Budapest — Bár a második tárgyaláson már nem nyomták el a méltatlankodó bekiabálások a bíró hangját, még így sem hallott szinte semmit Biszku Béla (93) egykori belügyminiszter, aki ellen tavaly emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség háborús bűntett és más bűncselekmények miatt.
Mindegy is. Most éppen “Az ötpárti ellenzéki szövetségként” hivatkoznak önmagukra legújabb közleményükben, ami amúgy a vasárnapi demonstrációról szól. Ez ugye a március 15-én elmaradt vihar miatt elmaradt demonstráció pótlása.
2015-től a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után kell díjat fizetni, és 1000 kilométerrel növelik a díjfizetési kötelezettség alá vont szakaszok hosszát a kétszer kétsávos autóutak hálózatában.
Az iraki országos Független Választási Bizottság összes tagja benyújtotta lemondását a parlamentnek, hogy így tiltakozzanak a politika és az igazságszolgáltatás beavatkozásai ellen az egy hónap múlva esedékes parlamenti választások menetébe - közölték kedden illetékesek.
Javarészt európai uniós támogatással megvalósuló, csaknem hét és fél milliárd forint értékű, struktúraváltoztatással járó fejlesztés alapkövét tették le kedden a szolnoki Hetényi-kórházban.
Keresztbe fordult egy kamion a Pest megyei Üllőt Gyömrővel összekötő úton, emiatt a környéken torlódás alakult ki - közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője kedd délután az MTI-vel.
Elárverezik azt a hordozható számítógépet, amelyről 1998 novemberében Bill Clinton akkori amerikai elnök az első hivatalos e-mailjét küldte, ráadásul egyenesen az űrbe.
Újabb, 29 miliárd forintos gyártókapacitás-bővítő beruházást hajt végre a Denso székesfehérvári üzemében - jelentette be Jiro Ebihara, a Denso Gyártó Magyarország Kft. elnöke az Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen tartott tájékoztatóján.
Legalábbis ezt állapította meg a parlament nemzetbiztonsági bizottsága. Ami csak azért fura, mert Welsz kapcsolatban állt a Sólyom Airwaysszel, aminek az igazgatója pedig kapcsolatban állt a titkosszolgálattal. De valószínűleg nem ez a legfurább csavar az ügyben. (Via MTI)
Óva is intette ettől Vlagyimir Putyint. “Úgy gondolom, rossz döntés lenne, de Putyin Oroszország elnöke, és végül ő lesz az, aki meghozza a döntést” – mondta. (MTI)
Ezt több különböző tanulmány is igazolta. Enyhíti a depressziót, segít a szorongás leküzdésében és óvja az agyat az öregedéstől. És olyan, mintha meditálna. Sőt, még a poszttraumatikus stressz leküzdésében is segíthet. Hogy máris jobban érezhesse magát, itt megtanulhatja, hogyan köthet … Folytatás
Jelenleg nincs arra vonatkozó adat, hogy a Simon-üggyel összefüggésbe hozott, a múlt csütörtökön meghalt Welsz Tamás vállalkozó titkosszolgálatoknak dolgozhatott.
A köztársasági elnök szerint a vallási fanatizmus soha és sehol nem tud választ adni a társadalmak valódi gondjaira, és a nyugodt, békés gyarapodás feltételeit csak egymást tisztelve, egymás tapasztalatait átvéve lehet biztosítani - derül ki a Köztársasági Elnöki Hivatal.
Miami – Élete álmát teljesítette a héten a születésnapját ünneplő Tolvai Renáta (23), az énekesnő ugyanis Miamiban járt. Már gyerekkora óta vágyott oda, de azt még a legmerészebb vágyaiban sem fogalmazta meg, ami történt vele.
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint az LMP együttműködik a Fidesszel - erről Kerék-Bárczy Szabolcs beszélt keddi, budapesti sajtótájékoztatóján, két fővárosi kerületi önkormányzati esettel igyekezve alátámasztani kijelentését.
Budapest — Pénzt hozott Delhusa Gjonnak (60) a stílusváltás! Az énekes körülbelül két hónappal ezelőtt nagy lépésre szánta el magát: megvált hosszú hajától, és felnyíratta azt.
Őrizetbe vettek New Yorkban négy bázisugrót, aki leugrott a szeptemberben 2011-es terrortámadásban ledőlt ikertornyok helyén felépített One World Trade Center tetejéről - közölte kedden híroldalán a CNN.
Teljesítménye a megelőző évhez képest 22 százalékkal nőtt, a bruttó hozzáadott értékből az ágazat 4,8 százalékkal részesedett - mondta az agrárgazdaságért felelős államtitkár.
Sokszínű programmal várja a közönséget a szerdán kezdődő Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM); az április 7-ig tartó fesztivál díszvendége az idén Oroszország, ehhez kapcsolódva szakmai programokat, vetítést, kiállítást, mesterkurzust is rendeznek a Nemzeti Színházban.
Ismét működnek a sorompók Hatvan és Hort-Csány között, miután a szakemberek pótolták a korábban ellopott kábeleket - közölte a Mávinform kedd délután az MTI-vel.
Hétfő estére már tizennégyre nőtt az Oso településen szombaton történt földcsuszamlás halálos áldozatainak száma, és mintegy 176 embert eltűntként tartanak számon.
Mesterházy Attila nem megy el a nemzetbiztonsági bizottságnak a Simon-Welsz-ügyet vizsgáló ülésére, mert törvénytelennek tartja a testület ténymegállapító vizsgálatra vonatkozó kezdeményezését. Ezt a MSZP elnöke közölte nyíregyházi sajtótájékoztatóján.
Ezen a héten még 25-30 százalékos engedménnyel kínálja nyári útjait több utazási iroda. A mézesmadzagként elhúzott kedvező ár mellett nem árt, ha alaposan tájékozódik az ember, milyen veszélyek leselkedhetnek rá, amik tönkretehetik a vakációt.
Marcona politikusok üzenik a fridzsideredből, hogy keress egy gerendát és egy erős kötelet? Töltsd le a 14!-et, a 444 választási appját, aztán töltsd fel azt, ami téged idegesít a legjobban a mindenhova befurakodó magyar politikából! Ha ügyes vagy, wellness hétvégét nyerhetsz egy négycsillagos szállodában, hogy legyen hol kipihenned a választások fáradalmait.
Alighogy hazarepült Izraelből, már be is járta a Várkert Bazárt, ahol Ybl Miklós méltó utódainak nevezte a felújításban résztvevőket. A Bazárt még a választások előtt át akarják adni. (MTI)
Közvetve Robert Fico mellett állt ki egy tekintélyes szlovák bíboros, Ján Chryzostom Korec. A szlovák közszolgálati hírügynökségnek kedden azt mondta: a hivatalban lévő szlovák kormányfőben és államfőjelöltben minden olyan tulajdonság megvan, amellyel a leendő szlovák elnöknek rendelkezni kellene.
Az Európai Unió (EU) tagállamainak meg kell osztaniuk a menekültek fogadásából fakadó terheket, különös tekintettel arra, hogy az Európában menedéket kérők száma két évtizedes csúcsot ért el - hangsúlyozta kedden a svéd bevándorlási és menekültügyi miniszter.