Már a tanév első felében elkezdik oltani a 7. osztályos lányokat a HPV elleni vakcinával. Az iskolai kampányoltások részeként kaphatják meg ingyenesen a védőoltást.
A várakozásoknak megfelelően pártelnökké választotta szerdán a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Ahmet Davutoglu jelenlegi török külügyminisztert, aki a párt vezetésén kívül minden valószínűség szerint a miniszterelnöki posztot is átveszi Recep Tayyip Erdogan kormányfőtől.
Az Országgyűlés elnöke szerint olyan városvezetőket érdemes választani, akik a következő három és fél évben partnerei lesznek annak a kormánynak, melynek politikája elnyerte az emberek bizalmát.
A Franciaország és Németország közötti szövetség és a vállalkozásbarát gazdaságpolitika mellett foglalt állást szerdán Manuel Valls francia miniszterelnök a francia munkáltatói szövetség (Medef) nyári egyetemén.
Letöltendő börtönbüntetésre ítélt a Szentesi Járásbíróság szerdán, nem jogerősen két nőt, akiket jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalással és más bűncselekményekkel vádolt az ügyészség.
Az ajánlásgyűjtés harmadik napján már 238 jelöltet vettek nyilvántartásba a választási bizottságok: 26 polgármesterjelöltet, 39 egyéni listás jelöltet és 158 egyéni választókerületi jelöltet - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalának szerda esti adataiból.
A NATO-delegációjuk megelégelte, hogy az orosz katonák rendre ukrán területre “tévednek”. Ezért készítettek nekik egy hasznos térképet. “A földrajz nehéz tárgy. Itt egy kis segítség az orosz katonáknak, akik állandóan eltévednek”, írták efölé a térkép fölé: Geography can be tough. … Folytatás
Leszakadt egy teherlift ma Budapesten egy belvárosi étteremben, és egy férfi súlyosan megsérült – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Leszakadt egy teherlift szerdán Budapesten, egy belvárosi étteremben, egy férfi súlyosan megsérült - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Nagyon elszaladt a ló azzal a képmanipulálóval, aki egy címlap kedvéért teljesen felismerhetetlenné varázsolta Pamela Andersont. Nekünk percekbe telt elhinni, hogy az egykori színésznő néz ránk a képről.
Nyolcvanadik házassági évfordulóját ünnepelte egy dél-angliai házaspár, amelynek most 102, illetve 101 éves tagja még tinédzserként ismerte meg egymást, majd kelt egybe 1934-ben.
Egy bezárás fenyegette nagy múltú ifjúsági klub maradhat fenn az utcaművészet brit ikonja, a titokzatos Banksy jóvoltából, aki szülővárosának, Bristolnak adományozta A mobil szerelmesei című művét.
Korábban a Mávinform arról adott tájékoztatást, hogy Balatongyöröknél egy idős nőt halálra gázolt egy személyvonat, emiatt a helyszínelés és a hatósági intézkedések idején az érintett szakaszon nem jártak a szerelvények.
Az Erste Bank Hungary árfolyamértéken 95 milliárd forintos tőkeemelést kapott az anyabanktól, a zártkörű tőkeemelés teljes összegét árfolyamértéken már befizették a bank számlájára - közölte a hitelintézet a BÉT honlapján.
A Fővárosi Törvényszék szerdán maratoni tárgyalás után elutasította az AXA Bank Europe SA kontra magyar állam devizahiteles perben a pénzintézet kérelmét, amelyben általános szerződéses feltételeinek (ászf) tisztességességét kívánta bizonyítani.
A tilalom miatt az ország sok bevételtől esett el, s a természetvédelmi hatóságoknak súlyos anyagi gondjaik vannak - indokolta a vadászati tilalom részleges feloldását a tárca.
Egy tervezett beavatkozás keretében a generátor javítását végzik el a paksi atomerőmű kettes blokkjánál, ennek idejére felére csökkentik csütörtökön a blokk teljesítményét - közölte szerdán este Kovács Antal kommunikációs igazgató.
Legkevesebb tizenöt ausztrál vesztette életét iszlamista felkelők oldalán az Irakban és Szíriában dúló harcokban - közölte David Irvine, az ausztrál titkosszolgálat vezetője szerdán.
Csütörtöktől láthatja a nagyközönség a szentendrei Ferenczy Múzeum új szerzeményét, Jeges Ernő (1898-1956) Mátyás király tudósai körében című festményét a Pajor-kúriában.
Németország ötven évre bérbe veszi Csehországtól a prágai Lobkovic-palotát, amely mint a nyugatnémet nagykövetség székhelye 1989-ben történelmi események színhelye volt.
Egységes Demokrata Pártot kellene létrehozni - ezt javasolja a baloldalnak Gyurcsány Ferenc. Szerinte egy közös pártban erősebbek lennének. A szocialisták szerint ez Gyurcsány Ferenc víziója.
Forradalom Paulo Coelho művészetében: új könyvében, a Házasságtörésben a spirituális útmutatást lakossági szoftpornóval keveri. Csodálatos lelki utazás a testnedvek rejtélyes birodalmába.
A német kancellár egy szerdai telefonbeszélgetésben magyarázatot követelt Vlagyimir Putyin orosz elnöktől arra, hogy mit keresnek orosz katonák Ukrajna területén.
A kameruni hadsereg az országba betörő Boko Haram nigériai terrorszervezet közel harminc tagjával végzett az utóbbi napokban - közölte szerdán a kameruni közszolgálati rádió.
Száznegyvennégy év után először születtek Puerto Ricó-i amazonok olyan természetes fészekben a vadonban, amelyre egy nemzeti park területén kívül bukkantak.
Hassay Zsófia, a Fidesz-KDNP VI. kerületi polgármesterjelöltje és egyéni képviselőjelöltjei is összegyűjtötték az októberi önkormányzati választáson induláshoz szükséges ajánlásokat - közölte a Fidesz VI. kerületi szervezete.