A brit hadsereg vadászgépei azt követően kényszerítették földre a Katar Légitársaság egyik utasszállítóját, miután a pilóta olyan információkat kapott, hogy egy ismeretlen szerkezet van a gépen.
A beruházás első ütemében egyebek mellett felújítják a látogatók elől több mint 30 éve elzárt Török-kertet, a Szép-bástyát és megújulnak a várbéli közművek is.
Most oké, hogy az országban részleges államcsőd van, de ez egy csomó embert nem érdekel. Lehet, hogy én is megpróbálkozom egy ilyen barkóval, mint Axel Kicillofé. (via) Newsroom consensus: Argentina’s econ minister Axel Kicillof is the love child of John … Folytatás
Todd Rokita indiánai republikánus politikus szerint vigyázni kell, hogy a Közép-Amerikából az Egyesült Államokba illegálisan érkező gyerekek be ne hurcolják hazájukból az ebolát. Már ha eddig ez nem történt még meg. (MoJo)
Hatmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Kyäni Europe AB-re, mert a vállalkozás valótlanul tulajdonított egyes termékeinek betegségmegelőző, illetve gyógyító hatást.
Tizenegy éves kislánnyal fotóztak le egy férfi Kambodzsában, akit pedofília gyanújával tartóztatott le a rendőrség. Michael Jonest több kiskorúval látták együtt Phnom Penhben.
A Párbeszéd Magyarországért szerint ha megszületik a megállapodás, akkor az az Együtt-PM-et megkerülhetetlen tényezővé teszi ebben a folyamatban, ugyanakkor méltányos lesz az MSZP és a DK számára is.
Lehet, hogy én értek valamit nagyon félre, de a New York Times azt írja, hogy Bernie Ecclestone, fő Forma 1 főnök peren kívül megállapodott az ügyészekkel, hogy fizet 100 millió dollárt (23,5 milliárd forintot), azok pedig ejtik ellene a vesztegetés vádját. … Folytatás
Közösség elleni uszítás gyanúja miatt. Az izraeli nagykövet feljelentése után lépett az ügyészség. A polgármester izraeli zászlót taposott miszklibe, és kivégeztetett egy Netanjahu- és egy Simon Peresz-bábut.
Nyomozás indult a érpataki bábuakasztás ügyében közösség elleni uszítás bűntettének gyanújával. A Legfőbb Ügyészséghez az izraeli nagykövetség fordult az Érpatakon történtek miatt.
A cikk a w Sieci című közéleti hetilap hírportálján jelent meg, amely félmilliónyi olvasóközönségével a legolvasottabb lengyel konzervatív fórumnak számít.
Cséby Matyi és Csabi napközis iskolába indultak még hétfő reggel, ám oda már nem érkeztek meg. A Déli pályaudvaron viszont látták őket. A rendőrség keresi a tizenéveseket.
Maranello — Gigantikus születésnapi ajándékot szeretne Fernando Alonso a Ferraritól. Az olasz Forma–1-es istálló kétszeres világbajnok spanyol pilótája múlt kedden töltötte be 33. életévét, és ennek apropóján (is) új szerződést szeretne kiharcolni csapatánál.
A nagy kék ikeás szatyor praktikus is, strapabíró is. Na de, hogy emberek földi maradványait tárolják bennük egy plébánián, ráadásul öt éve, az azért elég erős műsor.
Mégsem kell börtönbe vonulnia Bernie Ecclestone-nak. A Forma–1 kereskedelmi jogait birtokló üzletember ellen megvesztegetés és hűtlen kezelésre való felbujtás volt a vád, de százmillió dollárért (kb, 23,5 milliárd forint) cserébe megszüntetik az eljárást.
Forrásaink megerősítették: Falus Ferenc lesz a baloldal közös főpolgármester-jelöltje. Hivatalosan cikkünk megjelenéséig még tárgyaltak. Közben az is eldőlt, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő „titkos fegyvere” elő sem kerül a választásokra.
Charles Stross volt a vendég a héten a Wired magazin Geek’s Guide to the Galaxy podcastján. Kiderül például, hogy a The Rhesus Chart című történetben azután lett Jeff Bezos amazonos főnök a gonosz, hogy Stross könyveit fekete listára tették az Amazonon. Itt le is … Folytatás
Nem tudni, a férje mit szól ahhoz, hogy most már ország-világ tudja: nem élnek házaséletet, mindenesetre Megan Fox nem tett lakatot a szájára, amikor a szexuális életükről kérdezték.
Traian Basescu román elnök egy kedd délutáni televíziós interjúban nyomatékosan hangsúlyozta: nem nevezi ki kulturális miniszterré és miniszterelnök-helyettessé Biró Rozáliát, és költségvetési miniszterré Claudiu Mandát.
Szexuális erőszak miatt kerülhet bíróság elé egy barcsi férfi, mert kikezdett 33 éves sógornőjével két hete. A rendőrök gyorsított eljárásban foglalkoztak az üggyel.
Budapest — Kidobta barátnője Gyurcsík Tibit (28) a lakásból! Az egykori x-faktoros kapcsolata csaknem zátonyra futott, ugyanis a sorozatos konfliktusok alaposan megtépázták szerelmüket.
Mintegy 3,5 millióan halnak meg évente a légszennyezés következtében világszerte - derül ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentéséből.