Kettős győzelmet aratott a Mercedes: Lewis Hamilton Nico Rosberg és Sebastian Vettel előtt életében először nyerte meg a Maláj Nagydíjat. Nagyobb izgalmak csak a rajtnál voltak.
Egyszerűen nincs értelme nem kinn lenni valahol. Az Időkép előrejelzése szerint holnap estig marad ez a tavaszi mámor, utána egy minor hidegfront borzolhat majd dolgokat, de nagy felforgást nem csinál majd.
Megnyíltak a szavazóhelyiségek vasárnap reggel Törökországban, ahol 52,7 millió szavazó választhatja meg a polgármestereket és a helyhatóságok más tagjait.
A négy férfi március 3-án botokkal, kardokkal, lövöldözve akart rendezni egy, a kerületi kábítószer-terjesztés és területelosztás miatt keletkezett vitát.
Az EKB-nak nem kellene túlreagálnia, hogy ideiglenes és szezonális hatások miatt alacsony az infláció - mondta a német központi bank elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja.
Nemrég mi is beszámoltunk róla, milyen érthetetlen fóbiától szenved egy fiatal nő: retteg a sajtoktól, mert már a szaguktól és a látványuktól is fizikai rosszullét jön rá. Ha azt hitte, hogy ennél hülyébb beteges dolog nincs, hát nagyon téved. Nézze csak meg ezt a bizarr listát.
Kormányváltás kellett, hogy a 2007-2013 évi fejlesztési ciklusban az uniós pénzek lehívása ne kerüljön veszélybe, és a végrehajtott átalakítások révén az ország le tudja hívni a fejlesztési forrásokat - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
Nemrég mi is beszámoltunk róla, milyen érthetetlen fóbiától szenved egy fiatal nő: retteg a sajtoktól, mert már a szaguktól és a látványuktól is fizikai rosszullét jön rá. Ha azt hitte, hogy ennél hülyébb beteges dolog nincs, hát nagyon téved. Nézze csak meg ezt a bizarr listát.
Március 15-én elvitte a vihar, de Mesterházy, Gyurcsány, Bajnai, Fodor és Szabó Tímea vezetésével most bepótolják a Kormányváltók tüntetését. Jelentkezünk a helyszínről.
Úgy járt és beszélt, mint egy homoszexuális - ezért ölte meg az anyja. Korábban is elítélték bántalmazásért, de ennek ellenére nem vették el tőle a gyerekeit.
Gland - Hazatérhet Michael Schumacher (45) a Grenoble-i kórházból. A tavaly december 29-én síbalesetet szenvedő, és kómába eső német Forma–1-es autóversenyző svájci villájában 3,7 milliárd forintnyi euróból építenek speciális szobát, ahol tovább kezelhetik a három hónapja öntudatlan állapotban lévő legendát.
Az Európai Unió is felelős az ukrajnai válság kialakulásáért - mondta vasárnap Jean-Claude Juncker, akit az európai kereszténydemokrata és konzervatív pártok az Európai Bizottság következő elnökéül jelöltek.
Salzburg - Ijesztő jelent játszódott le a Red Bull Salzburg–Innsbruck (0-0) osztrák focibajnokin. A hazaiak magyar kapusa Gulácsi Péter (23) eszméletét vesztette azután, hogy az első félidő végén ütközött az ellenfél labdarúgójával, Christian Schillinggel (22).
A Krím félsziget lakossága a felmérések szerint az előző években nem akart lelkesen Oroszországhoz tartozni, ami érdekes megvilágításba helyezi a március 16-ai népszavazás rendkívül magas részvételi és támogatottsági adatát - derült ki egy helyi krími lap cikkéből.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és az ÁGOTA Alapítvány programja a sportolással kívánja csökkenteni az érintett gyermekek hátrányos helyzetét és veszélyeztetettségét.
Körülbelül 90 milliárd jüan (3250 milliárd forint) értékű vagyont koboztak el a kínai hatóságok annak a Csou Jung-kangnak a családtagjaitól és közeli munkatársaitól, aki a közelmúltig az ország egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hatalmú politikusa volt.
A Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt (KTI) az egyetlen politikai erő, amely valódi felzárkózást kínál azoknak, akik ma reményvesztettek a rendszerváltozás után huszonöt évvel is - mondta a pártelnök Nyíregyházán.
Az Európai Unió és Kína közti kapcsolatok szorosabbra fonásában is előrelépést szeretne elérni Belgiumban vasárnap megkezdett háromnapos látogatásán Hszi Csin-ping kínai elnök.
A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt Facebook-oldalára került fel egy fénykép, ami szerint léghajójuk már Budapest felett is felbukkant. Legalább láthatjuk, mire költi az országos listát állító párt az államtól kapott közel 300 millió forintot.
Szepang – Nagyot fordult a világ, üldözöttből üldöző lett! Az elmúlt években Sebastian Vettel (26) hátát nézte a Forma–1 mezőnye, idén viszont két futam elteltével a Mercedes uralja a világbajnokságot. Két hete Ausztráliában Nico Rosberg (28), vasárnap Malajziában pedig Lewis Hamilton (29) győzött. A négyszeres világbajnok Vettel, pedig kénytelen tudomásul venni, hogy a Red Bull versenygépe…
Vasárnap délután három óra után egy kevéssel a fővárosi Andrássy úton megkezdődött a baloldali összefogás pártjainak "kormányváltó" nagygyűlése. Az összefogást alkotók politikai erők eredetileg március 15-én tartottak volna nagygyűlést, de azt az időjárási körülmények miatt lemondták.
Nothing quite like the end of the world scene in Noah starting and 20 seconds later your movie theater starts shaking from an earthquake. — Philip DeFranco (@PhillyD) March 29, 2014 Los Angeles mellett 5,1-es erősségű földrengés történt. Akik eközben … Folytatás
A modell és egy kamasznyival idősebb színésznő barátnője a mexikói tengerparton szeretgették egymást. Nem igen érdekelte őket, kik látják, hogy mit csinálnak.
A nyugati szankciók okoztak „némi fennakadást” Oroszországnak, de a hatásuk nem fájdalmas – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.„”Nem akarom azt mondani, hogy a szankciók nevetségesek, és hogy egyáltalán nem törődünk velük; ezek nem kellemes dolgok (…) de keményebb időket is … Folytatás
Április 14-én lépnek fel a Müsziben. Az 1993-ban alakult finn zenekar humppa és jenkka zenét játszik. Főleg pop és rock számok feldolgozásait játsszák a polkához hasonló stílusokban. 2010-ben az Eurovíziós Dalfesztiválon is felléptek. Ez itt fent a Blitzkrieg Bop feldolgozása. (via)