budapest Környéki Törvényszék épületében kedden megkezdődött büntetőperben Eva Varholiková Rezesová (35), aki a vád szerint ittasan, a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy évvel ezelőtt az M3-as autópályán.
Ismeretlen ember egy bomba pontos mását helyezte el a XVIII. kerület egyik villanyoszlopára. A tűzszerészek azonnal megállapították, hogy a bomba hamisítvány. A rendőrség nagy erőkkel keresi a pánikkeltőt.
Sokféle módja létezik annak, hogy az ember megsérüljön egy bikafuttatáson. A hagyományos, pamplonai rendezvényen például minden évben tucatnyian szereznek akár komolyabb sebeket is a kegyetlen játék közben. Amerikában azonban kissé máshogy megy az ilyesmi.
Karriert csinált Amerikában Noszály Sándor. Az egykori magyar éljátékos három éve költözött ki Los Angelesbe, és teniszoktatóként olyan hírességeknek ad leckét, mint Bill Gates és Pierce Brosnan.
Időről-időre előkerülnek különös felvételek Nessie-ről, azaz a Loch Ness-i szörnyről. Azt eddig senki nem tudta kideríteni, hogy a Skócia második legnagyobb tavában valóban él-e valamiféle különös, óriás lény, vagy sem. Egyelőre leginkább az a teória tűnik valósnak, hogy a legenda a turizmust szolgálja. Hacsak ki nem derül, hogy a legutóbbi felvételen valóban több van, mint egy különös…
Bár az egyik legfontosabb szereplője az RTL Klubon látható Szulejmán című sorozatban, Meryem Uzerli mégis úgy döntött, kilép a telenovellából. Ezen a legtöbb rajongó teljesen kiakadt, ám amikor megtudták, miért is döntött így, elcsendesedtek.
A virtuális életbe is betörtek a babonák és hiedelmek. Pénztermő fák, megszakíthatatlan lánclevelek, szerencsehozó e-mailek határozzák meg sokak mindennapjait.
Budapest — Most már a pénzintézetek is mentenék a devizahiteleseket! Letette ugyanis javaslatát a kormány elé a Bankszövetség, amely szerint jelentős áldozatvállalásra is hajlandóak az adósok érdekében.