Nem vették észre időben a fiatalembernél a daganatot, ami majdnem az életébe került. Mikor másodszor is kiújult, megint hazaküldték, holott egyértelmű volt, ugyanaz a betegsége, amely ráadásul az életét is veszélyezteti.
Szétszéledhet a klub történetének legsikeresebb csapata Barcelonában. A futballisták meg sem közelítik valós tudásukat, sokak szerint gondolatban már új állomáshelyükön járnak.
Nagy reményekkel várja Jason Statham Budepatere érkezését egy magyar férfi. Osvárth Máté reméli, hogy a filmesek felfigyelnek rá, mint a színész kiköpött mására.
Egy esküvővel lepte meg mit sem sejtő párját egy kanadai férfi – az ara egy levélből tudta meg, hogy aznap délután összeházasodnak, miután a férfi titokban mindent elrendezett.
Hiába kerül elő több tucat filmben Budapest mint helyszín, a magyar főváros nagyon keveset tud ebből kamatoztatni. A Bors összegyűjtötte azokat a legismertebb filmeket, amelyekben Budapest szerepel. Sokszor nem is nálunk forgattak a készítők.
London — Nagypapakorban lesz újra apa Bernard Ecclestone (83)? A Forma–1 első számú vezetője előbb „megszegte" ígéretét, s azután, hogy több mint 100 milliárd forintnyi összeget bukva elvált második feleségétől, a horvát Slavica Radictól (55), 2012-ben elvette a brazil Fabiana Flosit (37), ráadásul már a gyerekvállalásról beszélnek.
A filmekben másfél órát, a könyvekben az utolsó oldalig kell arra várni, hogy a szereplők kimondják: szeretlek. Ám az élet más. Egyesek hiába várják párjuktól a bűvös szót, mások pedig már elkoptatták a gyakori használattal.
Újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg Simon Gábor volt MSZP-s országgyűlési képviselőt a Központi Nyomozó Főügyészség hétfőn. Simon Gábort a kihallgatása után őrizetbe vették - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
Hatalmas eljegyzési gyűrűt ábrázoló képet posztolt közösségi oldalán George Clooney exe. A horvát fürdőruha-modell András yorki herceg barátnője – a hercegi palota cáfolta, hogy eljegyzés történt volna.
Izgalmas Forma–1-es idényre számít Button, a McLaren brit pilótája, aki élete legszigorúbb diétájával kínozza magát. A 2009-es világbajnok örül a Red Bull szenvedésének.
Hatalmas eljegyzési gyűrűt ábrázoló képet posztolt közösségi oldalán George Clooney exe. A horvát fürdőruha-modell András yorki herceg barátnője – a hercegi palota cáfolta, hogy eljegyzés történt volna.
Remekül indul a 300 második része, de aztán félrecsúszik. Spártaiak alig szerepelnek a filmben, ám nem ez a legnagyobb hibája A birodalom hajnalának. Azt a színészekben kell keresni.
Jelentkezett az az olasz férfi, akinek tavaly ellopott útlevelével szállt fel egy ismeretlen a szombaton eltűnt malajziai utasszállítóra. Egyelőre próbálják azonosítani ôt. A Pekingbe tartó gép roncsait nem találják.
Pécs – Ki hitte volna, hogy ilyen is van? Harmincévesen mutatkozott be a labdarúgó-NB I-ben, most pedig az élvonal harmadik legjobb góllövője Koller Krisztián (30).
A kaliforniai Palm Desert kórházában lábadozik már az a 71 éves nő, akit a tűzoltóknak kellett kiszabadítania egy 75 ezer tagot számláló gyilkosméhraj támadásából.
Székesfehérvár – Továbbra is a bajnoki cím megszerzéséért küzd a Videoton, azonban egyre nehezebb a fehérváriak dolga, ugyanis a vasárnapi, Paks elleni 2-2-es döntetlen után már hat pont a hátrányuk az éllovas debreceniekkel szemben.
München – Megállítják-e a Bayern Münchent? A labdarúgó-Bajnokok Ligája címvédője lenyűgöző formában van idén is, az elmúlt kiírásban a BL mellett a német bajnokságot, a kupát, az európai Szuperkupát és a klubvilágbajnokságot is megnyerő focicsapat 2014-ben sem lassít.
Magyarország — Ismét egy hűséges olvasónk lett Fortuna kegyeltje. Vaszula Antalra (82) és családjára rámosolygott a szerencse, hiszen megnyerték a 20 darab Shakira parfüm-ajándékcsomag egyikét.
Bár a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-szobrot nem sikerült bezsebelnie, mégis nagy öröm érte Christian Bale-t, ugyanis felesége, Sibi Blazic második közös gyermeküket várja.
A héten feltámad a remény a jólét és a szerencse iránt. Ez néhány jegy szülöttére kedvezően hat, mások azonban felelőtlenné válnak. Demeter Mónika asztrológus számította ki, hogy mire érdemes figyelni a következő napokban.
Érd — Kíváncsian pislog a világra anyukája, Marlyn Mónika (39) karjaiból a kis Hunor. A kisfiú, aki ikertestvérével, Titanillával januárban született, fél szívvel él: a létfontosságú szerv bal kamrája és bal pitvara ugyanis nem fejlődött ki.
Budapest — Felkészítőtábor, edzések, barnítás, sminkelés, fodrász – minderre szükség van, hogy a lányok a legjobb formájukat mutassák egy-egy szépségverseny döntőjén.
Budapest — Vasárnap kora este alig két órával A Nagy Duett műsora előtt még az is kétséges volt, hogy Liptai Claudia (40) meg tud-e szólalni, nemhogy az, képes lesz-e levezetni a TV2-n egy háromórás élő show-t.
Jakarta — Meglehetősen rendhagyó helyet választott a sütkérezéshez ez a béka, amit az indonéziai főváros mellett, egy tóban fotózott egy arra járó fotós.
Azonnal életét vesztette az egyik chicagói „turkáló” eladónője, amikor a használt ruhák válogatása közben véletlenül elsült az egyik adományzokniba rejtett fegyver.
Budapest — Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöknek küldte el a hétfőn megjelent Pártházból börtönbe című könyvének egy példányát Zuschlag János egykori szocialista honatya.
Budapest — Izzott a levegő Gregor Bernadett (41) táncpróbáján. Már megkezdték a felkészülést a Szombat esti láz sztárpárosai, hogy külön-külön egy versenytáncos segítségével megmutassák, mire képesek a táncparketten.
Tüdőgyulladást kapott Janza Kata (40)! Kérdés, a mindig közvetlen és szerény színésznő színpadra állhat-e majd az Amerikai komédia jövő heti bemutatóján?
Indonézia - Karácsony második napja volt, vasárnap, és hét ágra sütött a nap. A délkelet-ázsiai strandokon lustán fürdőző emberek álmukban sem gondolták, hogy néhány órán belül a történelem egyik legsúlyosabb, 228 ezer halálos áldozatot követelő természeti katasztrófáját fogják átélni.
Olinda — Ásványi olajat és alkoholt fecskendezett a bicepszébe a brazil Arlindo de Souza, aki azt állítja: a különleges eljárásnak köszönhetően neki van a legvaskosabb felső karja Brazíliában.