A nyár elmaradhatatlan frissítője – piknikhez is! – a Két cica konyhája bloggerétől. Kiváló ital egy nyári piknikre: nemcsak hűsítő és finom, hanem nagyon dekoratív, és többször is feltölthetjük vízzel. Készítsünk elő hozzá kanalakat, mert az uborkát és az áfonyát ki lehet eszegetni belőle. Előkészítés: 20 perc Elkészítési idő: 10 perc Nehézségi fok: 1 Hozzávalók 1 literhez: 1 liter…
Zseniális találmánynak látszik, és milyen szép! Egy brit dizájner feltalálta, amire mindannyian vágyunk: az ébresztőórával kombinált kávéfőzőt! A boldog tulajdonosnak nem kell mást tennie, mint előző este bekészíteni a kávébabszemeket és a vizet a szerkezetbe, majd beállítani, hogy hány óra hány perckor lépjen üzembe. A megadott időben a Barisieur (így hívják a kütyüt) apró fémgolyói indukciós…
Kitérők és betérők nem csak bringásoknak... Most már, hogy egy kezünkön is meg tudjuk számolni, hány hétvége van még a nyárból, húzzunk bele villámgyorsan az élmények győjtögetésébe! Ha jól beosztjuk az időnket, még egy bringatúrát is megejthetünk, aminek a nagy melegben is van varázsa. Én ugyan teljesítmény kényszeres vagyok, de tagadhatatlanul vonz még engem is, ha valami hangulatos, csalogató…
Világ introvertáltjai, egyesüljetek... mindenki külön-külön, az otthonában! Az introvertált és extrovertált személyiségek közötti ellentétet a modern pszichológia egyik atyja (oké, sok atyja volt, és akkor mi van?), C. G. Jung hozta divatba. Az introverziót a konyhanyelv „zárkózott", „befelé forduló", „magának való" kifejezésekkel is szokta helyettesíteni, de a szakemberek természetesen sokkal…
Brandon Goforth a vihar megszállottja. Figyel, kivár, kattint. Belegondoltatok már abba, milyen lehet a fotósok élete? Egész pontosan a természetfotósoké. Amikor nincs egy kijelölt, fix nap a fotózásra, nincs stáb, aki segíti a tökéletes kép elkészülését, csak te vagy egyedül. És várnod kell a tökéletes pillanatra. Nem tudod, mikor jön el, de azt igen, hogy készen kell állnod rá, különben ki…
Az üdítős palack legaranyosabb újrahasznosítási módja. Ide nézzetek, mit találtunk: Ugye, mennyire aranyos? És tudjátok, miből készült? Kétliteres üdítős műanyag palackból. Elkészítése pofonegyszerű, csak a festésnél kell némi kézügyesség és gyakorlat. Hozzávalók: - kétliteres műanyag palack - éles szike - ragasztó vagy cellux - akrilfesték Az ötlet forrását és elkészítésének lépéseit…
Az Aerobiológiai Monitorozási Hálózat mérései szerint a parlagfű pollenjéből még csak néhány szem fordul elő a levegőben, de koncentrációja szombaton már elérheti a tüneteket okozó közepes szintet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (MTI) szombaton az MTI-vel.
Az augusztus 4-én kezdődő héten is többször, többfelé lehet számítani záporra, zivatarra, és a hőség kissé mérséklődik, de a hétvégén már nem várható csapadék, és ismét 30 fok körüli meleg lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből.
Több mint öt méter átmérőjű, hét centiméter vastag spanyol tortillát sütöttek a hét végén a spanyolországi Vitoriában, amikor elkészült, másfél tonnát nyomott.
Rekordhosszúságú dugók alakultak ki szombaton a városokból vakációra kirajzók miatt a franciaországi utakon: a forgalmi torlódások összességében majdnem ezer kilométert tettek ki.
