MTI Fotó: Mohai Balázs A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy este fél hatkor jelentek meg nagy erőkkel a rendőrök az első fokon, a Magyarok Nyílai csoport tettei miatt 13 éves börtönbüntetésre ítélt férfiért, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék és Nagy Ignác utcai bv-intézetbe szállítsák. Budaházy György házi őrizetben várta a másod fokú eljárás megkezdését.
Budapest — Húsvét nagypéntek mellett újabb munkaszüneti nappal bővülhet a hivatalos ünnepeink száma: december 24-dike, vagyis karácsony szenteste is bekerülhet ebbe a körbe, ezzel a jelenlegi tízről tizenkettőre szaporodhatnak az ünnepnapok.
Halloween közeledtével mi is ijesztgetünk picit. Itt vannak a legelhagyatottabb, legfélelmetesebb házak a világon, ahol talán még szellemek is vannak. Tessék félni!
Pécs – Rendbe teszik a síremléket halottak napjára – legalábbis ezt gondolták azok a pécsi hozzátartozók, akik megdöbbenten látták: a sírról eltűnt a körülbelül másfél mázsás fedlap.
Hatalmas bulit csapott Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában, az alternatív rockzene egyik legjelentősebb képviselője, a The Cure zenekar. Az 1976 óta a bandát vezető Robert Smith és zenekara éppen európai turnén van, hazánk után Olaszország városaiban csapnak majd a húrok közé.
A kormányszóvivő szerint már hónapok óta napirenden van a kivezetés kérdése. Amiről véletlenül akkor lesz döntés, mikor a Jobbik ezt kéri az alaptörvény-módosításhoz szükséges szavazatiért cserébe.
Magyarország — Beszerezte már a művért? Éppen lázas tökfaragásban van? Bevetésre kész az idei halloweeni jelmez? Ha önt is elkapta az Amerikából beszivárgott ijesztgetős ünnep hangulata, játsszon velünk!
Bizonyára nem fogadja majd meg a Tízparancsolat 10. parancsolatát az a titokzatos vevő, aki 500 ezer fontot vagyis 173 millió forintot ad egy 1600 éves kőtömbért.
Lien Thikeo és Szijjártó. Fotó: KKM/MTI Kár lenne elhallgatni a sikert: Laosz a magyar élelmiszeripari fejlesztéspolitika kiemelt célországa, írja az MTI. Ezért Magyarország még áprilisban indított 30 millió dolláros segélyhitel-programot, hogy magyar cégeket bízzanak meg élelmiszeripari kivitelezésekkel. Amúgy az EU-Laosz közös program keretében Magyarország az 5. legjelentősebb donorállam: 5…
Budapest — Berki József (22) nem csak a hangjával hívta fel magára a figyelmet az X-Faktorban, hiszen a fiatal férfinak olyan nem mindennapi élete van, amely hallatán sokan felkapják a fejüket.
Pilisszentkereszt — Nem lenne szükség az emlékezéshez a mécsesekre, mégis mindenki, aki csak arra jár, letesz és meggyújt egyet: így tisztelegnek Pálvölgyi Péter emléke előtt mindazok, akik ismerték.
Budapest — Meghökkentő lépésre szánta el magát Szalay Kriszta (53). Az írással is foglalkozó színésznő egy különleges darabot akar bemutatni a jövőben, amelynek főhőse, a 62 éves Jutka negyedszázada az utcán él.
Budapest - Az írással is foglalkozó színésznő egy különleges darabot akar bemutatni a jövőben, amelynek főhőse, a 62 éves Jutka negyedszázada az utcán él.
Mit teszel, ha van már térköved? Felszeded, hogy lerakjál újat. Az 56-os évfordulóra Pomázon állami pénzből felújították a forradalom emlékművének környezetét. Klassz lett.
Én befelé jövet kicsit elbóbiskoltam a villamoson, még éppen le tudtam szállni időben. Azért ezt a napot még igyekszem kibírni. Tegnap egyébként koncertet adott Budapesten a Cure, egész jó volt.
Ballisztikus rakétát lőttek ki csütörtökön Mekkára, az iszlám legszentebb városára a jemeni húszi lázadók - jelentette a szaúd-arábiai állami hírügynökség pénteken.
A szélsőjobboldali szervezet szerint több szempontból is gyanús a korábbi vezetőjük elleni eljárás, amit politikai hangulatkeltésre akarnak felhasználni.
Rettentő nehéz időszakon van túl Szacsvay László, de egy pillanatra sem törik meg és igyekszik minél több időt tölteni a feleségével. Tegnap a színész születésnapját is együtt ünnepelték.
Budapest - Fucsovics Márton (24) bejutott a legjobb nyolc közé a 64 ezer euró (20 millió forint) összdíjazású budapesti férfi tenisztornán, amelynek a BOK (volt Syma) Csarnok ad otthont - írja az MTI.
Budapest - 173 nap múlva tartják a budapesti vizes világbajnokság megnyitóját, ami ezzel együtt azt is jelenti, hogy megnyitja kapuit a Dagály Úszóaréna.