Balázs Klári tökéletesen tisztában van azzal, hogyan élnek itthon, Magyarországon az emberek, és ezért mindent meg is tesz, hogy segítsen a rászorulókon.
Legalábbis ezt állítja Győrkös István sokat tudó szomszédja, Jani bácsi. A férfi azt mondta a Lokálnak: úgy tudja Panni néni a férje elé ugrott, hogy lefegyverezze, amikor az tüzet nyitott a rendőrökre bőnyi otthonuk ajtajában.
Már a ma reggel is hűvös volt, akadt, ahol fagypont körüli hőmérsékletben kelt fel a nap, de a java csak ezután jön: a hétvégén hidegfront érkezik az országba, ami meghatározza a következő időszak időjárását.
Lindsay Lohan úgy tűnik folyamatosan egyre nagyobb botrányokba keveredik: most épp egy angol kisváros vezetői próbálják megtalálni a színésznőt, ám ő teljesen felszívódott.
Budapest - A hetedik alaptörvény-módosítás nemzeti ügy, amely nem köthető össze semmilyen pártpolitikai vitával, gazdasági kérdéssel - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Las Palmas - Ami titok az előbb-utóbb kiderül, ahogy az is, hogy a huszonháromszoros olimpiai bajnok amerikai úszó, Michael Phelps (31) titokban nősült meg az olimpia kezdete előtt.
Minél többen dolgoznak a rabok a börtönben, annál kevesebbet bántják egymást: kimutathatóan csökkent az egymás sérelmére elkövetett bűncselekmények száma, amióta egyre több rab végez a rácsok mögött munkát.
Azért utazott Hatvanba, hogy helyrehozza a kapcsolatát a volt barátnőjével. Nem sikerült, ezért részegen elindult a városba sétálni, és megtalált egy szerencsétlen idős hajléktalant, akivel kegyetlenül végzett.
A Nagykanizsa melletti Homokkomáromban, egy helyi pincében lakott március óta a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja. A helyiségben a rendőrök robbanóanyagokat találtak.
Muri Enikőnek nem mindig volt felhőtlen a kapcsolata édesanyjával, de mióta beindult a karrierje és otthagyta a szülői házat már nem veszekednek annyit egymással.
Ahogy a menyasszonyi ruhák, frizurák, helyszín dekorációk, úgy a lakodalomban feltálalt ételek is fontos elemei minden esküvőnek. A rántott gomba és az alufóliába csomagolt házisüti maradék azonban már a múlté és könnyen belátható, nem is mutatnának szépen egy tökéletesre komponált Instagram fotón. Sass Dániel, a Konyhafőnökből megismert séf most segít eligazodni a menüsorok útvesztőjében.
Huszonhárom éve tűnt el egy amerikai férfi, akiről a felesége és a családja is azt hitte, hogy elrabolták vagy meghalt. Most egy véletlennek köszönhetően megtudták, hogy erről szó sincs. Az apa boldogan él a mai napig és már egy másik családot is alapított.
Japánban óriási műfaj az átlátszó autóban forgatott pornófilm, ezért kipróbálták, hogy Európában is akkorát durran-e. A mi dugókocsink csak fapados verzió, amiben általában a Bazilika közelében forgatnak, miközben a járókelők ott mászkálnak körülötte. A 444 beszélt a szexkamion gyártójával.