Úgy is feltehetik a kérdést - mondta Lukács László György - "vajon mennyit fizetett a Fidesz", hogy Heringes Anita, az MSZP paksi elnöke ne szavazzon a javaslat ellen.
A nőnapi kedvezmény a 6-26 éves, diákigazolvánnyal rendelkező lányokra, nőkre is érvényes, akik így kettős kedvezménnyel válthatnak belépőt a kulturális intézményekbe.
Mi magunk sem értjük, hogy gondolhatta a nap lúzere, hogy egyetlen szál kanállal felfegyverkezve rabol ki egy bankot. Nem árulunk el nagy titkot: nem járt sikerrel.
Az MSZP szerint a köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt.
A régió legjelentősebbnek tartott, a közép-európai borkészítésre fókuszáló borszakmai rendezvényén, a VinCE Wine Show-ra időzítették a villányi franc bemutatását.
A szülők azt állítják, hogy hiába érdeklődtek, a kórházban nem mondták meg nekik, mi történt, ezért feljelentést tettek - közölték a RTL Klub Híradójában.
A NAV elnöke "ne hímezzen-hámozzon, ne mossa el a felelősségét önmaga ellen, önmaga által lefolytatott vizsgálatokkal, hanem vállalja el a felelősséget 25 év legnagyobb botrányában" - mondta az ellenzéki politikus.
2015-ben a tavalyi emelt összegnek számító 230 milliárd forintnál is 40 milliárd forinttal több áll rendelkezésre erre a célra - jelentette be Kovács Zoltán.
Megyénként több mint ezer termékbemutatót szerveznek, ezek kétharmadán-háromnegyedén megsértik a vonatkozó előírásokat – hívta fel a figyelmet a KDNP alelnöke.
Felcsút – Hamarosan 600 millió forintos uniós támogatásból valósulhat meg a felcsúti kisvasút. Az Átlátszó.hu cikke szerint a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kiemelt projekt keretében építheti meg a vasutat.
Oscar Ninát törvénytelen jövedelemszerzéssel és kábítószer-kereskedelmi kapcsolatokkal gyanúsítják. Bolívia a világ harmadik legnagyobb kokaintermelője, és fontos tranzitország.
…de inkább mondja el ő a saját szavaival, hogy mi az: “Hoppál Péter államtitkár úrral a nemzetközi nőnap alkalmából meghirdettük az Egy nap a nőkért programot, melynek keretében vasárnap a nők fél áron látogathatnak el félszáznál több budapesti és vidéki … Folytatás
A választásokon 1998 óta önálló egyszer sem induló Kereszténydemokrata Néppárt kiszélesítené a chipsadót, ami ugyan eddig sem jött be, de hátha majd úgy, ha még több termékre vetik ki. Konkrét ötlet még vagy nincs, vagy nem árulják el, mert konzultálni szeretnének. … Folytatás
Az előző aukción kialakult hozamnál alacsonyabb aukciós hozammal, de a másodpiaci referencia hozam felett értékesített államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ.
A MÁK csütörtöki egynapos konferenciáján francia és magyar kincstári szakemberek cserélik ki tapasztalataikat az önkormányzati közpénzügyekről és az állami vagyonnyilvántartásról.
Stuttgart – Egykori mesterét búcsúztathatja Dárdai Pál a pénteki Stuttgart-Hertha német bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. A VFB kispadján utolsó alkalommal ül majd Huub Stevens – a német Bild információi szerint.
A Samsung a Mobile World Congressen bemutatta a legújabb okostelefonjaival, a Galaxy S6-tal és az S6 edge-dzsel is kompatibilis Gear VR Innovator Editiont.
A DK úgy véli, "nyilvánvaló jogsértés", hogy az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében 30 évig nem lehet megismerni a paksi atomerőmű bővítésének műszaki és üzleti adatait.