A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
Tavaszias idő várható a héten, ezért már meg lehet metszetni a gyümölcsfákat és a virágok ültetését is el lehet kezdeni. A legfontosabb azonban először a fák permetezése - mondta az InfoRádiónak a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetségének elnöke, Szent-Miklóssy Ferenc.
Mikor van egyáltalán az ideje az óra megtanításának? Az időfogalom kialakításában a pedagógusok lassan, a nagyobb egységtől a kisebb felé haladnak, az évtől az évszakon, hónapon, heteken, napokon át az óráig és a percig. A számlapos óra értése kialakult térorientációt és törtfogalmat is feltételez, és a számok ismeretét hatvanig, de legalább tizenkettőig. A „könnyebb” digitális óra…
Egy kis édességre vágysz? Gyorsan? Ez a finomság szinte pillanatok alatt kész! 8 személyre Elkészítési idő: 10 perc Sütés: 15 perc Hozzávalók: 2 nagy, legalább 20 dekás sárga alma vagy több nyári alma 1 csomag leveles tészta 5 deka vaj 2 kávéskanál fahéjas cukor 15 deka baracklekvár 1. Melegítsd elő a sütőt 220 fokra. 2. Hámozd meg, magozd ki és vágd vékony szeletekre az almákat.…
Az InfoRádió úgy tudja, hogy két héten belül elkészülnek a margitszigeti futókör felújításának tervei, a munkát nyáron végzik el. Az interneten bárki adhat tanácsokat az újjáépítésért felelős szakembereknek.
Az első tavaszi héten helyenként még lehet fagy, de nappal 10-15 Celsius-fokig melegszik a levegő. A hét közben többfelé lehet eső, de a hétvégén nem várható csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos előrejelzéséből.
Óriási sikere van az Éva Kreatívnak, aminek borzasztóan örülünk! Nézzétek, miket készítettek DIY bloggerek a különszámból: 1. Évi műhelye Bardócz Éva az Éva Kreatív mintás papírjainak segítségével „gondolt újra" egy aranyszínű képkeretet. Te is letöltheted a mintás papírokat ingyen – kattints ide! 2. Urban:Eve Az urban:eve blog, amelynek régóta hűséges olvasói vagyunk és márciusi…
"Esküvői meghívót kaptam! Úristen! Mit vegyek fel?!" Ismerős? Ne ess pánikba, nyugalom! Segítünk, hogy a kellemes, örömteli eseményen ne kelljen a ruhád miatt feszengned. Íme néhány nélkülözhetetlen tudnivaló az esküvői dresscode-ról. Fotó: Asos.com 1. A csak fekete és csak fehér tilos. A csak fehér a menyasszony kiváltsága, a csak fekete pedig temetésre való. Ha viszont más színnel variálod…
Pizzázó sztárok, az év selfie-je és a győztesek: az idei Oscar-gála képekben. Ma éjjel adták át a 2014-es Oscar-díjakat Los Angelesben. Az este abszolút győztese a Gravitáció című film lett, amely a tíz jelöléséből hetet díjra váltott, de a legfontosabb díjat a 12 év rabszolgaság érdemelte ki. (Kattintsatok ide és nézzétek meg, hogy mi kiknek drukkoltunk.) A díjátadó műsorvezetője Ellen…
8 millió forintot adományoz a Procter & Gamble a hazai jégkorong-utánpótlás csapatok sportfejlesztésére. A Procter & Gamble kezdeményezése révén országosan 5 hazai jégkorong-utánpótlás csapat részesül összesen 8 millió forintos támogatásban, melyet új sportszerek vásárlására és sportolási lehetőségeik fejlesztésre fordítanak a klubok. Ünnepélyes díjátadón vehette át a mai napon a Magyar…
Procter&Gamble idén is útjára indította globális „Köszi Anyu!” kampányát, mely köszönetet mond a sportolók mögött álló édesanyáknak mindazért, amit gyermekeikért tesznek. A P&G, az ötkarikás játékok nemzetközi partnere A P&G először az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságával működött együtt a 2010-es Vancouveri Téli Olimpiai Játékok kapcsán. Ezt követően a vállalat 10 éves, 2020-ig tartó hosszú…
