Köszöni szépen jól van és utólag sem bánta meg, hogy tavaly egy rövid időre a Republic együttes énekese lett. Távozásának körülményein azonban a mai napig sokat meditál. Most szólókarrierjére koncentrál és élvezi, hogy újra a maga ura.
Néhány tanácson kívül semmilyen segítséget nem kap Szabó Zsolt, aki ellen felesége feljelentése nyomán eljárás indult Angliában. A kisfiától megfosztott apa nem hagyhatja el az országot az eljárás befejezéséig.
A Vaskapuhoz ellátogató számos magyar turista közül csak némelyiknek jut eszébe, hogy közvetlen közel található Bor, a kis szerbiai bányaváros, ahol nagy költőnk, Radnóti Miklós tragikus opuszának utolsó fejezete zajlott.
Szombaton kis késéssel ugyan, de kora délután megérkezett Budapestre a Chelsea futballcsapata, amely vasárnap este háromnegyed kilenctől stadionavatót játszik a Fradival.
Élete legtisztább hangját préselte ki a torkán Britney Spears énekesnő, aki a minap egy Instagram videót tett közzé. Megtaláltuk a rá leginkább hasonlító magyar celebmamit!
Miskolcon megkezdték a szegények – nem csak cigányok, magyarok is laknak ott! – kitelepítését. Egyeseket pár ezer forintos lakbértartozásért az utcára löknek, másokat nevetségesen kicsi pénzek kiutalása után kiraknak Miskolcról, és mindezt megtehetik.
Maguk már megint bedőltek a bulvárzsurnalizmusnak, és mindenféle képeket küldözgettek holmi szuperholdról, amiről igazán megtanulhatnák már, hogy nincs! Addig is okulásként nézzék meg Somogyi Márton képeit a jelenségről, ami nincs.
Ötszáz méteren lett aranyérmes női kajak 500 méteren Moszkvában. Ő volt a címvédő. Ma még 200 méteren is rajthoz áll. A férfiaknál 500 méteren ezüstérmes lett Dombvári Bence.
A karanténba zárt férfi Sierra Leone fővárosából, Freetownból érkezett Párizs érintésével Hamburgba. Szombat délben magas lázzal és hányingerrel fordult orvoshoz. Egyből elkülönítették, aztán hat rendőrautó kíséretében átszállították egy másik klinikára. Azt a kollégiumot is karantén alá vonták, ahol előzőleg megszállt. … Folytatás
Meglehet, hogy csak idő kérdése és Magyarországon is megjelenik a gyilkos kór. A Nyugat–Afrikából indult ebolajárvány ugyanis már Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Görögországban is jelen van. A legfrissebb információk szerint eljuthatott Németországba is.
Szabó Gabriella és Csipes Tamara nagyon okos versenyezéssel lehajrázta a szerb párost 500 méter párosban a moszkvai vébén. Ez a magyar csapat negyedik aranya.
Ebola-fertőzés gyanújával vizsgálnak egy férfit egy német kórházban , aki a napokban érkezett Sierra Leone fővárosából, Freetownból Hamburgba - írta a Bild am Sonntag című német lap.
Keresik azt a férfit, aki pénteken 12 óra 38 perckor bement Szegeden, a Kálvária téren lévő egyik dohányboltba és az eladót egy kb. 20 cm-es késsel megfenyegetve követelte a bevételt.
Felsőoktatási pótfelvételire azok jelentkezhetnek, akiket egyetlen általuk megjelölt képzésre sem vettek fel, vagy idén egyáltalán nem is felvételiztek.
Most először robbant ki a járvány olyan térségben, ahol viszonylag jó a közúthálózat. Ráadásul itt korábban nem volt járvány, így tájékoztató kampányok sem arról, hogy mit szabad és mit nem.
Anyának lenni művészet. A jó művész titka abban rejlik, hogy nem ragaszkodik makacsul minden vélt és valós szabályhoz, hanem alkalmazkodik a kialakult helyzethez. Farkasházi Rékának is van egy jól bevált trükkje a sikerre, mégpedig a mosoly, melyet igyekszik a kicsik arcára varázsolni.
Lakónegyedbe csapódott egy utasszállító repülőgép vasárnap Teheránban, az iráni fővárosban. A repülőgép összes utasa és a személyzet minden tagja - összesen 48 ember - meghalt.
Raymond Betson úgy gondolta, hogy kitalálta a tökéletes rablást, ám végül minden létező szerencsétlenség megtörtént vele, úgy, hogy egy pennyt sem zsákmányolt. A törvényhozókat ez nem hatotta meg, néhány hete 13 év börtönre ítélték.
Sok helyen tábla figyelmeztet a veszélyre, az autósoknak érdemes óvatosan közlekedniük, mert egy ilyen eset súlyos sérüléseket okozhat, és az anyagi kár is jelentős lehet.
“Szüntessék be a keresztények elleni támadásokat!” – szólította fel a világot Rétvári Bence, aki alelnöke ennek a papíron létező pártnak. A világ számos pontján amúgy tényleg komolyan üldözik és irtják a keresztényeket. Irakban most az ISIS űzte el az egyik … Folytatás
Heves szóváltás következményeként késsel szúrta le a 36 éves férfi saját nevelőapját. Bár a helyszínről elmenekült a komáromi járőrök elkapták a tettest.
Felszállás közben lezuhant egy utasszállító repülőgép vasárnap az iráni fővárosban, Teheránban, a gép fedélzetén 48-an utaztak. Bár korábban arról szóltak a hírek, hogy mindenki meghalt a szerencsétlenségben, kiderült hat túlélője van a balesetnek.