2015. március 1. vasárnap

márc. 1
6:54
Indul a dunaPart3 (Infostart)
Március 2. és 8. között dunaPart3 címmel magyar független kortárs előadóművészeti szemlét rendez Budapesten a Trafó Kortárs Művészetek Háza, a Független Előadóművészeti Szövetség és a Színházi Kritikusok Céhe.
márc. 1
7:48
A magyar művészet is bemutatkozik a Karlsruhéban (Infostart)
A Capa Központ, a Magyar Nemzeti Múzeum Robert Capa gyűjteménye, a budapesti Várfok és Inda galériák mellett az Art Photo Budapest és az Art Market Budapest fotóművészeti szekciója is bemutatkozik Németország egyik legjelentősebb művészeti seregszemléjén márciusban.
márc. 1
11:06
Eszenyi Enikő megköszöni (Infostart)
"2015. február 25-én a Fővárosi Közgyűlés öt évvel meghosszabbította igazgatói kinevezésemet. Ez a döntés megerősített a hitemben, hogy folytatnunk kell azt a munkát, amit hat évvel ezelőtt elkezdtünk. Törekedni fogok arra, hogy ezt a bizalmat megszolgáljam, és hogy a közönség szeretetével, a munkatársaim és a szakma támogatásával jól gazdálkodjak" - írja Eszenyi Enikő a Vígszínház honlapján.
márc. 1
14:39
Csemer Boglárka Boggie énekel az Eurovíziós Dalfesztiválon (Metropol)
Csemer Boglárka Boggie és a Wars For Nothing című dal képviseli Magyarországot a májusi bécsi döntőn.
márc. 1
15:51
Megtalálták az ellopott Oscar-estélyit? (Metropol)
A hétvégén előkerült egy hófehér, gyöngyökkel kivarrt ruha abban a szállodában, ahonnan az Oscar-gálát követően ellopták Lupita Nyong'o filmcsillag "nagyon hasonló" ruhakölteményét.
márc. 1
18:15
Kiállítás nyílt a legnagyobb Harry Potter-kollekcióból (Metropol)
A világ legnagyobb Harry Potter magángyűjteményének darabjaiból nyílt kiállítás a hétvégén egy mexikói múzeumban.
márc. 1
19:27
Értelmi sérült punk rockerek az Eurovízión (Metropol)
Négy értelmi sérült punk rockerből álló együttes képviseli Finnországot az Eurovíziós Dalfesztiválon.

2015. március 2. hétfő

márc. 2
6:00
Németh László 40 éve halt meg (Infostart)
Negyven éve, 1975. március 3-án halt meg Németh László Kossuth-díjas író, esszéista, drámaíró, műfordító, a 20. századi magyar irodalom kimagasló alakja. Az MTVA Sajtó- és fotóarchívumának portréja.
márc. 2
13:30
Két magyar lemez a világzene európai toplistáján (Infostart)
Herczku Ágnes Bandázom című albuma és a Romano Drom Colors című anyaga is felkerült a World Music Charts Europe (WMCE) nemzetközi világzenei toplistára.
márc. 2
13:48
A magyar filmipar jobban teljesít (Infostart)
A Magyarországon filmgyártásra fordított költések 2010 és 2014 között elérték a GDP 0,15 százalékát az Európai Audiovizuális Obszervatórium nemrég közzétett felmérése szerint. Ez az arány az európai átlag két és félszerese - áll a Magyar Nemzeti Filmalap az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
márc. 2
13:50
Vigyorgó borával nyert a fiatal tarcali vincellér (Infostart)
Keresztes Ákos, tokaj-hegyaljai borász 2012 Tokaji Cuvée borával megnyerte a fiatal borászok számára idén harmadik alkalommal meghirdetett Pannónia Aranygyűrű pályázatot - közölte a kiíró az MTI-vel.
márc. 2
14:39
Meghalt a leghíresebb magyar dudás (Metropol)
A 97 éves korában elhunyt Pál István volt az utolsó magyar dudás, aki a népzenét még hagyományos környezetben, édesapjától és pásztortársaitól tanulta.
márc. 2
17:39
Ezekre ad pénzt az orosz állam (Metropol)
Az Oroszországi Föderáció Kulturális Minisztériuma nyilvánosságra hozta azokat a “jóváhagyott” filmtémákat, amelyek állami finanszírozást kaphatnak 2015-ben.
márc. 2
22:12
A rendező szerint a bírálók nem látták az Ida című filmet (Infostart)
Pawel Pawlikowski, az Ida című film rendezője szerint a lengyeleknek meg kellene nézniük a filmet, mielőtt lengyelellenesnek nevezik. Az Oscar-díjas alkotás készítője Bronislaw Komorowski lengyel köztársasági elnökkel találkozva reagált a filmjét ért bírálatokra hétfőn.