A világ második legnagyobb teknős fajtának kifejlett példánya közel 200 kg. Ezzel szemben kicsinye mindössze 50 gramm. Hát nem cukik? Az oklahomai állatkertben 3 hete kikelt kis teknős az új sztárja a kifejezetten állatkerti születésekkel foglalkozó weboldalnak, a kölyökállat imádók kedvenc oldalának, a bornzoo.com-nak. Fotó: Tulsa Zoo / Sarah Floyd (1, 2, 4); Aaron Goodwin (3, 5)
Melyik nap kedvező a rágcsálók kiirtásához és mi köze Gábornak a fejfájós káposztaültetőkhöz? Márciusi népi jóslatainkból megtudhatod. Fotó: Photl.com Március 4. Kázmér napja Amely házból e napon kiseprik a patkányokat, egereket, oda soha többé vissza nem merészkednek. Március 10. A 40 vértanú napja A legenda szerint 320-ban Sebaste városában 40 keresztény katona lelt a jeges vízben vértanú…
Vajon lassan az intimplasztika is ugyanolyan elvárás lesz, mint a szőrtelenítés? 16 éves lányok arra gyűjtenek, hogy plasztikai sebészhez fordulhassanak, mihelyt nagykorúak lesznek. Nem a mellük korrekciója miatt. Ott lent is rendbe akarják tétetni a dolgokat. Hogy jobban megfeleljenek az elvárásoknak. Ónody-Molnár Dóra írása az Éva magazinban jelent meg. „Elöl deszka, hátul léc” – korábban még…
március 14-én Cumifa avatás mellett, ingyenes programokkal vár a Varázskert BabaMamaHáz! A belépő ezen a napon a zuglói BabaMamaHázban csak egy cumi! Európában már több cumifával találkozhatunk például Oslóban, Koppenhágában, Genfben. Mindenhol ahol híre ment, csodájára járnak a kisgyermekes családok, ezért gondolta úgy a Varázskert BabaMamaHáz megálmodója Ujvári Andrea is, hogy Budapesten is…
Mi köze Sally Hansennek Stella McCartney-hoz? Klikk és kiderül! P { margin-bottom: 0.21cm; } Madeline Pool a világ leghíresebb körömfestő művésze A szépségipar egyik vezető márkája, azonbelül a körömápolók és lakkok területének legnagyobb márkája, a Sally Hansen bejelentte, hogy a mai naptól kezdve Madeline Poole a márka nagykövete, stílusszakértője és művészeti tanácsadója. Az…
Ezen a hétvégén a nőkre irányul a figyelem! Meg persze az egzotikus filmekre. Friss programajánló. Nőnap Mindenütt nő Programok országszerte – 2014. március 6–9. „A nők ma nem kapják meg azt a figyelmet és tiszteletet a társadalom részéről, amelyet megérdemelnének" – állítják az országszerte zajló színházi előadások, koncertek, kerekasztal-beszélgetések, filmvetítések hátterében álló…
Végre kiszabadulsz egy estére a kisgyerekes anya szerepköréből, és erre mi történik?... Ismerős a helyzet? Itt ülök egyedül ebben a sötét bokszban, vállam kint, hajam belőve, a sminkem kifejezetten esti, előttem egy pohár bor. Már a harmadik pasi kérdezi, hogy szabad-e ez a hely, én meg ostobán hebegve válaszolom, hogy nem, mert a barátnőimet várom. Erre persze mindegyik nagyon megvetően néz rám:…
A ti gyerekeitek is sokat civódnak? Meddig fajulnak ezek a viták? Urai vagytok a helyzetnek vagy hagyjátok a csudába az egészet, úgyis kibékülnek egy idő után? Összeszedtük néhány tapasztalt szülő tanácsait, s tőletek várjuk a kiegészítéseket. Fotó: Photl.com "A kisebb összezördülésekbe soha nem avatkozunk be, csak ha tettlegességig fajulnak a dolgok." (Hajni) "Mindig a nagyobbakkal…
A tavasz a legjobb időszak arra, hogy a természettel együtt mi is megújuljunk, felfrissüljünk lelkileg és testileg egyaránt. A mindennapi, kozmetikumokkal történő ápoláson túl, időnként arcbőrünknek is szüksége van a megújulásra. Hála a technika és a tudomány fejlődésének már számos módja létezik bőrünk felfrissítésének, fiatalításának. A különböző lézeres arckezelések hatékonyan képesek…