Nincs két egyforma nyár a Balatonnál; ez a mi tengerünk igazi arca - olvasható a sonline cikkében. Ha azt tudjuk csak mondani a turistának, hogy ötven százalék az esélye az ideális strandidőnek, akkor nem biztos, hogy idejön. Nem igaz, hogy a külföldiek ne lennének ezzel tisztában, a német útikönyvek vastagon szedetten írják: szeszélyes, bizonytalan a balatoni időjárás, tehát pontosan tudják, mi a…
Két mexikói köret, amit kár lenne készen vásárolni. Guacomole Elkészítési idő: 10 perc + a hűtés Hozzávalók (8 személyre): • 2 avokádó • 2 szál újhagyma • 1 nem csípős csilipaprika • 2 evőkanál korianderlevél • 1 citrom leve • só • bors 1. Vágd félbe az avokádókat, távolítsd el a magokat, még egyszer vágd félbe, és hámozd meg a gerezdeket. 2. Aprítsd fel, de nem túl kis darabokra, és egy…
Felfüggeszthető, vászonfalú, fapadlós, választható színben. Kicsit drága mondjuk... A kempingezés egy teljesen új dimenzióját tárta fel előttünk a roomoon, ez az elképesztő, kézzel készített sátor, amelyet vastag faágra felfüggesztve kell használni. Bár az még nem világos előttünk, hogyan mászik ki és be a táborozó, csodálatosnak tartjuk azt a perspektívát, hogy a rugós tartószerkezetnek…
Letölthetők Androidra és iOS-re. Jó utat! Tripadvisor Segítségével bárhol könnyedén megtalálhatod a legjobb helyeket – a felhasználók pontjai, kommentjei alapján könnyebb eldöntened, érdemes-e betérned az adott helyre, vagy jobb, ha messzire elkerülöd. Foursquare Használatával bármit egy-kettőre megtalálhatsz a közeledben, a felhasználók itt is javaslatokat, kommenteket írnak a helyekhez.…
A színésznő augusztus 4-én lett 60 éves. Korunk egyik legjelentősebb magyar színésznője, Udvaros Dorottya augusztus 4-én töltötte be 60. évét. Dorottya alakításai a Te rongyos élet vagy a Nyugalom című filmekből, a Három nővér különböző színpadi előadásaiból vagy az Orfeusz alászáll című Tennessee Williams-darabból – csak hogy néhány példát említsünk a több tucatból – évek, sőt, évtizedek után is…
Sokan nagy hévvel vágnak bele a fogyókúrába – ám az első alkalommal, amikor a súlyvesztés megáll, az egészet feladják... Most erre a helyzetre kínálunk „vészforgatókönyveket”.
A – bizonyos becslések szerint – 182 éves Jonathan a Szent Ilona-szigeten él, az Atlanti-óceán közepén. Nem csak a legöregebb teknős, hanem könnyen lehet, hogy a világ legidősebb hüllője a 182 (leírni is döbbenetes!) éves Jonathan, aki 1832-ben született a Seychelle-szigeteken. Legalábbis egyes becslések szerint annyi: legutóbb a BBC készített róla riportot Szent Ilona szigetén, amelyben…
Harmincnál is több fajta lecsóval és a hozzájuk illő fröccsökkel, vodka, whisky és sör alapú spriccerekkel várja látogatóit a budapesti Lecsófröccs Piknik augusztus 8. és 10. között Budapesten a Mikszáth Kálmán téren, a Krúdy Gyula utcában és a Szentkirályi utca Baross utca felé eső szakaszán.