2015. március 3. kedd

márc. 3
12:18
Elhunyt Ezra Laderman amerikai zeneszerző (Infostart)
Elhunyt Ezra Laderman amerikai zeneszerző, akinek életművében szimfónia, opera és Oscar-díjas filmek zenéje is szerepel.
márc. 3
14:21
Március 15-én indul a Kossuthkifli (Metropol)
A Fehér Béla regényéből forgatott hatrészes sorozat a megújuló Duna csatornán lesz látható.
márc. 3
15:18
Káel Csaba: lételemünk a kortárs jelenlét (Infostart)
Továbbra is komoly küldetés a Művészetek Palotája számára a művészeti innováció, így a kortárs művészet bemutatása - mondta az idén 10 éves intézmény vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Káel Csaba úgy fogalmazott: olyan dolgokat szeretnének bemutatni, amelyek nincsenek a köztudatban.
márc. 3
16:09
Bezár New York utolsó klasszikus kottaboltja (Metropol)
A Frank Music Company a forgalom visszaesésével indokolta a döntést.
márc. 3
16:12
Az ifjúság így ismeri meg a magyar virtust (Infostart)
A magyar kard történetét bemutató, értékes műtárgyakat és kardritkaságokat szerepeltető tárlatot nyitott meg Hende Csaba honvédelmi miniszter a budapesti Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban kedden.
márc. 3
17:39
Meryl Streep három lánya együtt modellkedett (Metropol)
A Mamie, Grace és Louisa Gummer alkotta szőke trió a Vivier új táskáit és cipőit mutatja be.
márc. 3
18:33
Andorai Péter lett a nemzet színésze (Metropol)
A cím halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik és életük végéig részesülnek a havonta nettó 630 ezer forint juttatásban.
márc. 3
18:36
Andorai Pétert választották a nemzet színészének (Infostart)
Andorai Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt választották a nemzet színészének kedden Budapesten - tájékozatta az MTI-t a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya.
márc. 3
20:06
Gálakoncerttel ünnepli a Salzburgi Ünnepi Játékok Plácido Domingo 40 éves jubileumát (Infostart)
Gálakoncerttel ünneplik nyáron Salzburgban Plácido Domingót, aki 40 éve lépett fel először a Salzburgi Ünnepi Játékokon.
márc. 3
21:54
Béres Józsefről szóló drámakötetet mutattak be (Infostart)
Béres József Széchenyi-díjas kutató, feltaláló híres felfedezése, a Béres-csepp felhasználásának kezdeti időszakát, valamint a tudós meghurcoltatásának eseményeit dolgozza fel Fazekas István költő-író A megvádolt című új drámakötete, amelyet kedden mutattak be Budapesten az Írószövetség épületében.
márc. 3
22:27
Andorait váratlanul érte az elismerés (Metropol)
A nemzet színészévé ma megválasztott művész szerint a pályán mindenekelőtt a szorgalom és alázat a legfontosabb.

2015. március 4. szerda

márc. 4
5:06
Ethan Hawke is szerepel A hét mesterlövész felújításában (Infostart)
Ethan Hawke, Denzel Washington és Chris Pratt is szerepel A hét mesterlövész című klasszikus western felújításában, amit Antoine Fuqua rendez.
márc. 4
6:00
Jennifer Lawrence Steven Spielberggel forgat (Infostart)
Háborús fotóst játszik Jennifer Lawrence Steven Spielberg új filmjében.
márc. 4
7:30
Andorai Pétert váratlanul érte a nemzet színésze elismerés (Infostart)
Váratlanul érte Andorai Pétert, hogy őt választották a nemzet színészei közé. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész kollégái keddi döntése után az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a pályán mindenekelőtt a szorgalom és alázat a legfontosabb számára.
márc. 4
11:57
A Nightwish-sel indít a megújult Hegyalja fesztivál (Metropol)
A több tekintetben is megújuló Borsodi Kingdom of Hegyalját július 15-től 19-ig rendezik meg Tokaj-Rakamazban.
márc. 4
21:51
Military Carnival Budapesten (Metropol)
Különleges koncerttel készül az Ed Philips and the Memphis Patrol zenekar a III. Military Carnivalon március 7-én.
márc. 4
22:48
Visszatér Magyarországra Andrea Bocelli (Infostart)
Andrea Bocelli két év után ősszel ismét visszatér Magyarországra, a világhírű tenor november 22-én, a Papp László Budapest Sportarénában lesz újra hallható - tudatták a szervezők.