Íme egy remek projekt, amit elkészíthettek a gyerekkel (is). Ha még nem használtátok fel az összes ajándék papírt az Éva Kreatívból, íme egy jópofa és könnyen megvalósítható ötlet, amit a kisebbek segítségével is elkészíthettek. Móka indul! Kellékek: 1 db karton alapnak (20x 4,5 cm) 1 db vékonyabb papír eltérő színben ( 17x 3,5 cm) Kétoldalú ragasztószalag Széles cellux Vonalzó Olló…
Az Európai Unió 2014-2020-as költségvetés-tervezetében eredetileg nem kapott helyett a Safer Internet Program (SIP) folytatása. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat kurátora, Bánki Erik EP-képviselő indítványának köszönhetően azonban a február 26-án elfogadott, a transzeurópai távközlési hálózatokról szóló jelentés garantálja a gyermekek biztonságos internethasználatáért felelős uniós program…
Egy musicalként megrendezett melegesküvő közvetítésével ünnepli a Channel 4 brit tévécsatorna, hogy Angliában és Walesben is legálissá válik az azonos neműek közötti házasságkötés.
Látogatók és állatkertészek jelenlétében egy egészséges tevecsikó látta meg a napvilágot szerdán a Kittenberger Kálmán Növény- és vadasparkban - tájékoztatta a vadaspark projektmenedzsere az MTI-t.
Országszerte mintegy száz konditerem, mozgásközpont, uszoda és egyéb sportintézmény vesz részt a Mozgós péntek elnevezésű akcióban, amelynek keretében idén is féláron vehetők igénybe a sporthelyszínek szolgáltatásai a Torkos csütörtököt követő napon.
Ebből az alkalomból elkezdtük nézegetni régi fotóinkat... 2007. március 8-án jelent meg az Éva első száma! Így nézett ki a borító: 2007-ben még teljesen más világ volt. Nem is gondolnánk, mennyire. Azóta lett okostelefon, gazdasági recesszió, tablet; mindenki regisztrált a Facebookra, Obama lett az Egyesült Államok elnöke, elindult a Downton Abbey című tévésorozat, kiment a pulóver a divatból,…
Cikksorozatunk e részében a spanyolországi lehetőségeket ismertetjük nagy vonalakban. Errefelé sincs kolbászból a kerítés, ám érdemes böngészni az ösztöndíjakat és lehetőségeket, mert Spanyolországban tanulni igazán különleges. A spanyol egyetemekre a beugró a felvételi vizsga, a selectividad vagy PAU (prueba de aptitud universitaria, információ: uned.es/selectividad). Létezik humán és reál…
A műanyagkártya, ami hip-hop gazdaggá tette feltalálóját. Az első osztályosok tanítónénijénél betelt a pohár: Eileen Sloannak elege lett abból, hogy ideje nagy részét az apróságok cipőfűzőjének megkötésével tölti. Gondolkodott, kísérletezett, próbálkozott, majd előállt egy bankkártyához hasonlatos műanyag kártyával (a prototípust egy papír kávéspohár műanyag fedeléből állította elő), amely…
Egy szoba Monet vagy Picasso stílusában? Miért is ne. Szenzációs fotósorozatra bukkantunk, amely egy digitális művész, Jon Rafman alkotása, aki a "Brand New Paint Job" projekt keretében híres festők alkotásait vetítette rá digitálisan egy-egy szobabelsőre. Ezt a szobát Monet is imádta volna Monet, hálószoba, Matisse gyerekszoba vagy éppen Keith Haring színház elevenedik meg a fotókon. Íme…
Magyarországon egy ember évente 2200 forint értékű fogászati kezelést vesz igénybe. Mindössze egy tubus fogkrémet és fél fogkefét használ el. Nem csoda, ha a 60 éven felüliek fele fogatlan, de sok gyereknek is hiányzik 2-4 maradandó foga, már 14 éves korára.
