Nyílt levélben intézett támadást Bochkor Gábor ellen Lang Györgyi. A Pa-Dö-Dő énekesnőjénél azért ment fel a pumpa, mert Bochkor a Music FM Önindító című műsorában éles kritikát fogalmazott meg a japán Kobajasi Kenicsiro karmesterrel és szakmájával szemben.
Manny Pacquaio élete meccsére készül Floyd Mayweather ellen, ám a kemény felkészülést is meg kell néha szakítani. És mit csináljon ilyenkor az ember? Mondjuk vásároljon!
Tény #1: Egy lángoló kuka drámai háttere tudna lenni bármilyen önarcképnek. Tény #2: Ahol tűz van, ott lehetnek tűzoltók is, és ahol tűzoltók vannak, ott nagynyomású fecskendők is. (Via Viralnova)
Az egy dolog, hogy a négyeshatos helyett a Széll Kálmán tér és az Oktogon között pótlóbuszok járnak – illetve próbálják átverekedni magukat azon a káoszon, ami a szerkesztőségünk előtt, a Margit körút és a Török utca csomópontjában kezd kialakulni -, … Folytatás
Az idősebbek még emlékeznek rá, a fiatalabbaknak egy ritka különlegességet jelenthet. A Bors egy internetes oldalon bukkant rá erre az 1959-es évjáratú Wartburg 311-esre, amelyet tulajdonosa teljes felújítás után 1,6 millió forintért árul.
Newcastle – Több mint kétszázezer forintnyi fontot költött egy házaspár arra, hogy berendezze születendő kislányuk szobáját. A rózsaszínben pompázó szobába végül hazavihették a fiukat, Hugót.
Egy barcelonai cég találmánya, a Bios Urn táptalajnak használja a hamvakat. A lebomló csomagolású urnát csak el kell ásni, öntözni, és máris nőhet a fa az elhunyt emlékére.
Budapest - Rogán Antal közlése szerint a brókercégeket érintő pénzügyi csőddel kapcsolatos eljárásra nagyon szigorú törvényjavaslatot fogalmazott meg a Fidesz, hasonlóra Magyarországon még nem volt példa.
Nincs annál szomorúbb, mint amikor sírni látjuk a bohócot. Ráadásul egy olyan bohócot, aki az életét arra tette fel, hogy súlyosan beteg gyermekek lelki problémáin könnyítsen.
Barcelona - A Barcelona nyerte a szuperrangadót a spanyol focibajnokságban. A katalánok vasárnap este 2-1-re verték a Real Madridot, a vendégek gólját szerző Cristiano Ronaldo (30) egy kicsit bepöccent ellenfelére...
Miskolcon a számozott utcák családjait először átverték, majd megpróbálták kitelepíteni, végül egyszerűen a híd alá küldik őket. Keményen dolgozó kisemberek, akik nem fértek be a NER-be.
Miami - Másfél évig próbált teherbe esni az ausztrál szupermodell, de férjével végül úgy döntöttek, béranyával hordatják ki közös gyermeküket - írja a Woman's Day.
13 éve Irakból menekültek Magyarországra. Gyerekeik már itt születtek, magyarul beszélnek. Most őket is visszatoloncolhatják Irakba, mert a TEK szerint veszélyesek a társadalomra.
A Google-ről, az Androidról meg az Intel processzorokról eddig senkinek nem a luxus jutott az eszébe, de majd most: a Google a Tag Heurrel áll össze, hogy elkészítse saját luxusóráját, amivel nyilván az Apple aranyórájának nyomába kíván eredni. “A Szilícium-völgy … Folytatás
Nincs kötöttség, csak tankolsz és mész, bármerre, bármikor. Ezt az életérzést hozza a korlátlan mobilnet 2015-ben? A UPC szerint igen, a kötetlen szabadság legalább annyira fontos a neten, mint a valóságban. De azért én kérem mellé a lakókocsit is. A … Folytatás
Nem kíván élni a meghallgatás lehetőségével, pedig most elmondhatta volna, hogy mit talált mennyire rendben a saját belső vizsgálata a saját korruptságáról.
Hihetetlen! Miközben mozik, könyvek és tévéfilmek sora foglalkozik a világ leghíresebb bűvészével, szabadulóművészével, Harry Houdinivel, akit Tony Curtis, Adrien Brody, Harvey Keitel és Guy Pearce is életre keltett a kamerák előtt, addig hazánkban még egy emléktábla sem őrzi a nevét.