BUDAPEST – Dévényi Tibornak (68) aztán van humorérzéke! A retro-DJ meglepő titkot árult el a múltjából a Blikknek. Több hölgyet is eljegyzett fiatalon, mire végre megnősült, a feleslegessé vált jegygyűrűkből pedig aranyfogat csináltatott. De még mielőtt bárki legyintene, jól tette, hogy nem hagyta kárba veszni a gyűrűket, Tibi bácsiról az is kiderült, előre tudta, hogy nem biztos a…
Az ukrán kormányfő keményen nekiment Putyinnak egy interjúban. Szerinte az orosz elnök „fel akarja számolni” Ukrajnát, megmutatva a Nyugatnak, hogy „az ő önkényuralomra, diktatúrára, lopásra épülő világa milyen sikeres”.
BUDAPEST – Átszexelte első kameramentes éjszakáját VV Laci (24) és Edina (22). A ValóVilág szerelmespárja alig várta, hogy végre úgy lehessenek kettesben, hogy senki nem figyeli őket. Mozgalmas éjszakájuk volt, olyannyira, hogy Laci, aki a finálé előtti utolsó párbajon, Dennis ellen esett ki és ezzel együtt el a többmilliós nyereménytől, reggel igazán nyertesnek érezte magát.
MANCHESTER – Rekorderré válhat Luis Suárez (28). A Barcelona focicsapatának uruguayi válogatott csatára remek formában van, így nem csoda, hogy felkeltette a Manchester City vezetőinek érdeklődését.
BUDAPEST – Pozitívan nyilatkozott a magyar–amerikai kapcsolatokról Colleen Bell új amerikai nagykövet, de az MTI-nek adott interjújában bírálta is a kormányt.
BUDAPEST – Nem örül eléggé, nem túl izgalmas sem ő, sem a dala – máris támadják A Dal nyertesét. Csemer Boglárka (28) azonban bízik abban, hogy helyt tud állni az Eurovízós Dalfesztivál döntőjén.
BUDAPEST ‒ Végre célegyenesbe ért a bankok elszámoltatása. A hitelesek hétfőtől kapják meg azokat a tájékoztatókat, amelyekből kiderül: a jogtalanul levont árfolyamrés és indokolatlan kamatemelések miatt mekkora összegre számíthatnak.
A Bruegel számításai szerint ennyit tehet ki az olasz GDP-ben az illegális szex- és a kábítószer-kereskedelem. Ez persze csak becsült adat. Olaszországot Spanyolország, Lengyelország majd Nagy-Britannia követi. (Slate)
Új műfajban próbálja ki magát a Nemzeti Színház egykori igazgatója. Jordán Tamás (72) Jászai Mari- és Kossuth-díjas érdemes művész március 13-án debütál az Én és a kisöcsém című operettben, természetesen az operettszínházban.
DEBRECEN – A Debrecennek jól, Lázár Pálnak (26) viszont borzalmasan indult a tavasz a labdarúgó-NB I-ben. A Loki a 18. fordulóban nagy csatát követően 1-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát idegenben, az egykori válogatott hátvéd mégsem ünnepelhetett a társaival a gyepen, ugyanis egy szerencsétlen eset következtében agyrázkódást szenvedett, kórházba kellett őt szállítani.
Még nem tudni, hogy a volt oktatásért felelős államtitkár tisztának találta-e a választást, mindenesetre azt már tudjuk, hogy „az emberek rendkívül szívélyesek”.
Fiatalon több menyasszonya is volt, akiknek fogaranyból vett jegygyűrűket. Később ezeket a fogaiba építtette, még később pedig porcelánra cserélte – mesélte el a Blikknek a lemezlovas sportok szerelmese. Dévényi azt állítja, Windisch-Grätz hercegnőhöz is szoros szálak fűzték. Most is van barátnője, … Folytatás
Egy fideszes képviselő lemondása miatt kellett ott időközi egyéni önkormányzati képviselőt választani. A Körösök Vidékéért Egyesület jelöltje nyert. Karcagon viszont 53,82 százalékkal nyert a fideszes, a Jobbik 34,63 százalékot kapott. (Index)
BUDAPEST – Mindössze pár nap alatt, félelmetes precizitással, a leírást lenyűgöző pontossággal követve, mérnöki ügyességgel illesztették helyükre szorgos kezek azt a pár taligányi legókockát, amelyből kirajzolódott Magyarország gigantikus térképe.
SZEGED – Akár három héten belül elkészülhet az első azok közül a speciális gyermekhordozók közül, amelyekkel kiválthatják a Szegedi Gyerekklinika bevásárlókocsijait.
Harsukh Singh egy amerikai szikh fiú, aki felvette, ahogy az iskolabuszon az utastársai baszogatják. A felvétel, és a srác ahhoz csatolt mondatai alapján a gyerekek nem tudtak különbséget tenni a muszlimok és a szikhek között, ugyanis afgán terroristának nevezték. A … Folytatás
TAMPICO – Kigyúrja magát a sikerek érdekében Douchev-Janics Natasa (32), aki hónapok óta Mexikóban készül az idei megméretésekre. A háromszoros olimpiai bajnok kajakozó családjával együtt szeptemberben utazott ki a közép-amerikai országba, hogy meleg égövi edzőtáborban készülhessen gerincsérvműtétjét követően, amely miatt a teljes előző szezont kihagyta.
WASHINGTON – Bár a hivatalos demográfiai adatok szerint a földön élő emberek átlagéletkora 63,5 (férfiaknál), illetve 68,1 (nőknél), amerikai kutatók szerint már megszületett az első olyan ember, aki megéli akár a 125. életévét is.
BUDAPEST–LOS ANGELES – Elhagyta az országot szerelmével, Keirával együtt Kozso (50). A pár úgy döntött, most pár hónapra Amerikába költöznek, ott folytatják a sztár rehabilitációját. Úgy tudjuk, majd csak nyár végén jönnek újra haza, akkor azonban nagy visszatérést tervez az énekes.
LEPSÉNY – A füstön szinte képtelenség volt áthatolni, a lángoktól recsegő-ropogó házban egy méter távolságra sem lehetett ellátni. Bence (9) kiabálásra riadt, majd ahogy kinyitotta a szemét, érezte, hogy nagy a baj. Levegő után kapkodott, abból azonban már nem sok volt a lángokban álló családi házban. Mellette feküdt két kistestvére, Gréta (7) és Dorina (6).
Borisz Nyemcovot úgy végezték ki, hogy úgy nézzen ki, mintha az orosz állam lenne a tettes. Putyin szerint provokáció történt, de ez a merénylet neki sem jött rosszul.
A kapitány utasítást ad beosztottjainak, hogy naponta mennyit bírságoljanak. Barcson például napi egy helyszíni vagy közigazgatási bírság volt a norma.
BUDAPEST ‒ Ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség sikkasztás gyanújával a Buda-Cash-ügyben, de a brókerház vezetőit még nem hallgatták ki. Ezt a Tölgyesi Péter vezérigazgatót képviselő Bánáti János mondta el a Hír Tv-nek.