Ahogy fejlődik a technológia, a robotok egyre gyorsabban kereskednek a tőzsdén. Előre megjósolhatatlan rendszerkatasztrófák történhetnek a másodperc tört része alatt, a kormányok pedig 300 ezer km/s-mal vannak lemaradva az algoritmusíró zsenik mögött.
Keszőhidegkút-Gyönk és Szakály-Hőgyész állomások között hétfő este történt a baleset, több vonat is késik a pécsi vonalon. A Zágrábból Budapestre közlekedő Rippl-Rónai InterCity mozdonya annyira megrongálódott, hogy nem tudta folytatni az útját. Egyelőre ennél több részletet a balesetről nem lehet tudni. … Folytatás
Dúró Dóra mondta el, hogy a párt tartózkodni fog a nők elleni erőszak felszámolását célzó nemzetközi egyezményről szóló szavazásnál, mert az "nem foglalkozik a családon belüli erőszak legelterjedtebb és legbrutálisabb formájával".
Budapest — Ez ám a fatális véletlen! A Kossuth rádió most is műsoron levő népszerű hangjátékának, az Időfutár főgonoszának lakcíme megegyezik a II. kerületi polgármester, Láng Zsolt több százmilliós villájának címével – szúrta ki a Blikk.
Budapest ‒ Ki tudja, mióta bütykölhették lakásuk gázvezetékét, de magukkal együtt kis híján szomszédaikat is a túlvilágra küldték az óbudai házrobbanás áldozatai.
A családommal ellentétben soha, egyetlen percig sem voltam hálapénzpárti. Nem azért, mert nem becsülöm meg az orvosokat, sőt pont azért, mert azt gondolom, a diszkrét boríték megalázó. Nem csoda, hogy a dokiknál betelt a pohár.
a miniszterelnökségen kvázi kötelező olvasmányként nézik a House of Cardsot, pedig az új évadból még csak három részt láttam. No, sebaj. Gyönyörű reggel van, ragyogva süt a nap! Ha hihetünk a meteorológiának, akkor ma szorványosan felhős idő és akár 9-10 … Folytatás
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt botrányos körülmények között hívták meg Washingtonba, ő mégis megragadta a lehetőséget, és annak ellenére is felszólal a Kongresszusban az iráni atomprogram ellen, hogy ezzel engesztelhetetlenül megsérti Obama elnököt.
Már Barack Obama is kommentálta a gyilkosságot. Az amerikai elnöken "fogalma sincs arról, hogy mi történt", de abból, hogy ellenzéki politikusokat gyilkolnak meg, az orosz politikai klíma romlására következtet.
Elutazott Moszkvából Kijevbe hétfő este Anna Duricka, Borisz Nyemcov meggyilkolt orosz ellenzéki politikus ukrán barátnője, nem várva meg a keddi temetést - közölte az ukrán külügyminisztérium.
Szaporodnak a vadon élő bambuszmedvék, már 1864 van belőlük Kína három tartományában. A pandákat három éven át pandaszámlálók ezrei számolták, módszeresen átfésülték Szecsuan, Senhszi és Kanszu tartományok hegyeinek erdeit, összesen 4,36 millió hektárt. A pandák java Szecsuanban él. (MTI)
Lapátot ragadott, és nekiállt melózni egy, az “erdőtelepítést népszerűsítő” eseményen. Bónuszként pedig betekintést engedett legendás hajkoronájába egy eddig szokatlan szögből is.
Két túszt lefejezett az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista csoportot idéző szélsőséges szervezet, a nigériai Boko Haram, amiről videofelvételt tett közzé hétfőn az interneten.
Tegnap óta helyszíni vizsgálatokat tartanak a többi befektetési szolgáltatónál is, miután kiderült, hogy a piac egyik legnagyobb szereplője, a Buda-Cash szinte minden nyilvántartásban hazudott.
A gazdasági bizottságban kedd reggel 3-5 százalékot vett ki Lázár János és Rogán Antal szavaiból az MTI, és állítólag a kisebb médiavállalkozásokat "megvédenék".
Két kétharmados törvényjavaslatról is szavaznak. A kormánynak papíron már nincs kétharmada, mert ma teszi le a képviselői esküt a veszprémi időközin nyertes Kész Zoltán is. Az első nagy teszt!
Elég sok dologhoz ért a Google, de a social mediához rohadtul nem. Ez már évek óta evidens mindenki számára, aki nem a Google-nél dolgozik, de most úgy tűnik, a korábbi bukások után a nagy reményekkel indított Google+-nak is annyi.
Aranyat szállító kocsira támadt és négymillió dollár (több mint egymilliárd forint) értékben 125 kilogramm aranyrudat zsákmányolt három fegyveres az Egyesült Államokban, egy észak-karolinai autópályán.
Egyre több nő válik a plasztikai műtétek rabjává Dél-Amerikában. Így járt az a fiatal nő, Andressa Urach is, aki végül majdnem az életével fizetett hiúságáért.