Már nemcsak arra a nőre kíváncsi a világsajtó, aki betörte George Clooney-t, hanem látni akarják az anyját is. A mama közelebb áll korban leendő vejéhez, mint a lánya, de ez nem zavarja a családi idillt.
HAJDÚNÁNÁS — Miközben a villa két egykori gerlepárja, Zsolt (21) és Dorka (20) útjai már elváltak, és Simon (26) és Charlotte (26) sem alkotnak már egy párt, addig Iza (20) és Krisztián (23) felhőtlenül boldog.
Oxford - Angol orvos kutatóknak sikerült azonosítaniuk a rák őssejtjeit, amelyek a daganat keletkezéséért, növekedéséért és az áttétekért is felelősek.
Teherautó gázolt el egy kutyát Rómában. Társa, egy másik eb nem tud belenyugodni barátja halálába. Megpróbálja életre kelteni. A megrázó videót egy járókelő készítette
Különleges koncerttel készül hétfő este a Benkó Dixieland Band a Műpában. Az 1957-ben alakult zenekar 57 éve járja az országot és a világot, ebből az alkalomból azokat a legsikeresebb számaikat játsszák majd el, amikre Los Angelestől Moszkváig tombolt a közönség. A kivetítőn pedig a turnék alatt készült képeivel szórakoztatja Benkó Sándor (73) a nagyérdeműt.
Magyarország — Hétfőn indul a Blixx-nyár, és ebben természetesen Szabó Győző (43) színművész, játékunk arca is aktívan részt vesz! Lapunk 20 éves fennállását ünnepelve ismét megajándékozza olvasóit. A korábbi játékhoz hasonlóan éppen ezért a Blixx-nyárban is több mint 200 nyereménnyel és egymilliós fődíjjal is készültünk az olvasóinknak.
Budapest — Újabb magyar ügyességi játék mutatkozott be egy tudományos találkozón, a játék a Rubik-kocka nyomába léphet. Lányi Ádám (25) és Somlyó Tamás (25) október óta dolgozott a Feel Fluxon, ami egy bonyolult és kevéssé ismert mágneses kölcsönhatásra épül.
Budapest - Több mint 200 állatbarát gyújtott gyertyát tegnap Gazdagréten, hogy megemlékezzen Maylóról (†5), az ötödik emeletről kihajított Jack Russell-terrier kutyáról. A résztvevők „Halál az állatkínzókra" táblát is kifeszítettek, és jelképes sírt is emeltek a pokoli kínokat átélt ebnek.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania egy brit utasszállítónak, melynek a levegőben vált le egy darabja. Szerencsére a gépnek sikerült földet érnie, mielőtt tragédia történt volna.
A szörnyen eltorzult Mannan Mondal 50 évesen kaphatna új arcot, de a koldulásból élő, ritka rendellenességben szenvedő férfi inkább tovább kéreget, hogy lánya esküvőjére gyűjtse a pénzt.
New York — Félelmetesen lefogyott Angelina Jolie (38)! A színésznőt már fiatal kora óta a súlya miatt szekálják, környezete és rajongói úton-útfélen azt hangoztatják, hogy híznia kell.
Budapest — Az ének iskolája osztályfőnöke, Friderikusz Sándor feladata többek között gondoskodni arról, hogy a diákok jól érezzék magukat a sok-sok tanulás mellett.
BUDAPEST — Rekop György (30), a Showder Klub humoristája annyit „tépte a száját" a színpadon, hogy ma már sokan felismerik az utcán, de annak idején, amikor még kezdő stand-upos volt, a legtöbben Dopemanhez (40), alias Pityinger Lászlóhoz hasonlították őt.
Johnny Deppről azt hittük, bármit csinálhat, akkor is jól fog kinézni, ám nagyon csúnyán pofára estünk. A kopasz és megőszült színész ugyanis visszataszító látványt nyújt.
Budapest — Zene- és filmstúdiót nyitott Zámbó Árpy (55). Zámbó Jimmy (†42) testvére továbbra is a zenei pályán nyomul, de most kibővítette repertoárját, így már jöhetnek akár a felnőttfilmek is.
Az illinoisi anyuka rosszul lett és elájult a kormánynál a reggeli csúcsforgalomban. A gyerek átnyúlt, és maga kezdett el kormányozni, hogy nehogy belemenjenek valakibe.
Felcsút — A szakadó eső győzött Felcsúton. A DVSC labdarúgóinak várniuk kell még a bajnokavatásra, pénteken ugyanis bármennyire szerettek volna egy lépéssel közelebb kerülni az elsőséghez, nem léphettek pályára.
Egy floridai férfi többször megszúrta a nejét miután eljöttek a házassági tanácsadótól. Aztán maga ellen akarta fordította a fegyverét, amelyről végül lánya beszélte le.
Maradona a festői Ischglben síelt. A hírt az Ausztriában turnézó énekes, Robbie Williams tudatta a világgal, aki kiugrott a kocsijából, amint meglátta az egykori futballsztárt. Csak később derült, ki, hogy az isteni Diego helyett a hasonmását ölelgette...
A nő kocsit akart venni, vélhetően a nála lévő készpénz miatt ölték meg kellett meghalnia. A kétgyerekes anya gyilkosait hamar elfogták a New Jersey-i rendőrök.