Akkor egy A321-es kezdett percenként ezer méteres zuhanásba, de a Bilbaóból Münchenbe tartó járat tapasztalt pilótája a fedélzeti számítógép lekapcsolásával megmentette a gépet.
Végzetes mennyiségű rövidet dobott be egy bulin: az alkohol és a másnaposság ellen bevett gyógyszerek halálos kombinációt alkottak, elragadva szeretteitől a fiatal szépséget.
Frankfurt — Bearanyozhatja a szezonját Marozsán Dzsenifer (22). A Magyarországon született, de a német labdarúgó-válogatottban szereplő középpályás klubjával, az 1. FFC Frankfurttal és nemzeti csapatával is a csúcsra érhet idén.
Webshopból rendelni. A nemzetgazdasági minisztérium az MTI megkeresésére azt közölte: „az ügyfél online felületen bármely időpontban megrendelheti a számára szükséges terméket”. Azt persze nem fogja megkapni. Mert a megrendelt cuccot „22 és 6 óra között, valamint munkaszüneti napokon és vasárnap … Folytatás
Lezuhant a Germanwings diszkont légitársaság Barcelonából Düsseldorfba tartó járata kedden a francia Alpokban, 144 utassal és hat főnyi személyzettel a fedélzetén. A katasztrófát senki nem élte túl.
Újabb bejelentéssel sokkolta a világot Angelina Jolie: miután a rákra való hajlama miatt leoperáltatta melleit, most a petefészkeit és a petevezetékeit is eltávolíttatta.
Sepang — Tett egy lépést a Ferrari felé Lewis Hamilton (30). A Mercedes Forma–1-es versenyzője egyelőre nem igazol az őt már régóta csábító riválishoz, de ha a kedve úgy tartja, bármikor beülhet egy tűzpiros autó kormánya mögé.
Johannesburg - Bűnösnek találták az egykori teniszcsillagot, a korábbi 15-szörös Grand Slam-győztes Bob Hewitt-et, akit kétrendbeli nemi erőszak és egy rendbeli szexuális zaklatással vádoltak.
A parlament elé kerültek azok a nemzetközi egyezmények, amelyek lehetővé teszik, hogy belépjünk a moszkvai székhelyű NBB-be. Szóval már tényleg kevés választ el minket a diadalmas visszatéréstől. A törvényjavaslat emlékeztet: alapító tagként terünk vissza a korábbi KGST (nyugodjék békében) bankjába.
A világörökségi területekre is kiterjeszti a vasárnapi munkavégzés tilalmát a kereskedelemben kormány az Országgyűlés elé kedden beterjesztett örvényjavaslatban.
A németországi Joseph Köenig gimnázium számos tanulója és két tanára is annak az utasszállító gépnek a fedélzetén tartózkodott, amely kedden lezuhant Franciaország déli részén.
Rég fogadtak kamatcsökkentést ilyen jól. Talán azért erősödött ennyit hirtelen a fizetőeszközünk, mert a piacon nagyobb kamatvágást vártak a most bejelentett 15 bázispontosnál. Mindenesetre örüljünk a 300 alatt eurónak, utoljára egy éve és két hónapja volt ilyen. Hát a dollár? … Folytatás
Első önálló lemezének bemutatójára készül április 16-án a MOM Kulturális Központban Csík János (50). A Kossuth-díjas művész sokat gondolkodott azon, belefogjon-e egy önálló albumba, amelynek a létrehozásában azért zenekara szinte minden tagja segédkezett.
Uvita — Talán nem is nagy probléma, hogy a lányok létszámfölényben vannak az Éden Hotelben, mert úgy tűnik, Lokinak (26) teljesen kezd az agyára menni párja, Nóri (20).
Budapest — Feltöltette az arcát VV Dóri (27)! A hasából leszívott zsírjából töltötték fel a szexi playmate arcát, aki a szeme alatt lévő fekete karikáinak szeretne végérvényesen búcsút inteni.
Barcelona—Digne-les-Bain (Franciaország) — Legrosszabb rémálmuk vált valóra a düsseldorfi reptéren várakozóknak, amikor a Germanwings Barcelonából induló gépének adatai egyszer csak eltűntek a kijelzőről.
Szerdától korlátozzák a forgalmat a Lánchíd budai hídfőjénél lévő villamosalagút átépítése miatt, közölte a BKK. Beszűkül a körforgalom, és időszakosan teherautók akadályozzák majd a forgalmat. A BKK azt javasolja, hogy addig is a Lánchíd (és a Margit híd) helyett inkább … Folytatás