A Tescoról először mindenkinek a napi bevásárlás juthat eszébe, de ne feledkezzünk meg az üzletsorról sem, ahova a divatmárkák és a sokszínű szolgáltatások miatt is érdemes betérni. Már több mint 120 Tesco Áruház üzletsorán várjuk Önt divatos ruhákkal, cipőkkel, és kiegészítőkkel, valamint szolgáltatásaink széles választékával. Érdemes rendszeresen benéznie hozzánk, mert üzletsoraink…
Rohan a nyár, észre sem vettük és máris augusztust írunk. Használjuk hát ki ezt a hónapot a lehető legjobban, és élvezzük a nyarat, amíg lehet. Akár egy hetes pihenést tervezünk, akár csak egy hosszú hétvégét iktatnánk be, vagy esti programot keresünk, Hévízben nem fogunk csalódni. Válasszuk a világ legnagyobb természetes gyógytaváról híres Hévízt, … ha csak lazítanánk. Kezdjük a pihenést a…
Készítsétek a rekeszizmokat, mert ezek a fotók megdolgoztatják majd őket! Az a délelőttünk, amikor felfedeztük ezeket a fotókat, totálisan kárba veszett: nem bírtunk leállni velük, az összeset végig kellett néznünk, és megállás nélkül potyogtak a könnyeink a röhögéstől. Nem csak, hogy mi nem tudtunk dolgozni, de a kollégáinkat sem hagytuk... A világ legpocsékabb ingatlanfotóit gyűjtő Tumblr blog…
Nektek hány volt már meg ezek közül? :) 1. Filitheyo, Maldív-szigetek Égszínkék víz, hófehér homok, pálmafaerdő, lagúnák... Ázsia legkisebb országa egyben az egyik legszerencsésebb is. 2. Cala Marioulu, Szardínia, Olaszország A medence állítólag onnan kapta a nevét, hogy egy halász egy barlangos beszögellésbe rejtette el a halat, amelyet már kifogott. Arra azonban nem számított, hogy lecsap a…
Kettő az egyben – de vajon jó ez nekünk? Kérdés: ti mire használnátok még a képen látható tokot? Az amerikai gyártó szerint a YoBrush névre keresztelt termék az évszázad találmánya, valami, amire minden lány vágyik (tényleg? nem is tudtuk). Íme az iPhone-tok, ami hajkefeként is használható! Vajon, tényleg kell ez nekünk? Hiszen ha belegondolunk, mennyi szemét kallódik a táskánkban, ami mind…
Ha nyernénk a lottón, újra férjhez mennénk – ebben! A lélegzetünk is elállt, amikor megpillantottuk Ralph & Russo haute couture bemutatójának záró darabját: a menyasszonyi ruhát, ami 3900 óra latt készült (több, mint öt hónap), ráadásul kézzel! "A menyasszonyi ruha a couture kollekció legfontosabb eleme – magyarázta a dizájner, Tamara Ralph a Vogue magazinnak. Ez a show záró akkordja, ezért…
Kitörni a napi rutinból, felfrissüléshez jutni gondolatokban, testben és lélekben, feltöltődni energiával… Képes vagy rá? Vagy szükséged lenne egy kis segítségre? A válaszokra a kérdéseket Hegyi Sárától, a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmódszálloda spa-és leisure vezetőjétől kapjuk meg. Mit jelent az, hogy “életmód hotel”? Miért választották ezt a nevet? A hosszú, egészséges,…
Torna a medencében: hatékony, de kíméli az ízületeket. A szállodák manapság elképzelhetetlenek medence nélkül. A fürdésen és az úszáson kívül más mozgásformák gyakorlására is használható.
A vakáció alatt jó program az otthoni barkácsolás, a rajzolgatás és a különböző színes-érdekes anyagokkal való kreatív foglalatosság. Ám a hagyományos kifestő és az origami nem mindenkit köt le. Mindenre gondoló megoldásokra bukkantunk kedvező áron a Tchibo webshopban - színeslelkű gyerekeknek és anyukáknak! Ezek beszerzése után eszünkbe sem fog jutni, hogy bekapcsoljuk a tévét vagy a…
