Felszólítja az amerikai képviselőház Obamát, hogy szállítson fegyvereket Ukrajnába. A kétpárti támogatást élvező határozat az elnököt semmire sem kötelezi. A javaslatot 348-an szavazták meg, 48-an ellenezték. (MTI)
A magyar futballválogatott szövetségi kapitánya, Dárdai Pál az utóbbi időben alig beszélget a feleségével, túlontúl igénybe veszi a kettős feladat. Ám párja csöppet sem neheztel rá.
Az Osztrák-Magyar Monarchia császára Ferenc József sosem mulasztotta el, hogy ebédje mellé megigyon egy korsó sört. Ennek emlékére újrafőzték a sörét Békésszentandráson.
Újabb tárgyalási napot tartottak UFO Zsolti úgynevezett prostiperében. A vád szerint a testükkel pénzt kereső hölgyek többsége kerüli a bíróság épületét: nem veszi át az idézést, vagy bujkál az igazságszolgáltatás elől. Egy volt szépségkirálynő azonban megérkezett, egyenesen külföldről.
Mint apa és fia úgy üldögélt a stúdióban Vincze Otto és Lionel Messi. Az exfutballista szakkomentátor az argentin zseni legkevésbé sem élethű másával a karján figyelte az El Clásicót.
“Már lassan költözhetnénk, egy dologból azonban nagyon kevés van nekem, ez a szabadidő. A saját életem menedzselésére nagyon kevés idő jut, de megpróbálok jól gazdálkodni a szabadidőmmel is, és most már minél előbb szeretnénk beköltözni,” – mondta a külügyminiszter az … Folytatás
Pénteken állították elő és hallgatták ki a rendőrök azt a 15 éves oroszlányi fiút, aki hónapokon át zsarolta egyik iskolatársát. Pénzt követelt tőle és többször bántalmazta is, pedig csak egyszer kapott tőle ezer forintot. Az összeget keveselte, ezért újabb veréssel … Folytatás
Le a sablonos megoldásokkal! – hirdeti Kata és György, akik két éve alkotnak egy párt, s mottójuk jegyében élték meg életük egyik legfontosabb napját a hétvégén. Igaz, majdnem elmaradt a meglepetés.
A Tv2 Mokka című műsorának volt a vendége a Fidesz frakcióvezetője. Arra a kérdésre, hogy nem tartja-e furcsának, hogy miközben a Buda-Cash-ügyben már előzetes letartóztatások is voltak, a Quaestor vezetőit még ki sem hallgatták, Rogán úgy válaszolt, hogy furcsának tartja, és … Folytatás
Kétféle színész-szülő létezik: az egyik kétségbeesetten tiltakozik, ha csemetéje a világot jelentő deszkákra akar lépni, a másik nem szól bele a pályaválasztásba.
Vardak tartományban, a Kandahart Kabullal összekötő úton nyitottak tüzet egy buszra kedd hajnalban. Tizenhárom utas meghalt. A hatóságokat szerint szándékosan lőttek civilekre, akikkel egyenként végeztek. A tartomány nagy részét a tálibok ellenőrzik. (BBC)
Nem könnyű döntés előtt állt Angelina Jolie (39)! Két évvel a maszektómia után újabb merész lépésre szánta el magát: petefészkét és petevezetékeit is eltávolíttatta.
Egy ügyfél egyszer 23 perc 50 másodpercet várt, máskor meg 1 óra 3 perc alatt sem jutott el a Magyar Telekom telefonos kisasszonyához. Felnyomta őket a Fogyasztóvédelemnél. Nyert.
Egy éves, barna tevecsődör eladó. Szelíd, kötőféken vezethető. Az ára 900 ezer forint – így a hirdetés. A telefonszámot tárcsázva kiderült, a hirdető nem viccelt.
Hiába született 5 százalékkal több (7955) gyerek januárban, tizenhárom százalékkal többen (12 570) haltak meg a KSH szerint. A természetes fogyás így 4615 fő volt az év első hónapjában, 1078-cal több mint egy évvel korábban. (MTI)
Ahhoz valakinek el kell lopni azt. De mi lesz most, oda a bizalom és összedőlnek a brókercégek, vagy csak kiderült, hogy ahol lopni lehet, ott néhol lopnak? A brókerbotrányok számokban és történeti kontextusban.
Sopron – Kosaras szerelmi vitába csöppentek a rendőrök a hétvégén Sopronban, amely után a női élvonalban szereplő Uniqa Euroleasing Sopron egyik fiatal játékosát előállították - írja a kisalfold.hu.
Négy nappal a Quaestor bukása előtt vette ki a nemzeti kereskedőház a pénzét, de á, nem voltak bennfentes információik. Arra lehet következtetni, hogy több, mint 20 milliárd forintot tartottak a csaló cégnél, amit aztán kivettek.
Ha Orbán Viktor 2013. február 22-i évértékelőjét a 2012-es születési statisztikákra alapozva azzal kezdte, hogy “a kisbabáknak kedvük támadt megszületni“, akkor vajon az idei halálozási statisztika azt jelenti, hogy a magyaroknak már élni sincs kedvük?
2013 nyarán megölte az anyját, ezért kapta a jogerős ítéletet. A táblabíróság védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a 65 esztendős férfit, aki börtönbe megy. Első fokon még 13 év fegyházat kapott. (MTI)
Élete legszebb és egyben legnehezebb időszaka elé néz Hien. A vietnámi származású énekesnő május 18-án repülőre ül, hogy Amerikában megkezdhesse tanulmányait a Berklee College of Musicban.
A eredeti zenekar – aminek Guiness-rekordot érően bámulatos módon több évtized masszív drogozás után is minden tagja él még – sokadik, de valószínűleg végleges feloszlása jön. Az Ozzfest Japan főzenekaraként lépnek fel november 22-én, dobolni még egyszer Bill Ward fog (aki … Folytatás