Gondoltatok már arra, hogy a tükör felfedezése előtt meg kellett volna elégednünk egy cserépedénnyi vízfelülettel? Vajon mennyi időt töltünk naponta a tükör előtt? Gondoltatok már arra, hogy felfedezése előtt meg kellett volna elégednünk egy cserépedénnyi vízfelület visszatükröző képességével? A Chanelt is megihlették a tükrök A görög mitológiában a tó vizére pillantó Narcisszoszt teljesen…
A nőnap történelme. Ismered? Kevesen tudják, de a nap a női emancipációért vívott küzdelem mellékterméke. 1857. március 8-án több tízezer New York-i textilipari munkásasszony tüntetett egyenlő fizetésért és bánásmódért. Az ő tiszteletükre, valamint a nők vérlázítóan méltánytalan helyzete ellen később a világ több városában is tömegdemonstrációkat tartottak. A huszadik század első évtizedeiben…
5 hasznos tipp, amelyek segítségével csodákra leszel képes! 1. Haladj körbe! Kezdd a takarítás a tűzhely bal oldaláról, majd haladj az óramutató járásával megegyező irányba. Általában a tűzhely a konyha legpiszkosabb része, ezért ha ezzel kezded, elejét veheted annak, hogy a szemét és zsírdabkák kiszóródjanak törlés közben a már tiszta konyhapultra. 2. Ne feledkezz meg a mosogatógépről!…
Igen, megteheted. Ingyen. Máris mondjuk, hogyan: Évente egyszer, a laikusok számára is ingyenesen látogatható a Korda Filmpark, vagy ahogy többen ismerik, a Korda Filmstúdió. A hatalmas etyeki "bázison", egy óriási New York-i utcát és egy középkori várost is felépítettek, ahol már több filmet is forgattak. A Stúdió területén található egy hatalmas látogatói központ, melyben most vasárnap…
Úszómedencében fedezett fel egy eddig ismeretlen minibékafajt egy hatéves kisfiú Kolumbia északkeleti részén - jelentette be pénteken a WWF nemzetközi természetvédelmi szervezet.
Gyors, könnyű desszert rikottával, bogyós gyümölcsökkel. Előkészítési idő: 5 perc Sütési idő: 20 perc Hozzávalók egy jó nagy tálnyihoz: fél kiló rikotta 3 tojás 10 deka liszt 5 deka bogyós gyümölcs 2 jó nagy evőkanál méz + az asztalra a tálaláshoz 1 kávéskanál (bioboltokban kapható) vaníliapor 2 evőkanál olívaolaj, porcukor és esetleg szeletelt banán a díszítéshez 1. Egy tálban…
Kedves Olvasó! Nőnap alkalmából egy színpompás menüt ajánlok. A krémleves könnyű, a túrógombóc mégis laktatóvá teszi. A szűzérmés főételhez pedig sült tököt kínálok köretként, amely kedvező hatással van a vércukor- és a koleszterinszintre. Végezetül egy különleges kakaós süteménnyel koronázom meg az ebédet. A mai menü 1120 kcal/fő értéket tartalmaz. Elkészítéséhez sok sikert, elfogyasztásához…
Köztudott, a reggeli étkezésre mindenképpen szükség van, még a fogyókúrák alatt sem hanyagolható el. Ez persze nem jelenti azt, hogy ilyenkor bármit lehet enni. Nézze meg, mit érdemes kerülni, ha nem akar meghízni.
A visszeresség kialakulásának hátterében állhat genetikai hajlam, de kedvezőtlen munkakörülmények miatt is kifejlődhet a betegség. Nőknél ehhez társulhat még a terhesség, amely egyrészt a hormonális állapot változása, másrészt a vénák nagyobb terhelése miatt okozhat problémát.
Több európai uniós tagállam már túljutott a szezonális influenzajárvány csúcsán. Kilenc országban csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma - tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-t.
A koreai konyha rengeteg meglepetést tartogat! Íme egy gyors és könnyű recept steakkel. Előkészítési idő: 10 perc (plusz a pácolás) Elkészítési idő: 10 perc Hozzávalók (4 személyre): • fél kiló marhabélszín vagy hátszín • fél deci rizsbor • 1 deci szójaszósz • 5 deka kristálycukor • 2 evőkanál szezámolaj • 1 evőkanál őrölt bors • 3 gerezd fokhagyma • 1 fej hagyma • 25 deka…