Munkatársunk meséli. Történt már veled hasonló? Mit mondtál a gyereknek? Nyáron gyakran előfordul az emberrel, hogy összetéveszthetetlen hangokra ébred az éjszaka közepén. Kánikula van, a nagy szerelmi hevületben elfelejtik becsukni az ablakokat, a szex legalábbis természetes dolog, még mindig jobb vadidegenek szeretkezését hallgatni, mintha arra ébrednék, hogy valaki hangosan öklendezik (ilyen…
Bármilyen dobozos diófagyi földöntúli élménnyé válhat egy kis sült almával... Hozzávalók (4 személyre): 3 közepes alma 1 centis szeletekre vágva • 1 citrom kifacsart leve • 3 és fél evőkanál vaj felolvasztva • 3 evőkanál fahéjas porcukor • 1 csomag réteslap • 8 gombóc diófagylalt 1. Melegítsd elő a sütőt 180 fokra. Az almákat locsold meg a citromlével, hogy ne barnuljanak meg. A vajat olvaszd…
J. K. Rowling írt neki. Lila tintával. Na, kibírjátok a cikk végéig bőgés nélkül? A 15 éves Cassidy Stay borzalmas családi tragédiát élt át júliusban. Szülei és négy (!) testvére gyilkosság áldozatai lettek otthonukban; Cassidy azért maradt életben, mert halottnak tettette magát. A hős tinédzser, akinek bátor helytállásáról részletesen cikkeztek a tengerentúli újságok, néhány héttel később egy…
Elképesztő fotósorozat Will Smith bombázó feleségéről! Igaz ugyan, hogy a Sikoly óta nem igazán láttuk a filmvásznon Jada Pinkett Smith-et, a vörös szőnyegen férje, Will és gyermekei, Jaden, Willow és mostohafia, Trey társaságában viszont annál gyakrabban. Fotó: Europress Jada többször is nyilatkozta, hogy számára sokkal fontosabb a család, mint a karrier, és százszor inkább mondana le az…
Nemsokára iskolakezdés, de nézzük a jó oldalát: végre újra tobzódhatunk a színes, jópofa papírok, ceruzák és egyéb tankellékek tengerében! Nemsokára iskolakezdés, ami, mint minden évben, idén is azt jelenti, hogy egyik szemünk sír, a másik nevet! Egyrészt végéhez közeledik a nyár, másrészt ismét itt az ideje, hogy számba vegyük: milyen könyvek, füzetek, csomagolópapírok, ceruzahegyezők,…
A nagy sikerre való tekintettel – és mert imádjuk – újra papírozunk! "Remélem, ugyanúgy fogod élvezni a jóleső munkálkodást, mint azok az olvasóink, akik az idei első Kreatív Papír ötleteiért lelkesedtek" – írja Pócsik Anita szerkesztői levelében, mi pedig hozzátennénk még azt is: szerezzen ugyanannyi örömet neked, amennyi szórakoztató pillanatot adott nekünk az elkészítése! Az Éva Kreatív…
Mélyenszántó személyes vallomás következik a változékony időjárás alkalmából. Burberryben persze az ember remekül érzi magát esőben is – de azért ez sem feltétel Semmi bajom az esernyőkkel, sőt. Kifejezetten dizájnosak is tudnak lenni. Egy menő, színes esernyő simán feldobhatja még a legszürkébb októberi hétfő reggelt is. Persze az se baj, ha több van belőle és nyár van. De a magam részéről nem…
Az Éva Kreatív – Papír már az újságárusoknál! Ajándékozni öröm. Szépen becsomagolt ajándékot átnyújtani még nagyobb öröm. Hát még ha az ajándékot nem a boltban vetted, hanem te magad készítetted! Az itt következő oldalakról megtudhatod, hogyan lehet papírból csinos tárgyakat kivágni, ragasztani, hajtogatni – ékszernek, lámpának, virágnak, konfettinek, születésnapi meglepetést rejtő díszdoboznak…
A hét legviccesebb fotóját Pierce Brosnannak köszönhetjük! Úgy tűnik, Derek Zoolander védjegye, a Kék Acél nézés, még mindig rettentően keresett portéka, olyan tudomány, aminek csak a kiválsztottak vannak a birtokában. Fotó: Europress Kétségtelen, hogy senki nem tud olyan igéző tekintettel pózolni a kameráknak, mint Ben Stiller – bár azért az évek sajnos felette sem teltek el nyomtalanul. A Kék…