2015. március 5. csütörtök

márc. 5
5:42
A Tribeca fesztiválon debütál Richard Gere új filmje (Infostart)
Kubai sportautókról szóló dokumentumfilm, valamint James Franco és Richard Gere új játékfilmje is szerepel az áprilisi New York-i Tribeca Filmfesztivál programjában.
márc. 5
7:45
Dev Patel: Blomkamp, a nemzeti kincs (Metropol)
A Gettómilliomos és a Keleti nyugalom – Marigold Hotel sztárja Hugh Jackman oldalán látható a magyar mozikban.
márc. 5
7:47
Százéves a kontúrpalack (Metropol)
A Coca-Cola emblematikus palackját azért alkották meg 1915-ben, hogy a márkát könnyű legyen megkülön­böz­tetni a másolatoktól.
márc. 5
8:03
Backstreet Boys: Egymásról is tanultak a forgatás közben (Metropol)
Dokumentumfilm készült minden idők legnépszerűbb fiú­bandájáról - a bemutatóról tudósítunk.
márc. 5
8:21
Fókuszban a brit dráma aranykora (Metropol)
Televíziózás a közszolgálattól a profitig: a BBC televízióstartalom-vásárán jártunk.
márc. 5
9:54
Második lett a tatai nagy platán (Infostart)
A 2015-ös év európai fája versenyben második lett a tatai nagy platán, a győztes 60 ezer szavazattal Észtország fája, egy focipálya közepén álló tölgy, a harmadik helyezett egy nyárfa lett Spanyolországból - közölte az MTI-vel az Ökotárs Alapítvány.
márc. 5
14:06
Hangsúlyosabb lesz a művészet a közmédiában (Infostart)
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Művészeti Akadémia (MMA), valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezetője csütörtökön a Pesti Vigadó épületében.
márc. 5
15:33
A Sabaton, a Soilwork és a Danko Jones is a Fezenen (Metropol)
Három újabb külföldi sztárfellépőt jelentettek be az idei Fehérvári Zenei Napokra.
márc. 5
15:51
Vince Vaughn az osztály bohócából lett színész (Metropol)
Egy fontos, európai üzleti út, amelyen minden rosszul sikerül – Az üzlet bármi áron című filmben ezzel kell megküzdenie a színésznek társaival.
márc. 5
16:27
Bosszúállók: itt az eddigi leglátványosabb előzetes (Metropol)
Ha eddig nem várta a filmet, ezek után biztosan fogja.
márc. 5
20:24
Megfosztották díjától az idei World Press Photo verseny egyik győztesét (Infostart)
Megfosztották díjától a szervezők az idei World Press Photo verseny egyik kategóriájának győztesét, miután bevallotta, hogy fotósorozatának egyik darabja nem abban a belga városban készült, ahol azt korábban állította.
márc. 5
21:36
Frankenstein Szegeden (Infostart)
A hátborzongató történet helyett a mű eredeti mondanivalóját igyekszik a középpontba állítani a Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készült színdarab, melyet Hollós Gábor rendezésében pénteken mutatnak be a Szegedi Nemzeti Színházban.
márc. 5
22:12
Mi rejtenek a Sóstói Múzeumfalu épületei? (Infostart)
Az idén összegyűjtik a Sóstói Múzeumfaluba a Felső-Tisza-vidékéről áttelepített közösségi és lakóépületek történetét, a hozzájuk kapcsolódó, még fellelhető dokumentumokat, illetve emlékeket a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn lévő intézmény dolgozói.
márc. 5
23:42
Felújításra szorul Monte Cristo kastélya (Infostart)
Sürgősen felújításra szorul a Monte Cristo-kastély, Alexandre Dumas francia író Párizs környéki egykori birtoka.

2015. március 6. péntek

márc. 6
6:00
Meghirdették az idei Dargay Attila- és Fehér György-pályázatot (Infostart)
Pénteken megjelenik a tévéfilmek készítését támogató Fehér György-, és az animációs sorozatok készítőinek szóló Dargay Attila-pályázat felhívása - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Emellett a médiatanács az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztivál, valamint helyi és körzeti rádiók hírműsorainak és magazinműsorainak támogatásáról döntött.
márc. 6
9:33
Különleges borító készült a 300. Garfield-újsághoz (Metropol)
A magyarok már 25 éve olvashatják a morgós macska történeteit, de még így sem mi vagyunk rekorderek.
márc. 6
11:24
Picasso Balatonfüreden (Infostart)
Szombaton nyílik a Picasso-kiállítás, a hónap közepétől pedig a Hamvas Béla napokra várják a vendégeket Balatonfüreden - tájékoztatta az MTI-t a város önkormányzatának osztályvezetője.
márc. 6
11:42
Botrány a németországi válogatón - videó (Infostart)
Kis híján botrányba fulladt az Eurovíziós Dalfesztivál németországi válogatójának csütörtök esti döntője, miután az ARD országos közszolgálati televízióban élőben közvetített verseny győztese, Andreas Kümmert bejelentette, hogy nem vállalja a megmérettetést. Németországot így Ann Sophie képviseli a fesztiválon májusban Bécsben.
márc. 6
12:15
A testőr a Pesti Színházban (Metropol)
A férfi-nő kapcsolatokról, a házasság buktatóiról, szerelemről és színházról szól Molnár Ferenc darabja.

Keresés