Befejeződött a 2013-ban indult fővárosi szennyvízelvezetési beruházás, amelynek keretében 240 kilométer új csatorna épült Budapest eddig ellátatlan területein.
Hialuronsavas kezelést választott a műsorvezető, mert nem tudja elfogadni az öregedéssel járó, látható jeleket. Elsőként a szeme alatti duzzadt táskákat tüntette el.
John Wells új komédiája október 22-től a mozikban! Bradley Cooper fakanálra cserélte a távcsöves puskát és Az ételművész című drámában a gasztronómia rocksztárjainak világába kalauzolja a nézőket, nem akármilyen sztárparádé mellett. Elképzelhető, hogy a sármos amerikai színész az Amerikai mesterlövész forgatása után (amelyért egyébként zsinórban harmadszorra jelölték Oscar-díjra), úgy…
A Natura 2000-es területek állami tulajdonból magántulajdonba történő átadása veszélyezteti a természetvédelem érdekeit - hívta a fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország közös, szerdai közleményében.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a Quaestor-ügyben a tárcával kapcsolatos, sajtóban megjelent híresztelések nonszensznek minősíthetők és mindenfajta háttértudás hiányáról árulkodnak.
A hazai kis- és középvállalati vezetők közel kétharmada optimista cége jövőjével kapcsolatban, és jobb eredményeket vár a mainál. De azért sokan visszamennének az időben.
Halálra gázolt egy palesztin teherautó sofőr egy izraeli férfit Ciszjordániában egy kisebb utcai összecsapást követően. Az izraeli férfi egy bottal verte előzőleg a teherautót dühében, mert az ő autóját meg palesztin tiltakozók kővel dobálták meg. Az esetet megörökítő fotókat kizárólag erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.
Mindössze öt európai város került a legjobbak listájára, és azok sem azok, amiket gyakran emlegetnek a legkedveltebb startup-bölcsőként. Európa keleti felének az üzleti és a jogszabályi környezeten kellene javítania.
Egy felmérés szerint a cégvezetők alig egy százaléka gondolja úgy, hogy neki már senki nem tud újat mondani, a többiek viszont nyitottak az új ismeretekre, nézőpontokra.
Zavargásokat robbantottak ki a megvadult menekültek Szlovéniában. Egyikükről olyan felvétel készült, amelyen egy lángoló sátor előtt áll és éppen egy szelfit készít.