Amit egy kedves olvasó küldött ma el levélben, hogy ismerjük-e. És a vicc, hogy bár többen hallgattuk régen ezt az albumot, nem nagyon gondoltunk ebbe eddig bele, hogy van rajta egy ilyen című szám. Tanulság nincs, reggel jövünk, szép estét!
Budapest — Júliusig marad az MTV vezérigazgató-helyettese Rákay Philip (43), de a Blikk úgy tudja, utána külső műsorgyártó lesz, s azt a pozíciót töltheti be, amit korábban az Orbán Viktor miniszterelnökkel összebalhézó Simicska Lajos, pontosabban az ő érdekeltségei, melyek milliárdos árbevételre tettek szert.
Papíron nincs baj: a NATO elképesztő fölényben van az orosz haderővel szemben. Normális ember nem akarhat háborút. Csakhogy a győzelemhez nem is feltétlenül szükséges a szó hagyományos értelmében vett háborút indítani. Így lehet, hogy Európa jövője rajtunk is múlhat.
Borús és hideg napunk lesz ma állítólag, 1-8 fok között ingadozik majd a hőmérséklet. Aki az ország déli részében lakik, havas esőre is készülhet. Ez van.
Mark Lippert mit sem sejtve sétálgatott az utcán Szöulban reggeli után, amikor egyszer csak késsel megvágta a csuklóját és az arcát egy férfi, aki fennhangon követelte a két Korea egyesítését. Rózsaszín nyakkendője vérfoltos lett, de egyébként nincs igazán komoly baja … Folytatás
Pengével megtámadta egy ismeretlen férfi csütörtökön az Egyesült Államok szöuli nagykövetét, miközben ő beszédet készült mondani egy eseményen a dél-koreai főváros egy művészeti központjában.
Harminckettőre emelkedett a donyecki Zaszjagyko bányában szerdán bekövetkezett sújtólégrobbanás megtalált halálos áldozatainak száma, egy bányászt még keresnek – közölte a Kelet-Ukrajnában önhatalmúlag kikiáltott, az oroszok által támogatott Donyecki Népköztársaság katasztrófavédelmi szolgálata. A szakadárok az ukrán és az orosz segítséget is … Folytatás
Ötezer eurós (1,5 millió forint) pénzbüntetést kapott a Magyar Kézilabda Szövetség az európai szövetségtől amiatt, mert a nálunk megrendezett női Európa-bajnokságon a románok elleni meccsen a magyar szurkolók egy csoportja a román himnusz alatt hátat fordított a pályának, és többen obszcén jeleket mutogattak … Folytatás
Megnyugodhatunk: a rendőrség megfékezte az országban garázdálkodó, román állampolgárságú étteremdézsmálót. A 39 éves férfi csak idén tízszer játszotta el az ország különböző pontjain azt a hatalmas trükköt fizetéskor, hogy “nincs nála készpénz”. (Police.hu.)
Rihanna (27) köztudottan a jókedélyű, bulizós celebek közé tartozik. Sosincs egyedül, állandóan nyüzsgő tömeg veszi körül, azonban szerdán magába fordulva találtak rá a paparazzik a New York-i JFK repülőtéren.
5000 euróra, mintegy 1,6 millió forintra büntették a Magyar Kézilabda-szövetséget. Az ok: szurkolóink hátat fordítottak a pályának a románok elleni Eb-meccsen.
A valóság ugyanis az, hogy igazság egyáltalán nincs. Egyszer fenn, egyszer lenn, egyszer lottónyertes, egyszer hajléktalan. Nem csak a sorsunk határozza meg, mit kapunk az élettől.
Ledi–Geraru – Megtalálták a legrégebbi emberi csontmaradványt, mely azt bizonyítja, jóval korábban, 400 ezer évvel előbb élt az ember legrégebbi őse, mint eddig hitték.
Los Angeles - Kicsit több, mint három év múlva elfelejthetjük a fárasztó edzéseket, egy hormon gyógyszer segítségével nem kell izzadnunk, és mégsem fogunk elhízni.
Meg a kertészetek és a tüzéptelepek sem. De az sem lesz, hogy a Balatonnál vagy a felkapott üdülőhelyeken mentességet adna a kormány szezonálisan. Ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium közölte a VS.hu-val.
Mire elbírálják a kérelmet, addigra a kérelmezők többsége már nincs is az országban, mert nem ez a célország. Magyarországon jelenleg nagyjából 140.000 bevándorló él itt, négyötödük európai, jelentős részük magyar nemzetiségű. A több civil szervezet összefogásából létrejött Tudtad-e kampány célja a … Folytatás
5,7 kilométer, három állomás, építkező labdarúgó akadémia. A pályázati kiírás szerint háromszor annyi utasa lesz naponta, mint ahányan Felcsúton laknak.
Felcsút – Hamarosan 600 millió forintos uniós támogatásból valósulhat meg a felcsúti kisvasút. Az Átlátszó.hu cikke szerint a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kiemelt projekt keretében építheti meg a vasutat.