Kipróbáltuk: a Sziget Fesztiválon van olyan hely, ahonnan jól látszanak a csillagok. Persze akad erre még alkalmasabb program isl Friss programajánló. Koncert Queens Of The Stone Age Sziget Fesztivál, Nagyszínpad, 2014. augusztus 12. kedd, 19:30 A Sziget Fesztivál talán legjobban várt eseménye a Queens of The Stone Age koncertje: a kaliforniai sivatag fülledtségét megidéző zenekar és vezetője,…
Vajon hogyan jutottunk el eddig a fantasztikus összetételig, honnan indult a fagyi világhódító útjára? Kiváló frissítő, kánikulai szomjoltó, nemcsak a gyerekek kedvence, s ma már szinte megszámlálhatatlanul sok változatban ejt minket rabul. Biztosan kitaláltátok már, hogy ez a fagyi, amiből újabban minden évben már az ország fagylaltját is megválasztják. (Megsúgjuk, hogy az idén a mézes-diós…
Regisztrálj, töltsd le, nyomtasd ki, és láss neki az alkotásnak! Ahogy az Éva Kreatív Papír beharangozójában ígértük, most is meglepünk titeket 12 csodás, ingyenesen letölthető mintával! Az Éva Kreatív 8. oldalán már megcsodálhattátok ezeket a mesés dizájnokat – most pedig végre el is kezdhettek alkotni belőlük! A mostani kollekcióban olyan darabok is helyet kaptak, amelyek levélpapírnak is…
Lájtos csirkés fogás ínycsiklandó pácban. Elkészítési idő: 40 perc (plusz 30 perc pácolás) főzési idő: 15 perc fotó: Éva magazin Hozzávalók: – 6-7 darab csirkemellfilé, – 1 fej római vagy más néven kötözősaláta (álló levelű, világoszöld) – 1 kis fej radicchio- (cikória-) saláta – 1-1 nagy, kábé 35 dekás piros és sárga paprika (kaliforniai vagy pritamin) – 4 fiatal szárzeller – 4 közepes…
Íme az Éva 15-ös listája! Parázs viták dúltak a szerkesztőségben már arról is, kiket vegyünk fel a listára... Hát még a sorrendről! Megpróbáltunk minden óhajnak, preferenciának eleget tenni, osztani, szorozni, gyököt vonni, hogy nagyjából mindenki elégedett legyen a végeredménnyel - persze, ez nem sikerült. Mindezek ellenére kérünk, hogy ti se fosszatok meg minket a kommentektől, ne fogjátok…
Nem árt ezt a szempontot is figyelembe venni, amikor beépíted az étrendedbe a következőket: Sokmindentől lehetünk éhesek, és még több dologtól érezhetjük az éhséget. Ti is éreztétek már éhesnek magatokat mondjuk félórával egy kiadós vacsora után? Az éhségérzetet sokminden kiválthatja, így a nem megfelelő étrend is. Az alábbiakban – a Time magazin szakértőjét idézve – felsorolunk néhány…
Mikor romlik meg a dinnye? Mitől lesz édes a csók? Kiderül népi jóslatainkból. Augusztus hónapban is biztos útmutatást kapunk a ránk maradt népi bölcsességekből, megfigyelésekből. Tudjátok mi a sírig tartó hűség titka, s mitől lesz édes az élet és a csók? Elődeink tudták, mi pedig eláruljuk nektek. Fotó: Pinterest Augusztus 10. Lőrinc napja Csillaghulláskor Szent Lőrinc könnye hull, s az…
Ha mindegyik igaz rád, akkor bizony nagyon szerencsés vagy. :) 1. Elfogadja a múltadat és képes beszélni a sajátjáról (de nem túl gyakran). 2. Kíván téged, hosszú évek után is, és te is őt. 3. Képesek vagytok a helyükön kezelni az értékrendetekben fennálló különbségeket. 4. A legtöbbször jobban szereti veled tölteni az idejét, mint nélküled. 5. Ugyanakkor tiszteletben tartja, ha nélküle…
...hol a rajongás határa? Már egy ideje tart a botrány Nicki Minaj legújabb kislemezének borítófotója körül, amin gyakorlatilag a popsztár teljes - méretes - feneke látszik, meglehetősen provokatív pózban. (Maga a szám is gyaníthatóan a nagy, kerek fenekek himnuszává fog válni, mint anno Sir Mix-A-Lot Baby Got Back slágere, aminek sorai Minaj számában is visszaköszönnek.) A szégyellősnek…